Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Gál Sándor: Történések (3) (négy évtized hordaléka)
Gál Sándor -Nemcsak azért kell becsülni az embert, amit elvégzett, hanem azért is, amit nem végzett el! * * * Nekünk, kisebbségben élő embereknek nemigen volt soha módunk arra, hogy a nagypolitika kérdéseibe vélekedésünket, elképzeléseinket valaha is elmondhattuk volna. Se igény, se lehetőség nem volt erre. Tipródtunk kicsinyke - és sokszor kicsinyes-gondjaink vermeiben, leggyakrabban elemi létkérdések megoldásáért könyörögve - leginkább hiába. Az olyan kérdésekről, hogy Európa államai, népei miként is igazodhatnának-illeszkedhetnének megfelelő politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális egységbe, hát ilyen dolgokról a „többségieket” véleményünk nem igen érdekelte. * * * „Egyetlen kor sem tudott oly sokat az emberről, mint a jelenkor, de egyetlen kor sem tudott kevesebbet arról, hogy mi az ember, mint a mai. Egyetlen kor számára sem lett oly kérdésessé az ember, mint a mi korunk számára.” „A jövő nem későbbi, mint a múlt, az pedig nem korábbi, mint a jelen.” (Heidegger) * * * Ezen a reggelen úgy rakom össze az életemet, mintha játszanék. Vagy ahogy a hullámok futnak nyugodt biztonsággal, ahogy a hó hull örvénylő kavargással az ablakom előtt, ahogy a hajnali tüzek füstje száll a házak felett... * * * „Ahhoz... hogy szabadnak érezze magát az ember, fel kell szabadulnia.” (Claude Roy) * * * Kétszáz éve született Vitéz Mihály, kereken kétszáz esztendeje annak, hogy a felvilágosodás legnagyobb magyar lírikusa meglátta a napvilágot. Sorsa - minden magyar költő sorsa - rokon sors. Csalódások, küzdelmek, kemény évek, szegénység, betegség, amely fiatalon elragadja a költőt. A magyar költőnek életével kell fizetni a halhatatlanságért - fiatalon. Csokonai Vitéz Mihály 32 éve, 32 izzó szög a testén — a testében. Amit maga után hagyott, a nemzet kincsévé lett, azzá magasodott. Az idén nagy évfordulókat ünneplünk: Petőfi, Madách, Csokonai - irodalmunk óriásai, akik újítottak, változtattak és változtak. A vég: kard és tüdőbaj. Csokonai „nagy kedvességet nyert verseivel; úgy ment a halálnak, mint eszes ember, nem kívánta, de nem is rettegett tőle.” (Későbbről tudom: Komáromban