Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: A lelőtt uzsorás visszatér, avagy a Lili bárónő mint „poén” a Komáromi Jókai Színházban (a Komáromi Jókai Színház Lili bárónő című előadásáról)
IZLtSI£K ÉS POFONOK a kastélyba, s máris tíz lépést hátrálva ülnek a fotelbe. AZ ESZKÖZÖK Némi zavart kelt az a vignettás üvegedény, amelyből hol snapszot, hol pálinkát, hol bornak tűnő folyadékot, hol pezsgőt öntenek. Nem lenne kéztől való, ha ilyen üveget terjesztenének a piacon. Ugyanakkor nem praktikus pezsgős pohárból inni a pálinkát, nyaktörő mutatvány. A protestánsokat nyilván nem botránkoztatja meg, hogy többen is isznak ugyanabból a pohárból, de, ha a szünetben odább tennék, azt is gondolhatnám, hogy elöblítették. Fölvetném még a használhatatlan öngyújtók használatát, ami egy óvatlan pillanatban úgy tűnt, hogy tudatos, aztán kiderült, hogy mégsem az. Utolsó, szemérmes megjegyzésem: ha ragaszkodunk a korhoz, ne ragaszkodjunk olyan vehemensen a tokos cigarettához. A RUHÁK Ady Endre ismert magyar költő, publicista és színikritikus, aki csak azért nem írt kritikát a Lili bárónőről, mert egy hónappal a bemutató előtt elhalálozott, vélhetőn az alábbiakat írta volna mondjuk Clarisse színésznő (Tar Renáta) ruhájáról: „A kis Clarisse a csöppet butácska, de annál rámenősebb pesti díva sötétmintás piros ruhájában jelent meg a kastélyban, s amint megpillantotta Malomszegi bárót, rádöbbent, hogy holott a piacra indult, otthon felejtette fonott karkosarát.” Kopottas volt mind az arisztokraták, mind pedig az újgazdagok ruházata, ami, mondjuk, egy primadonna vagy egy bonviván esetében nem jelent előnyt még akkor se, ha a mi primadonnánk tételesen nem volt primadonna, s a mi bonvivánunk nem volt bonviván. Jelmeztervező: Horváth Kata m. v. A TÁNCMOZDULATOK Ami ilyen értelemben felfedezhető volt az operett három felvonása alatt történt mozgássorban, az egy életérzés: falusi vadászbál, tombolahúzás után: a picit becsiccsentett hölgy s partnere, a szalonspicces hegyivadász arra játszik, hogy tud táncolni. Pedig nem. A szerző az operett játékidejében tizennégy alkalommal biztosít lehetőséget a koreográfusnak arra, hogy kamatoztathassa tudását, tehetségét. Furcsának tűnhet, de egyetlen olyan lépés sem jutott az eszébe, amely meglepte volna a táncban járatlant. A ZENE A közismert dalszövegeket és melódiákat Gebora György m. v. rendszerezte, jó mesterember, nem kockáztatott sokat, s az öszszeverbuvált zenekar ebben partnerként működött közre. Csak az a betyár klarinétos, ő aztán kitett magáért! Összességében a kottaismeret elegendőnek bizonyult, a tempóra pedig az éneklő emberek nem fektettek különösebb hangsúlyt. AZ ÉNEKLÉS Erre azért érdemes odafigyelni, mert az operett egy olyan műfaj, amelyben a játszók szerepükben vállalt életérzéseiket hol prózai szövegfelmondásban, hol pedig dalra fakadva mesélik el. A főszereplő hölgyet, esetünkben Lilit (Bardon Ivett m. v.) primadonnának hívják, mely elnevezésre kimagasló énektudása, megjelenésének tündérisége, mozgáskészsége, jellemformálása jogosítja fel. A mi primadonnánk három felvonáson keresztül azzal foglalta el magát, hogy kereste az énekhangját. Esetenként már-már megtalálta, akkor viszont szinte a semmiből megérkezett a bonviván (Illésházy gróf, Kátai István m. v.), és leharsogta őt a színpadról. Amikor távolról énekelték egymásnak 89