Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - BESZÉLŐ MÚLT - Kiss László: „Körmetlen lábbal nagy fát akarok mászni”
76 BESZÉLŐ MOLT „Örvendez szívem és vigad, hogy verseit láthattam. A’ Bétsi Magyar újságot olvasván rá akadtam” — írja Fábián Julianna, a komáromi „barátné" Vályi Klárának [Magyar Tempe, 105. oldal). Nos, az említett „Bétsi Magyar újság” — Vályi verseivel — a Magyar Kurír lehetett, melynek szerkesztője 1793-tól a rimaszombati születésű Decsy Sámuel (1742—1816). A közös szülőföld, de a rokon „hivatás” is — Decsy orvos volt — elegendő érvnek látszik ama feltételezés realitása mellett, hogy a verselgető szülésznő az orvos szerkesztő segítségével kaphatott nyilvánosságot. Vályi Klára bécsi tartózkodásának kezdete, miértje tehát egyelőre ismeretlen, a meddigre azonban már megközelítőleg pontos választ adhatunk. Ebben is elsősorban egyik verse van segítségünkre: Méltóságos Báró Vétsel Ferentz ő Nagyságának Neve napjának tiszteletére c. versének keltezése: „Bétsben, 4-dik Octoberben 1800.” Valószínűleg november elején veszi útját „Bétsből Hazám felé”, mert „Leopold napján” (november 15-én) Pesten Édes Gergely levelezőtársával szeretne találkozni. A találkozó elmarad, ezért „szomorkodva tértem meg Hazámba. .. Jánosiba Haza...” — olvashatjuk Édes Gergelynek szánt feleletében [Magyar Tempe, 102. oldal). Amíg az eddigi életút felderítésében elsősorban a Vályi-versek elemzésére és saját fantáziánkra, kombináló képességünkre hagyatkoztunk, a továbbiakban írásos dokumentumok segítenek a szülőföldjére visszatért Vályi Klára sorsának felderítésében. Orvostörténeti kutatásaink „melléktermékeként” bukkantam rá a radványi levéltárban azokra az értékes bejegyzésekre Hont megye jegyzőkönyveiben, amelyek költőnőnk életének honti szakaszát hozzák emberközelbe. Hont vármegye 1801. január 26-án kezdődött közgyűlésén Vályi Klára — feledve az 1799. évi kudarcot — ismét „a Bábái Tudományokba való gyakorlás s járatosságrul ki nyert bizonyság Levelinek elől adása mellett, magát Megyebéli Bábának kérte be vétettei” (271. sz. bejegyzés). Ekkor ígéretet kap, hogy („leg első alkalmatossággal, melyben az alkalmaztatása megejthetik”) kérését teljesítik. Még fontosabb információt tartalmaz az ugyancsak 1801. évi december 12-én tartott „különös gyűlés” (ma rendkívülinek mondanak] határozata: „Valy Klára Bábának a Tudományában való járatossága ismeretlen lévén eddig, annak tehát próba alá vétele Seemüller Seb Orvos Urnak hagyatott kötelességül...” (2269. sz.) E két fontos adat birtokában úgy tűnik, hogy Weöres Sándor állítása, miszerint Vályi Klára bábaasszony volt Hont megyében, majd Bécsben, igaz lehet, csupán a sorrendet kell felcserélni: előbb Bécsben (?), majd utána Hontban. A vizsgáztatással megbízott seborvos már az 1802. január 25-i közgyűlésnek jelenti, hogy Vályi Klárát a bábamesterségre nézve „mindenkép alkalmatosnak tapasztalta légyen lenni”. S mivel közben az Ipolymelléki járás bábája „nyugodalomra kilépett”, Vályi Klára elnyeri a „tekintetes Rendek’” beleegyezését az Ipolyságon való letelepedésre, mint az Ipolymelléki járás bábája. A költői lelkületű szülésznő tehát az 1801/2-es évek fordulóján költözik Ipolyságra, ahol számára a megye lakást bérel (évenként 20 forint a lakbér). Természetesen nemcsak lakbérét téríti meg a megye, de fizetés is jár a vármegye hivatalosan megválasztott bábájának — évi 200 forint. Ehhez járulnak még a „körzetébe” tartozó községek részéről a különféle szolgáltatások, mint például a középtáriak részéről az évenkénti, 14 forintot érő tűzifa (25. sz. bejegyzés az 1804-es jegyzőkönyvben). Úgy látszik tehát, hogy Vályi Klára élete végre révbe ért. Újból férjhez megy, nemes és vitézlő Nagy Istvánhoz, akivel valószínűleg Bécsben ismerkedett meg. A férj ugyanis „gárdista” volt fiatal korában Bécsben, a Mária Terézia által alapított magyar testőrségben. Második házassága harmonikus, mert: „...Egymásnak hibáit tűrő szemmel nézzük, Ha egynek feje fáj mindketten könyezzük!” írja mindezt a férje nevenapjára költött versében [Magyar Tempó, 115. oldal). A verselést sem hagyja abba tehát, elsősorban különféle alkalmakra (születés, névnap stb.) szerzett köszöntő és dicsőítő versek kerülnek ki lúdtolla alól. Férje megértése s a rendeződött anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy „maga költségével” 1807-ben megjelentethesse verseinek gyűjteményét Magyar Tempe cím alatt. Nem tudjuk, milyen visszhangot keltett „munkaadójánál”, a nemes megyénél a verseskötet megjelenése. A megmaradt, hiányos jegy-