Irodalmi Szemle, 2019
2019/6 - TÖRÖK - Géczi János: V, mint végezetül (próza)
kivitelezhetetlen. Az akaratuk akadályozza meg, hogy érzékelhessek, a dolguk bevégezetlen lesz. Aztán már tudom, hogy nem is a trafik érdekli őket, hanem mi, akik valami után a trafiknál kutakodunk. Ott állnak, megzavarodva, a csillogó es kalapnál alig nagyobb pultnál, a flu előrehajol, rányomja az orrat az üvegre, a gombszemu lany a fiu mogul kutatja a fülket - es az uvegen levo visszkepuk minket figyel. A villamos csenget, felhorog, a kalauz felrántja az elso lepcso rácsat, a szerelveny kigordul és megtölti zajjal a Kossuth Lajos utcat. Nem izgat, hogy nem látom az eladó szavakat, az sem, hogy Klara megkeveredik az érthetetlen helyzettel. Magának kereste. Amugy sem sorsforditó pillanat, ha bolond kifejezésekkel találkozik az ember, vannak, s ez a jegyárus sem lehet más, akik szeretnek olyan mondatokat alkotni, amelyet mások sosem mondtak eddig ki. A szavaknak van sorsuk, hol ebbe, hol abba a mondatba kerülnek, néha olyan helyzetbe jutva, amilyenben, amióta vilag a vilag, nem voltak. Ez az, ami foglalkoztat. - De legalabb elveztük - húzodok közelebb Klarahoz. - Majd’ mindegyik bolondos. - Nem. Nem errol van szo. - Hanem? Mi egyebrol lenne? Elmondod? Kezdettol fogva látom, hogy valami titkod van. Rejtegetted. - Hogy nincsenek. Reggel meg voltak, a semmibol jöttek. Most pedig megint nincsenek. - Feljegyezted mindegyiket. A szavak nem tudnak megsemmisulni. - Az mind másolat volt. Kopia. Az eredetit szerettem volna - es Klara megfogja a kezemet. Nedves a tenyere. - S ha latod. - Szamomra nincs koztük külonbseg. Ket alma az ketto alma. De ket alma - es megnyujtom a szot -, az ugyanolyan a jelentesük reven.