Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: Rózsaszín köd, dübörgő üresség, állótaps (a Komáromi Jókai Színház Made in Hungária című előadásáról)

94 ÍZLÉSEK ÉS POFONOK A Komáromi Jókai Színház művészeti vezetése jubileumi évadában nem kockáz­tatott semmit: a szerződtetett rendezők hozták a más színházakban korábban meg­rendezett színdarabjaikat, lefújták a port a szövegkönyvekről, hátradőltek az ötödik sor rendezői székében, s pestiesen szóltak: íme a nóvum, drága felvidéki nagyon vidéki rezervátumlakók. Elhoztuk nektek a tutit, mert ti vagytok a mi ihletőink, szellemi su­­galmazóink, gondolatserkentőink. S hogy a tuti még tutibb legyen, a rendezők ma­gukkal hozták előző rendezéseik video- és DVD-felvételeit, s felmutatták a korlátlan lehetőségek korlátait. A Made in Hungária című musicalt Mé­hes László megrendezte Budapesten, Zala­egerszegen, Győrben, s természetes, hogy színházunk főrendezőjeként engedett az erőszaknak, feláldozta magát, szellemisé­gében megújult, akár a főnixmadár, dere­kát beadva színpadra álmodta itt is a ma­gyar nemzeti musicalt. Álmodott, rendezni nem rendezett, a tizenkét jelenet a librettó szerint folydogált. Puskás Péter m. v. kapta meg a bizalmat s egyben a főszerepet is. Nem univerzális színész, énekhangja megfelelő, de alkatilag a táncra teljesen alkalmatlan, prózai szö­vegmondása pedig nem színpadra való. A táncbéli hiányosságok különösen akkor mutatkoznak meg, amikor a Zeneművé­szeti Iskola növendékeivel kellene felven­nie a ritmust, a színpadi beszéd pedig ak­kor, amikor szembe találja magát Holocsy Krisztinával (Anya), Mokos Attilával (Apa) vagy Fabó Tiborral (Jászai Mari-díjas, Bigali elvtárs). Egyharmadnyi adottsággal senki nem várhatja el Puskás Pétertől, hogy maradandót alkosson, mint ahogy azt sem, hogy vállára vegye az előadást. Partnerei viszont énektudásban még tőle is messze elmaradnak, így aztán az esztrádelemek válnak dominánssá az előadásban, különös tekintettel arra, hogy a koreográfia (Kispál Anita m. v. munkája) az ötödik jelenet után egyre egysíkúbbá, egyre sablonosabbá és egyre szánalmasabbá válik. Nem irigylésre méltó persze a helyzete, különösen ha fi­gyelembe vesszük, hogy a zenei anyag sem túlságosan változatos, a rock és a boogie ritmusa behatárolja a koreográfus lehető­ségeit. A tánckar mozgáskultúrája és jele­neteinek dinamikája némileg korrigálta az énekesek fogyatékosságait, egészében mégis a műkedvelői jelleg és színvonal volt jellemző az egész előadásra. Marad a mérhetetlen várakozás, hogy egyszer csak megjelenik Jerry Lee (Fenyő Miklós m. v.), s olyat, de olyat alkot a színpa­don, ami emlékezetessé teszi hitvány életünk e gyarló pillanatait. A várakozás a nyolca­dik jelenetben végre beteljesül, megjelenik és - sajnos - megszólal Jerry Lee, s romja­iba dönti az eddig összetákolt Patyomkin­­építményt. A jelmezek valószínűleg korhűek (Horváth Kata m. v.), különös tekintettel a teniszbugyikra, a díszlet pedig (Rózsa Ist­ván m. v.) olykor monumentális. A zenei vezető, Gebora György m. v. pontosan tud­ta, hogy ebből az amatőr csoportból többet nem hozhat ki, a musical egyébként sem az ő műfaja, iparosmunkát végzett. S itt visszatérhetünk Tasnádinak a fő­rendező által kinyilatkoztatott zsenialitá­sához. A librettó a Made in Hungária leg­sebezhetőbb s egyben leggyengébb eleme. A drámai korból és a drámai eseményekből nem teremt drámai helyzetet. Összesen két etűdbe zsúfolt tíz másodpercnyi színhá­zi érték marad az előadásból, mindkettőt Mokos Attila teremti meg. Holocsy Krisz-

Next