Irodalmi Szemle, 2014

2014/2 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: A lelőtt uzsorás visszatér, avagy a Lili bárónő mint „poén” a Komáromi Jókai Színházban (a Komáromi Jókai Színház Lili bárónő című előadásáról)

IZLtSI£­K ÉS POFONOK a kastélyba, s máris tíz lépést hátrálva ülnek a fotelbe. AZ ESZKÖZÖK Némi zavart kelt az a vignettás üvegedény, amelyből hol snapszot, hol pálinkát, hol bornak tűnő folyadékot, hol pezsgőt önte­nek. Nem lenne kéztől való, ha ilyen üveget terjesztenének a piacon. Ugyanakkor nem praktikus pezsgős pohárból inni a pálinkát, nyaktörő mutatvány. A protestánsokat nyil­ván nem botránkoztatja meg, hogy többen is isznak ugyanabból a pohárból, de, ha a szünetben odább tennék, azt is gondol­hatnám, hogy elöblítették. Fölvetném még a használhatatlan öngyújtók használatát, ami egy óvatlan pillanatban úgy tűnt, hogy tudatos, aztán kiderült, hogy mégsem az. Utolsó, szemérmes megjegyzésem: ha ra­gaszkodunk a korhoz, ne ragaszkodjunk olyan vehemensen a tokos cigarettához. A RUHÁK Ady Endre ismert magyar költő, publicis­ta és színikritikus, aki csak azért nem írt kritikát a Lili bárónőről, mert egy hónap­pal a bemutató előtt elhalálozott, vélhetőn az alábbiakat írta volna mondjuk Clarisse színésznő (Tar Renáta) ruhájáról: „A kis Clarisse a csöppet butácska, de annál ráme­nősebb pesti díva sötétmintás piros ruhájá­ban jelent meg a kastélyban, s amint meg­pillantotta Malomszegi bárót, rádöbbent, hogy holott a piacra indult, otthon felejtette fonott karkosarát.” Kopottas volt mind az arisztokraták, mind pedig az újgazdagok ruházata, ami, mondjuk, egy primadon­na vagy egy bonviván esetében nem jelent előnyt még akkor se, ha a mi primadon­nánk tételesen nem volt primadonna, s a mi bonvivánunk nem volt bonviván. Jelmez­­tervező: Horváth Kata m. v. A TÁNCMOZDULATOK Ami ilyen értelemben felfedezhető volt az operett három felvonása alatt történt moz­gássorban, az egy életérzés: falusi vadászbál, tombolahúzás után: a picit becsiccsentett hölgy s partnere, a szalonspicces hegyivadász arra játszik, hogy tud táncolni. Pedig nem. A szerző az operett játékidejében tizen­négy alkalommal biztosít lehetőséget a ko­reográfusnak arra, hogy kamatoztathassa tudását, tehetségét. Furcsának tűnhet, de egyetlen olyan lépés sem jutott az eszébe, amely meglepte volna a táncban járatlant. A ZENE A közismert dalszövegeket és melódiákat Gebora György m. v. rendszerezte, jó mes­terember, nem kockáztatott sokat, s az ösz­­szeverbuvált zenekar ebben partnerként működött közre. Csak az a betyár klariné­tos, ő aztán kitett magáért! Összességében a kottaismeret elegendőnek bizonyult, a tem­póra pedig az éneklő emberek nem fektet­tek különösebb hangsúlyt. AZ ÉNEKLÉS Erre azért érdemes odafigyelni, mert az operett egy olyan műfaj, amelyben a játszók szerepükben vállalt életérzéseiket hol prózai szövegfelmondásban, hol pedig dalra fakad­va mesélik el. A főszereplő hölgyet, esetünk­ben Lilit (Bardon Ivett m. v.) primadonná­nak hívják, mely elnevezésre kimagasló énektudása, megjelenésének tündérisége, mozgáskészsége, jellemformálása jogosítja fel. A mi primadonnánk három felvonáson keresztül azzal foglalta el magát, hogy ke­reste az énekhangját. Esetenként már-már megtalálta, akkor viszont szinte a semmiből megérkezett a bonviván (Illésházy gróf, Ká­­tai István m. v.), és leharsogta őt a színpad­ról. Amikor távolról énekelték egymásnak 89

Next