Irodalmi Ujság, 1965 (16. évfolyam, 1-22. szám)
1965-01-01 / 1. szám
mtmmmmmmmmamm Irodalmi Ujság XVI. évfolyam 1. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA KÉTSZER KETTŐ AZ ÚJÉV KÜSZÖBÉN, azzal a nagy középkorias kulcscsörgéssel, amely a kelet-berlini várfalat résnyire megnyitotta, egy berozsdált börtönajtó is megcsikordult, kitántorgott rajta, a szigorú berlini télbe, egy sovány kísértet. Nyolc éves, régi szabású kabátja alól nyilván túl széles pantalló látszik ki ; a szemerkélő hó mögül furcsán hajtott kalapszegélyén; körültekint, zsebében írás, amely szerint ő, Wolfgang Harich filozófus, tíz évi börtönbüntetésre ítélt rab, kegyelem útján kiszabadulhat. Amikor körülpillant s újságos bódét keres tekintetével, talán azon gondolkodik lássuk, mi történt Magyarországgal ? 1956. november 29-én ugyanis, amikor a géppisztolyos őrökkel megerősített ’’népi” titkosrendőrségi különítmény vésztjósló dobogással elárasztotta a Német Filozófiai Szemle szerkesztőségét, a fiatal főszerkesztőt letartóztató tiszt nagy komolyan olyasfélét olvasott fel a parancsból, hogy felforgató tevékenységének egyik bizonyítéka : rokonszenvezett a magyar üggyel, kapcsolatot tartott fenn a budapesti ’’ellenforradalmi” Petőfi-körrel, Lukács Györggyel és más filozófusokkal. Érdekes visszaemlékezni annak, aki akkor még otthon volt Magyarországon, Harich letartóztatásának hírére. Az írószövetségben és másutt döbbent arccal újságolták az emberek egymásnak az ügyet. Döbbenetre addig is épp elég ok volt azon a végzetes november végén. A forradalom leverve, sok fiatal holtan, a sírban, Budapest összelőve, lakásai ’’leválasztva a la Zsukov”, jeges hideg, éhínség, bizonytalanság, kósza hírek Nagy Imréről, aki még ’’biztonságban van”. Gimes Miklósról, akit ég tudja miért, már kerestek a lakásán, le akarják tartóztatni ; Obersovszkyról, Gáliról, akiért érte mentek... S most, ráadásul, Kelet-Németországban letartóztatnak egy fiatal, kommunista filozófust, azzal vádolják, hogy Lukács György tisztelője és a Petőfi-körrel tartott kapcsolatot... Ebből nem sok jó lesz, ezt gondolták az emberek s joggal, mert bevált a legsötétebb pesszimizmus is. Hogy visszalibbenjünk az akkori közhangulatba, idézzük azt a kis mesét, amely Kelet-Németországban jelent meg (Gustav Just, a ’’Sonntag” című lap főszerkesztője közölte le újságjában , különben tanúként Justot is megidézték Harich perében, s nyilván engedetlenül tanúskodott, mert rögtön letartóztatták, vád alá helyezték s elítélték.) A parabola pedig, amelyhez hasonlókat különben Magyarországon lépten-nyomon gyártottak, a ”Sonntag”-ban megjelent német parabola így szólt: KÉTSZER KETTŐ KILENC Volt egyszer, hol nem volt, Schildafalván, valahol a német hazában volt egy iskola. Nagyon sok szépet és jót tanítottak benne, a többi közt például igen eredeti számtani szabályokat. A szorzótáblának egyik része így hangzott : kétszer kettő kilenc. Ha új volt is kissé a szabály, látszólag nem volt új a gyerekeknek. Szívesen ismételgették, ritmusba, rímbe szedték, jóérzéssel nagyokat mulattak elmondásakor. Kétszer kettő kilenc. Nem lett volna semmi baj az egészből, ha a tanfelügyeleti hatóság nem kezdte volna el az aprólékoskodást az ügy körül. ’’Nem pontos.” ’’Nem bebizonyítható.” ”Ez egyelőre feltételezés.” „Minek ezt a szabályt ilyen formában terjeszteni ?” Ilyesfélék voltak a tanfelügyeleti hatóság ellenvetései. Egyesek hozzátették, hogy ott vannak a szülők, összehasonlítják az eredményt az ő szorzótábláikkal, baj lehet. Változtatni kell a helyzeten. Kellemes, hogy Schildafalván azt taníthattuk : Kétszer kettő kilenc. De túlzott. Túlságosan veszélyes. Botrány törhet ki. Azt el kell kerülni. A legfelsőbb tanfelügyeleti hatóságok elrendelték tehát, hogy fokozatosan, egyenként hátrálni kell. Egyelőre azt kell tanítani : kétszer kettő kilenc. Aztán majd észrevétlenül tovább kell módosítani az oktatást, tovább kell csökkenteni az eredmény számát. Talán egész számokkal, talán törtekkel. Az majd a helyzettől függ. Figyelni kell az általános magatartást. Ki kell hallgatni a véleményeket. Az is lehet, hogy nemsokára megállhatunk a lefelé haladásban. Még az is lehet, hogy talán — semmi sincs kizárva — újra felfelé fokozhatunk. Egyelőre : egyenként, egy számmal lejjebb. ...Sajnos az eljárás nem vezetett a várt eredményre. Éppen ott tartottak az oktatásban, hogy kétszer kettő hét, amikor váratlanul és mindent elsöprőleg kitört a a botrány. Mégpedig a következő formában. A takarítószemélyzet felfedezte, hogy az iskolai W.C. falán mindenütt hatalmas szénbetűkkel. következő felírás áll : Kétszer kettő négy. Gyorsan letörölték. Másnap a gyerekek kétszer olyan nagy feliratokat készítettek. Harmadnap minden iskolafal tele volt a titokzatos szorzattal : kétszer kettő négy. A legfelsőbb felügyeleti hatóság kiszállott, megtekintette az iskolát. Szomorúan nézdegélték az elpiszkított falakat. Hiába volt tehát minden taktika, minden politika, minden elővigyázatosság. A gyerekek, úgy látszik, már régóta tudják, hogy nem igaz a kétszer kettő kilenc, nyolc és hét. A kis képmutatók ! A kis szörnyetegek. Tisztában vannak vele, hogy kétszer kettő négy, és most kitört belőlük a gyalázatos vér. Most már nem a példa megjavításán és fokozatos csökkentésén kell ölnünk a fejünket. Tanítsanak bármit. Hanem a fegyelmi kérdést kell alaposan kidolgozni. A legjobb lesz néhány főkolompost azonnal elővenni, elrettentő példákat gyakorolni. Mert az rendben van, hogy kétszer kettő négy. De senki azt addig ki ne merje mondani, amíg mi, a Hatóság, hivatalosan be nem jelentjük. EDDIG A MESE, amelynek nyomán — micsoda mulatságos, képtelen színjáték — szerzőjének és közreadójának, Justnak, előbb önkritikát kellett gyakorolnia, majdnem olyan stílusban, ahogyan meséje meg van írva: kétszer kettő nem négy, hanem annyi, amennyinek a Hatóság elrendeli, s én rossz fát tettem a tűzre azzal, hogy megbontottam az eltervezett fokozatosságot az igazmondásban... Wolfgang Harich, akinek éppúgy mint Justnak, éppúgy mint a magyar forradalom résztvevőinek, az igazság volt az álma, ezt az álmot úgynevezett kommunista úton óhajtotta elérni... Berthold Brecht volt a legjobb barátja és biztatója, Lukács György volt az elméleti mintaképe, Gomulka és Nagy Imre a politikai eszménye, ”renegát”-nak bélyegezte Arthur Koestlert, (eltöltött hét börtönéve után ma bizonyosan más a véleménye a ’’Sötétség délben” kitűnő szerzőjéről) s politikai téziseiben, amelyeket letartóztatása előtt Nyugat-Berlinbe juttatott s amelyeket az ’’Observer” című angol lap közölt annak idején, azt hirdeti, hogy békésen kell elérni a reformokat minden országban s nem szabad a magyarországi felkelés véres eseményeinek megismétlődniök. Két német minisztert ostromolt hosszú ideig, hogy fogadják őt. Sikertelenül. Nem is beszélve Ulbrichtről, aki hallani sem akart róla s fenyegető üzeneteket küldözgetett neki. ELMÉLETI FEJTEGETÉSEIVEL Puskin kelet-németországi orosz nagykövethez fordult ekkor, s az orosz birodalom helytartója fogadta. Nyilván feladatai közé tartozott, hogy beszámoljon illetékes hazai hatóságai előtt ebben az oly fontos csatlósállamban történő minden megmozdulásról. Négyórás kihallgatás után mindkét fél igen elégedetten távozott : Harich könnyített a lelkén, mikor reformgondolatait a nagy Szovjetuunió egyik hivatott, felelős képviselőjének elmondotta, és Puskin örült nyilván, hogy néhány elégedetlen fiatal nevét s mozgalmuk jellegét megérthette s jelentésre továbbíthatta. Vagy lelke mélyén szerette volna, ha bizonyos reformeszmék diadalra jutnak Németországban ? Nem nagyon valószínű , mindebből ma már semmit sem lehet megtudni, hacsak annyit nem, hogy Puskin, minden más sürgönnyel és szikratáviratozással egy időben a német párt vezetőjének is elmondta : mit beszélt ezzel a forrófejű fiatallal. Márpedig Harich kifejtette előtte, hogy Kelet-Németországban a sztálinistáknak távozniok kell a pártból (a magyar forradalom többek között ezt bizonyította be előtte), s Ulbricht vagy módot talál egy újfajta politika irányítására, vagy,, távozik, ahogyan Rákosi Mátyás távozott annak idején. NEM KELLETT soká várnia ezek után. Ulbricht nemcsak behívta, hanem valósággal berángatta a pártközpontba. A megbeszélés jellege egyszerű volt. Harich tagadja meg elveit, tagadja meg barátait, gyakoroljon önkritikát, mint bűnös elhajló, tegyen ígéretet, hogy jobb útra tér. Akkor megmenekülhet Ha nem, akkor... Harich úgy gondolta, hogy... kétszer kettő mégis négy, akármi is történjék. Az események most már gyorsan követték egymást. Október 26-án beszélt Puskin nagykövettel. Néhány hétre rá Ulbrichttal. Gomulka közben hatalomra került. A magyar forradalom lezajlott. Harich, úgy látszik, javíthatatlan optimista maradt. Mozgolódás támadt a kelet-német egyetemeken s mindenki tudta, hogy ő van a mozgolódás előterében. Ugyanazokat kívánták, amiket a budapesti diákok kívántak ! Szűnjék meg a kötelező „önkéntes” kényszermunka. Távozzanak az egyetemről egyes gyűlölt tanárok. Mindenki tudta, hogy mások — nem diákok, filozófusok, tanárok — messzebb mentek, a rendszer megváltoztatását akarták, s Harich zsebében — ha Ulbricht nem vállalná egy új, liberálisabb kurzus vezető szerepét —ett a lista 25 új tagjáról a kormánynak, amely révbe vezetné az új irányzatot. Ulbricht csak egyet tehetett s azt meg is tette : letartóztatási parancsot adott ki Harich professzor, valamint Bernard Steinberger egyetemi tanársegéd és Manfred Hertwig óraadó tanár, a berlini Humbolt-egyetem professzorai ellen. 1956. november 29-én házkutatás és bilincscsörgés a filozófiai folyóirat szerkesztőségében. Magyarországon még tárgyalnak az írókkal, még taggyűlések lehetnek az írószövetségben, még Kádár örök immunitást ígér Nagy Imrének. Kádárnak még nincs a kezében az ország, még ’’taktikázik” a néppel. Ulbrichtnak nem kell teketóriáznia. Közli a Központi Vezetőséggel, hogy Harichék rendbontók, ellenforradalmárok. Mindenki szörnyülködik. Március 10-re az ügyész elkészíti a vádiratokat. Habár az egész világnak azt ígérték, hogy nyílt lesz a tárgyalás,, (’’itt árulás történt, nincs mit elrejtenünk, elébe tárjuk a világ közvéleményének, mire képes Amerika zsoldja !”) mégsem engednek be egyetlen újságírót sem a terembe. Még keletit sem. Még oroszt sem. Kelet-németet sem. A tárgyalás után — akárcsak a budapesti Déry-per után — csupán a listát, a büntetések évszámait közlik, semmi mást, Harichot, mint nyugati ügynököt 10 év fegyházra ítélik, Steinterger négy évet, Mandfred Hertwig két évi kényszermunkát kap. A külföldre juttatott dokumentumokból csakhamar kiderül : Harich sohase volt nyugati ügynök, egyszerű reformista kommunista volt. Legnyugatibb kapcsolatai : Gomulka, Wazik (Lengyelország), Lukács György (Magyarország), Brecht (Kelet-Németország). A FÁJDALOM és a csalódás kétélű tőrével a szívében ülhette le a kegyelem útján hét évre kurtított büntetést. Valaha nemkonformista magatartásáért látványosan eltávolították a német náci hadseregből (ahová a háború alatt sorozás útján került), majd a keleti vallások szikár tanaiban kereste az igazságot, buddhista lett, később az első hazaszivárgó kommunista emigránsok hatása alatt megismerkedett a marxista tanokkal, amelyek csalóka reményekbe ringatták s amelyeknek legfőbb ismerője lett hazájában, a hatalomra kerülő párt elsőszámú filozófusa. S ennek ellenére, nem tudott megnyugodni. Harmincötéves alig volt, s nem tudott megelégedni az Új Uralkodó Osztályban befutott karrierjével ! Magát a rendszert akarta megreformálni, ha saját eszközeivel is ! Főbenjáró bűn. Ma, amint az ünnepek hetében újra találkozik az édesanyjával,kiszabadulásakor kijelentette, hogy anyjával akar élni továbbra is Kelet-Németországban), mit szól vajon a mostani világhoz ? Hunyorogva belenéz a szemerkélő, havat szitáló égbe s hallja a körülötte vidáman trappoló nyugat-berlini látogatók tíz- és százezreinek nevetését. Mit gondol, érdemes volt ? Milyen híreket talál, amelyek megnyugtatják, s milyeneket, amelyek felforgatják a lelkét ? Az új, 1965-ös esztendő küszöbén, mely megfordított ötös-hatos két számjegyével megmagyarázhatatlan nosztalgiát kelt az ötvenhatot átélt szívekben, talál-e, hét év magány után, emléket, bíztató jelet, mást mint a szürke ég látványát, az új berlini Szégyenfalét ? Odafordul-e Magyarország felé s féltékenyen, reszkető kézzel mericskéli-e, mivé lett ? A kétszer kettő 10, 8, 9, 6 sőt 5 kavargó számvillogását látja, nyilván, mindenütt. Öregedő — ma már 43 éves — igazságkereső szivének nem a legteljesebb megnyugtatás. Ott keleten, csöndben és immel-ámmal, kiengedték. Hogy szó róla nem fog esni, az bizonyos. Eltüntetni a nyomát is ! ’’Nemlény” ’, mint Orwell könyvében a ’’nemlények”, a múltba süllyesztve kell névtelenül továbbvegetálnia. Itt Nyugaton se üdvözlik különösen nagy tapssal a kiengedését. Minek ? Naiv volt. Ügyetlenkedett. S különben is, olyan világrengető események mellett, amilyenekkel ez az esztendő szolgált, valóban eltörpül egy ostoba, hívő keleti filozófus ügye. Mit gondol ? Kiben bízik és mire vágyik egy igen magányos, elfelejtett ember ? Nem tudni, de amilyen buta-lelkes magyar barát volt, talán még József Attilát is ismeri, és talán elszavalja néha magának, németül, anyja kertje körül botorkálva, a hóban . ”Ha beomlanak a bányát vázazó oszlopok, a kincset azért a tárnák őrzik és az lobog. És mindig újra nyitnák a bányászok az aknát, amíg szívük dobog.” Nincs sok szebb újévi vers, ha csak úgy kicsit is megőrzik a rime csengését, német fordításban. UGRAY ATTILA 1965. január 1. JANUÁR 1-I LAPUNK TARTALMÁBÓL Fejtő Ferenc belgrádi beszámolója (3. old.) Ignotus Pál: Búcsúzás közben (4-5.old.) Albert Pál az idei Goncourt-díjas regényről (4-5. old.) Vajda Albert karcolata (6. old.) Szombati Sándor : Csendélet Kaliforniában (7. old.) Forrai Eszter, Kristóf Ágota, Nyéki Lajos, és Tűz Tamás versei Az Idő Sodrában, Levelek a szerkesztőhöz, Glosszák, Hírek Vwvwwwvwwwwwwwwwwwwvwvt TŰZ TAMÁS Szütetett ff Budapesten 1950-ben Könyvek piramisáról lépegetett le csillagterelgető mozdulatával hóna alá gyűrte a sarjúillatú irodalom s celofánba takart remekeit ; pepszikólát szürcsölt mű szalmaszállal , miközben fönnakadt a szeme egy műlovagon , alig tudta leszedni róla máris egy rémregénybe túrt bele J mimóza izgalommal szent füst rajongta kényesen ! és elterült a faltól falig futó J zöld szőnyegen , szemhéjait kissé felgöngyölítve a távolbalátó csodás tüneménye előtt ! A konyháról már szállt a gulyás illata , s ő tudta mi vár rá de azért még fintorgott egy kicsit ahogy ez illik aztán fölkelt s eretnek indulattal ! kinyitotta a hűtőszekrényts kivett belőle egy húskonzervet