Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Csehy Zoltán: Michael Tarchaniota Marullus. MIXA'HA MAPOYAAOETAPXANE I'QTHE. Egy második generációs migráns költő a reneszánsz Itáliában (tanulmány)
CSEHY ZOLTAN MICHAEL TARCHAMIOTA MARULLUS MIXA'HAMAPOYAAOETAPXANE I'QTHE EGY MASODIK GENERACIOS MIGRANS KOLTO A RENESZANSZ ITALIABAN Michael Marullus nem világirodalmi nagyság, holott a maga korában nagy jovot jósoltak neki. Ami miatt ma a legtöbbet emlegetik, nem is annyira a koltőnek kijáró tisztelet, mint inkább a modellnek. Sandro Botticelli 1496 táján ugyanis nevezetes arcképet festett róla: kapcsolatukat, illetve a két művészeti ág kolcsonhatását Lore Benz elemezte korültekintően (Benz, 2008, 169-176). Ronsard a kedvenc koltőjének tartotta, és egy szivhez szolo epitafiumban siratta el (Epitaphe de Marulle). Mi, magyarok elsosorban Balassi Balint mintái között tartjuk számon az önvizsgalat, a szamuzetés és a szerelem koltdjét (Koszeghy, 2014, 274). Balassi Julia-ciklusa elott a Balassa-kódexben a következő jegyzet olvasható: „ezek utan immar akik következnek, azokat mind kiket hazassagaba, kiket a felesigitul valo elvalasa utan szerzett. Jobb reszre a viragenekeket inkabb mind Juliarul, mely nevere azert keresztelte a szerelmeset, hogy a rfgi poetakat ebbe is kövesse. Kik közül Ovidius Corinnanak, Joannes Secundus Julianak, Marullus Neaeranak nevezte szeretőjet” (Balassi, 2004, 85). Ez az elegikus kanon az, melyben a koltd önmagát is látni szeretne majd. Marullus helye a Balassi-féle onlattatásban azert is kulbnos, mert a paratextusokat leszamitva) versben (Szellyel tündokleni) egyedül őt nevezi neven, egyedül ot ereszti be nev szerint szoveguniverzumanak intimebb tereibe. A sorsildozott, bujdoso, szamkivetett katonakoldl profilja es bastilizacioja, az brok idegenseg nyilvan rabul ejtette a folytonos letszorongatottsággal küzdd koltot is. „Marullus a finom filigranmunka mestere, aki epigrammaiban valamiféle szerelmi szofisztikát művelt, s ezzel a költészetet intellektualis játékka süllyesztette, nem sok vonzot nyujtva a mai olvasónak. [...] A marullusi mesterkelt poezis ugy edzett a fegyelmezett, zart, takarekos koltői fogalmazásra, mint a sakkjátek a logikus gondolkodasra” - írja Klaniczay Tibor Marullus költeszetéről, miközben többek közt Marullus és Balassi szerelmi lirajat veti egybe hatalmas ivó tanulmányában (Klaniczay, 1961, 183-295). „Marullus teljes egészében csiszolatlan, modoros” - vallja poetikájában (Liber Hypercriticus VI., 4. fejezet) Scaliger, a humanista költészet kortárs kritikusa, s nem egy szerkesztési, képalkotási, retorikai hibát olvas a fejére (Scaliger, 1561,197-198, Lefevre, 2008,268-270). Ezt a „totum durus, morosus” poetat viszont Ulrike Auhagen „Catullus pudicusnak” nevezi (Auhagen, 2008, 57-66). Ez az „erényesség”, mely ugyanakkor Catullushoz köthető, kisse paradox: az un. verissima lex koltor elvének revidealasat jelenti, miközben Catullus formakulturaja és kdltai nyelve inter- és hipertextualis alapként orzodik meg. A „kasztralt” catullusi esztétika viszont időnként, mint látni fogjuk, önmaga parodiajába fordul az, mihelyt a szöveget intertextualis kontextusban olvassuk. Miben áll a „kasztralas” lenyege? Catullus elküldni tette a biograf és az irodalmi, a szövegben megkepzodd ent, Marullus viszont ezt integrans egeszkent kepzeli el, meg akkor is, ha az