Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Nagy Jenő: Jókai elvtárs (emlékirat)
NAGY JENŐ Jókai elvtárs Komáromban, valahányszor Jókai Mór szobrát megpillantom, azonmód három név jut eszembe. Elsőként Berecz Gyula szobrászművészé, aki a szobor alkotója volt. Istenem, micsoda nyomor, mennyi-mennyi megpróbáltatás, lekicsinylés tapadt ehhez a derék emberhez. Osztályrészéül micsoda szegénység, földhözragadt élet jutott, ennek ellenére mekkora optimizmus bújt meg benne. Ma is magam előtt látom, ahogy jön ki deszkabódé műterméből, magas homloka fölött fehér haját lobogtatja a szél, s a munkától kérges kezét felém nyújtja: „Hallod, korog a gyomrom, de ez az élet jele!“ -élcelődik keserűen, ám máris sorolja teremtő, alkotó vágyait, melyek úgy duzzadtak benne, akár nyár elején a Duna zúgó, viharos árja. Micsoda akarás volt benne, annak ellenére, hogy alkotó vágyát a rosszmájú kicsinyesség s a közöny akadályozta. Úgy lángolt, úgy lobogott, hogy mi, az akkori komáromi fiatalok, kik szemtanúi voltunk nehéz életének, szobrokká vált álmainak, hittel hittük: művészi zsenijének útja előbb-utóbb megszabadul az emberi rosszakarat emelte gátaktól. Berecz Gyula kitör a nyomorító komáromi provincializmusból, a kispolgáriság, sznobság kényszerszorításából. Sajnos, ez a nagyra hivatott alkotó távolról sem kapta meg a kiérdemelt elismerést. Mesterember módjára kényszerült a temetők kisebb-nagyobb emlékeit megmintázni, a város és környék potentátjainak mellszobrait vagy olajportréit fillérekért elkészíteni. Kénytelen volt a kenyérért robotolni, hogy aztán ne jusson ideje, vagy legalábbis csak csekélyke, álmainak megvalósítására. A második név: Dr. Szíjj Ferenc, a komáromi Jókai Egyesület egykori elnökének neve. Években fél századdal járt előttem. Jól emlékszem rá. Szerettem, tiszteltem ezt a magas kora ellenére mozgékony, tettvágyaktól telített, mindig mosolygós, mindig jókedvű, mindenkihez kedves, alacsony növésű embert. Az egyszerűség, a szerénység-e földi ritkaságok megtestesítője volt. Ő álmodta meg: Jókai Mórnak szobrot kell állítani szülővárosában, Komáromban. Dr. Szíjj Ferenc az akkori adottságok és viszonyok mellett e kisváros pezsgő kulturális életének mozgatója, ötletadója és szorgalmazója volt, bár napjainkban e fáradozásainak gyümölcsét egy másik személy, magát túlexponálva, hajlékony pennájára támaszkodva aratgatja le. Kár és sajnálatos, hogy Dr. Szíjj Ferenc jelentőségét háttérbe szorították, de hiszem, hogy a város múltat kutató aktív történészei előbb-utóbb helyre rakják a téves értékeléseket s az annálesekben dr. Szíjj Ferencről az igazságnak megfelelően fognak írni és nyilatkozni. A harmadik név: Dr. Milan Hodža, a még intakt első Csehszlovák Köztársaság utolsó miniszterelnöke. 1937 júniusában akkori főnökömtől, prof. Janotától utasítást kaptam, készüljek fel a komáromi Jókai-szobor alapkőletételével kapcsolatos ünnepségek rádiós közvetítésére. Örültem kiküldetésemnek, régen nem láttam már gyermekkori otthonomat. Első dolgom volt bejárni a várost. A városnézést Jókai szülőházával és a vele szembeni hírneves bencés főgimnáziummal kezdtem, ennek kétemeletes „U" alakú épületében diákként nyolc esztendőt töltöttem. Szemrevételeztem az öreg várat is, valamint a kőszüret, az ellenségnek fügét mutató szobrot. A város nyugati részében akkortájt még állt a ré