Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - JÓKAI ANNA KÖSZÖNTÉSE - Jókai Anna: Irányban maradni (esszé)
Irányban maradni is. Vonakodnak a zsákmányt hátrahagyni. Pedig ilyen nehezékkel a továbbhaladásuk illúzió. De Németh László azt is tudja: nem elég a szüntelen vízszintes porát taposni. A vertikális emelkedés elkötelezettje. „Isten: ragaszkodás lelkünk magaslataihoz.” — kulcsmondata így szól: „Az élet egy ügy, egy zászló, amit törik-szakad, föl kell valami belső lelki oromra ültetni.” A mestergerenda szintjét kell megemelni, a padló szintjét nem elég, mert „a lélek így megszorul, a műveltség fullaszt, s a tevékenységi kedv... hitetlenséggé áporodik.” Németh László akar valamit az élettel, s nem csupán az élettől akar kicsikarni valamit. Nemcsak jobban élni, de jobbá lenni, Tolsztojt idézve. A bibliai Jákob álmában megképződő lajtorja sejlik fel, amikor ezt írja: „Elég életkörülményeinket úgy rendezni, hogy minden napunkból egy fölfelé törő lépcsőt csináljunk, s az ember érzi, hogy a boldogság forrásai fakadnak fel.” Weöres Sándor varázsos sora is így zeng: „lélek lép a lajtorján”. És ugyanaz — szintén tőle - prózában: „Alattunk a föld, felettünk az ég, bennünk a létra.” Ez az alapgondolata 25 éve született regényemnek is. (Jákob lajtorjája) A gimnasztikában lazító helyben járás, a körbe-karikába táncikálás, a rákszerű hátrálás nem segít, száz lépés előre a szakadék szélén pedig öngyilkosság. Balgaság zsákutcába birrdurt lendülettel behajtani, vargabetűt tenni pedig pocsékolása a fogyó időnek. És mit csinálunk, ki mit csinál közülünk, most, 2007-ben, ezen a keserédes Magyarországon? ...és ezzel az édes hazával? Mit csinálunk, mit csinálnak ma tanítóinkkal, tanárainkkal, akiknek legjobbjai nagyobb halhatatlanságot érhetnek el, mint egy középszerű, ám harsány író? Milyen sorsra jutnak példaembereink, az irgalom, a szeretet lemosolygott megcselekvői? A gyógyítók, az orvosok, a tömeggé alázott „istenadta” nép? Németh Lászlóval kérdezzük. Választ vár. Egyenes gondolkodás szülte bátor tetteket. Németh László ránk pontos diagnózist, s követhető terápiát hagyott. Hiszen a „jelszavak alatt megindult a népek lökdösődése”. A látvány riasztó és gusztustalan. Nincs hova kivonulni. De „semmiféle nemzetközi megváltás sem mentheti meg a rajtunk átszálló életet a jövőnek, ha a népnek, melyben atomok voltunk, magvaszakadt”. „Át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját, hogy a gerinc megint a test középvonalába kerüljön.” (Debreceni kiskáté.) Kegyencek bókolásba görbült gerince, gerincferdülések terjedő kórsága, továbbmoccanásra képtelen, elmeszesedett gerincek — ki az, aki a gyógyítást legalább megkísérli? - Ez bizony - mondja Németh László rendíthetetlenül - elsősorban a szellem emberének, a minőségi embernek a feladata. „Aki nemcsak szemtanúja annak, ami van, hanem bizonyságtevő amellett, ami örök... Az írás: erkölcs.” S erkölcsi kérdés az írót megítélő ítész esztétikai, morális helytállása is. (Nem véletlen, hogy ma Grezsa Ferencet is ünnepeljük!)