Irodalmi Ujság, 1970 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-15 / 1. szám

XXI. évfolyam 1. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1970. január 15. Szólásszabadság Abból a hajszából, amelyet a Francia Kommunista Párt eddigi vezető ideológusa, filozófusa, teo­retikusa, Marxista Kutató Intéze­tének igazgatója, Politikai Bizott­ságának tagja, Roger Garaudy el­len folytat, nem maradhatott ki a budapesti ’­Népszabadság” sem. Január 4-i számában terjedelmes cikk foglalkozik a Garaudy-üggyel. Akik eddig nem tudták, megtud­hatják belőle, hogy a marxizmus­­leninizmus még pár hónappal ez­előtt leghíresebb nyugati szakte­kintélye szembefordult a pártjával s legújabb könyve és nyilatkozatai semmi egyébre nem jók, mint hogy alkalmat adjanak a kapita­lista sajtónak ’’szovjetellenes pe­csenyesütésre”. Hosszadalmas volna ehelyütt a Garaudy és pártja közötti vita részleteibe bocsátkozni. Röviden : a csehszlovákiai események némi­képpen megrendítették a francia ideológus feltétel nélküli hitét a Szovjetunióban, észrevette — nem túlságosan korán —, hogy Moszk­va talán mégsem lehet monopoli­zált mintaképe a szocializmusnak, valami hibádzik az oroszok és hű­­bérországaik viszonyában, s egy és­­más a marxista-leninista tanokban is sántít. Nem az első, nem is az utolsó kommunista, akivel ilyesmi megtörténik. Amit azonban a ’’Népszabadság” három teljes hasábon mindemel­lett és legfőképpen Garaudy sze­mére vet s amire érdemes külön kitérni, az az, hogy nézeteinek — horribile dictu — egy interjú során hangot adott a francia televízió­ban. Abban a televízióban, amely­ben — a pesti pártlap szerint — ’­kezd kialakídni egy érinthetetlen tabu : a kormány”, s amely ’’min­den lehetőséget megtagad a Fran­cia Kommunista Párttól”. Megható s egyben lelkesítő is az a bátorság, amellyel a Blaha L­ujza téri hivatalos lap síkra száll a televíziós szólásszabadság mel­lett. Mégiscsak hallatlan, hogy a XX. század utolsó harmadában akad olyan ország, ahol az ellen­zék, amely nyíltan a rendszer alapjainak megrendítésére törek­szik, nem fejtheti ki szabadon az álláspontját a képernyő előtt! Mint ahogy az is szégyene Európának, hogy van még olyan reakciós ál­lama, ahol a kormányt nem lehet ostorozni, ahol a kormány — tabu. Nem tudjuk, hogy a ’’Népsza­badság” cikkírói mennyire szor­galmas hallgatói a francia televí­ziónak s legkevésbé sem állítják azt, hogy ez az állami intézmény a legszabadabb a világon a maga műfajában. De mi, akik Párizs­ban élünk s minden este látjuk­­hallgatjuk, nyilván süketek és va­kok vagyunk, mert — különösen az elnökváltozás óta — nem az a benyomásunk, hogy a kormány bírálhatatlan volna s azt sem igen tapasztaltuk, hogy a Francia Kom­munista Párttól ’’minden lehető­ség” megtagadtatott. Az elnökvá­lasztási kampány során naponta élvezhettük a veterán sztálinista, Jacques Duclos ékesszólását, s mostanában is alig telik el nap, hogy ne hallanánk Georges Séguy és más kommunista szakszerveze­ti vezetők sztrájkokra buzdító, a kormány, sőt az államelnök buká­sát ígérő-jósoló nyilatkozatait. Távol élve hazánk határaitól, nem vállalkozhatunk arra, amit a ’’Népszabadság” oly nagyvonalúan megtesz : nem bírálhatjuk annak a televíziónak a műsorát, amelyet nem látunk. Lehetséges, hogy már hosszú idő óta Magyarországon is sztrájkokra biztatják a tévében a munkásságot a szakszervezetek ve­zetői, s a parlamenti meg az el­nökválasztás során az ellenzéknek pontosan annyi a beszédideje, mint a kormánypártnak. Ha így van s mi mégsem tudunk róla, ezúton kérünk elnézést a szólás­­szabadság közismert védelmező­jétől, a ”Népszabadság”-tól emig­ráns elmaradottságunkért. VÉTEK AZ EMBERI KULTÚRA ELLEN A londoni ’’Times” december 18-i számában a következő jelent meg, 31 világhírű író és tudós aláírásával . Világbotránnyá vált, ahogyan a szovjet írókkal saját hazájukban bánnak. Megdöbbenéssel érte­sültünk arról, hogy a szovjet Írószövetség kizár­ta tagjai sorából Alexander Szolzsenyicint, az egyetlen élő szovjet írót, aki — Arthur Miller szavait idézve — ’’máris vitán kívül klasszikus­nak tekinthető.” A múltban hasonló körülmé­nyek között zártak ki az írószövetségből két ki­váló költőt : Anna Ahmatovát és Borisz Pasz­ternákot. Átérezzük Szolzsenyicin keserű kifaka­­dását : ’’Nem volt ez eléggé szégyenteljes dön­tés ? Még többet akarnak ?” Olyan rangos írónak az elhallgattatása, mint amilyen Szolzsenyicin, már önmagában is vétek az emberi kultúra ellen. Nem tudjuk, hogy lesz­nek-e még további fejleményei is a legújabb boszorkányüldözésnek, de reméljük, hogy nem ismétlődik meg a Szinjavszkij-Dániel perhez hasonló eset. Tapasztalatból beszélünk, amikor ezt mondjuk : a tiltakozások nemigen hatnak az illetékes szovjet hatóságokra. De ennek el­lenére, kérő szóval fordulunk hozzájuk : ne üldözzék tovább Szolzsenyicint. Ha felhívásunk süket fülekre talál, nem lá­tunk más lehetőséget, mint hogy felszólítjuk a világ íróit és alkotó művészeit : helyezzék nemzetközi bojkott alá azt az államot, amely magamagát teszi alkalmatlanná a civilizált kap­csolatok fenntartására. Ez a bojkott addig ma­radna érvényben, amíg a Szovjetunió barbár módon kezeli saját íróit és művészeit. A. Alvarez Hannah Arendt W.H. Auden A.J. Ayer Carlo Bronne Constant Burniaux David Carver Georges Depagne Pierre Emmanuel Daniel Gilles Brian Glanville Robert Coffin Günther Grass Graham Greene Peter Härtling Klaus Harpprecht Rolf Hochhuth Julian Huxley Uwe Johnson Alfred Kazin Rosamond Lehmann Arthur Miller Mary McCarthy Kathleen Nott levél Meyer Schapiro Muriel Spark William Styron Philip Toynbee Edmond Vaudercammen Victor van Vriesland Bernard Wall V FERENCZY JENŐ AZ ÚJ MAGYAR FALUSI TÁRSADALOM A MAGYARORSZÁGI falu­szociológia az elmúlt években kez­dett kibontakozni és vizsgálódásá­nak első tárgya természetszerűen annak a hatalmas változásnak tu­dományos rögzítése volt, melyet a háború óta a magyar falvakban megfigyelhettünk. Az új magyar falusi társadalom rövid vizsgálatá­nál a sokféle felkínálkozó szem­pontból hármat érdemes kiragad­ni 1) A magyar falu morfológiai fizionómiai változását — vagyis azt a településtani átalakulást, mely a mai falusiak lakásmódjá­ra, társadalmi kapcsolatainak ala­kulására, életmódjára, stílusára és élet­színvonalára hatást gyakorol. 2) A magyar parasztság számbeli alakulását a demográfiai és mun­­kaviszonyi statisztikák fényében ; és végül 3) a mai magyar faluban általában fellelhető társadalmi ré­tegek és osztályok rövid leírását. A MAGYAR FALU FIZIONÓ­­MIÁJA az elmúlt huszonöt évben olyan változáson ment keresztül, mely első pillanatban szembeötlő és hűségesen tükrözi a faluban magában végbement társadalmi változásokat. A hagyományos nad­­rágszíj-parcellák eltűntek és a háztáji gazdaságok földjei inkább négyzetes formát mutatnak. A falu vége, a cigánysor vagy a sze­génysor számos helyen eltűnt és helyet adott az új falusi lakosság újszerű lakóházainak. A falu köz­pontja általában érintetlen maradt kivéve egyes kastélyok és régi köz­épületek kultúrházzá, tanácsház­zá alakítását. Néhány helyen a parkosítás, a járdák, az uniformi­zált ház előtti kispadkák vagy akár az ostornyeles lámpasor tanúsítja, hogy huszonöt év alatt a fejlődés nem állt meg. Az új falusiak igényét elégítik ki az eszpresszók, a kisáruházak és a kisvendéglők. A régi falu tehát, az említett vál­tozásokat kivéve, megmaradt és az új, a modern falu e régi köré tö­mörül. Az új magyar falusi lakóház már nem a földművelő-állat­tenyésztő parasztgazda vitális funkcióit lesz hivatva szolgálni. Az új házak négyszögletűek, négyze­tes alaprajziak, kétszobások, mo­dern konyhával és többségük ve­randával. Széles, tágas ablakok, hajópadlós vagy parkettás szo­bák. A házak többségét még nem vakolták be és a hagyományos meszelés helyett többszínű vastag vakolatot vonnak a csupasz tég­lákra, — a beköltözés után, ki előbb, ki később, —­­mikor pénz jut rá. Az új házak kertjei általá­ban csupasz telkek még, a nem­rég befejezett építkezés nyomaival. Majd később épül rájuk az ól, a garázs vagy az istálló. Az új lako­sok, a félparaszti ingázók, kétla­­kiak, falusi munkások és intellek­­tuelek — építkezési módjuk is bi­zonyítja — már nem tartoznak a falu paraszti rétegeihez. Munká­juk, öltözködésük, bútoraik, szó­rakozási módjuk, egymás közti kapcsolataik már nem kötik őket a hagyományos falusiakhoz. Fa­lun laknak, de a régi faluközös­séghez már csak gyenge szálak fű­zik őket. Házaik még nem villák, de már nem hasonlítanak a falu­közép pitvaros-pajtás gazdaházai­hoz sem. Ami a mai magyar falu tele­pülésformáját illeti, meg kell jegyeznünk, hogy szinte lehetetlen feladat megállapítani, melyik tele­pülési forma a tipikus, vagy a leg­jellemzőbb az országra. A falvak ilyen értelmű uniformitása soha nem is létezett —­ legfeljebb vidé­kenként lehet megállapítani kü­lönféle települési típusokat. A földrajzi szakemberek és kartográ­fusok véleménye szerint általában két falusi település­formát külön­böztethetünk meg : az utcafalut és a halmazfalut. Az elsőt ugyan­csak feloszthatjuk egyutcás falvak­ra, keresztutcás falvakra és pár­­huzamos­ utcás falvakra. A hal­mazfalvak (különösen az Alföldön elterjedt települési forma) szintén két részre oszthatók : sakktábla - szerű és sugárterjedésű falvakra. KÜLÖN PROBLÉMÁT jelent a magyar tanyarendszer. 1910-ben alig százezer emberrel volt na­gyobb a tanyasiak száma, mint napjainkban. Az ország egytizede, egymillió ember lakik tanyán. Az elvándorlás üteme itt a leglassúbb. A tanyasi ember községfejlesztési adójából a környező falvak profi­tálnak — a tanya marad a maga elmaradottságában. Tulajdonkép­pen csak abban történt változás, hogy a tanyai iskolák hálózata ki­­terjedtebb lett az elmúlt huszonöt évben. A gazdasági, kulturális, higiéniai viszonyok maradtak a régiben vagy csak nagyon lassan fejlődtek. A tanyák falvakká fej­lesztésének távlati terve nagyon lassan halad a megvalósítás útján és a száznál alig több úgynevezett tanyaközpont, mely első lépésként számított a községgé váláshoz, nem váltotta be a hozzá fűzött reménységeket. A FALVAK LAKOSSÁG-TÍPU­SÁT illetően kétféle szempont uralkodik a szakirodalomban. Az első szerint, vannak mezőgazda­­sági falvak, ipari és bányász fal­vak és végül nyaralóközségek. A három típus sűrűn keveredik és nagyon sok faluban egyszerre mind a három típust megtaláljuk. Faluszociológiai szempontból sze­rencsésebb a második szempont, mely a falvakat a mezőgazdasági lakosság számaránya szerint osz­tályozza. Ebből a szempontból kü­lönbséget tehetünk olyan falvak között, ahol a lakosság hetvenöt százaléka paraszti foglalkozású ; olyanok között, ahol a lakosság többsége még mezőgazdasági és végül olyan falvak között, ahol a paraszti réteg már csak a kisebbsé­get alkotja. A nem paraszti falusi rétegek között találjuk a nyugdí­jasokat, az állami közalkalmazot­takat, a bányászokat, a munkáso­kat, az ingázókat és az új falusi intelligenciát. A Zala megyében végzett felmérések szerint, a fal­vak 47,7 százaléka tartozik az el­ső típushoz, 50,2 a másodikhoz és 2,1 a harmadik falutípushoz. Za­la megye, mint ismeretes, nem rendelkezik számottevően nagy ipari központtal — elképzelhetjük tehát, hogy ha már itt sem talá­lunk ’’tiszta” paraszti falvakat, milyen lehet a helyzet az iparoso­dó vidékeken. Az ország 3200 falujából az áramlás a város felé rendületle­nül tovább tart. A statisztikák sze­rint évente 40.000 falusi hagyja ott régi lakóhelyét. Érdekes módon az elvándorlás ritmusa a kisfal­vakban a legerősebb. Kisfalvak alatt 500-800 lakosú községeket értünk, melyek az ország közsé­geinek 45 százalékát jelentik. Itt a legroszabbak az életkörülmények s itt a legerősebb a társadalmi el­lenőrzés, ami alól a modern em­ber úgy akar kibújni, hogy a nagy­város anonymátusát keresi. Ha valaki a falvakon belüli tár­sadalmi rétegeződés mai helyzetét akarja vizsgálni, akkor elsősorban azt kell tekintetbe vennie, hogy az elmúlt ötven év folyamán a pa­rasztság, mely a század elején még az aktív lakosság felét jelentette, húsz százalékkal csökkent. Mai, alig harminc százaléknyi paraszti lakosságával Magyarország lassan felsorakozik az iparilag közepesen fejlett országok közé, ami a lakos­ság foglalkozási összetételét illeti. Az a tény, hogy a magyar falu egyre jobban veszíti paraszti ele­meit, szigorú statisztikai adatok hiányában is világos lesz néhány társadalmi jelenség megfigyelése­kor. Az ingázók száma eléri az egymilliót , helyzetük egyedül­álló, de mindenesetre nem szá­míthatjuk őket már az aktív pa­raszti népességhez. Ugyancsak n­em számíthatjuk ide a nyugdí­jas- parasztokat, vagy a termelő­­szövetkezetek melléküzemeiben dolgozó falusi lakosokat. A leg­jellemzőbb azonban a falusi ifjú­ság helyzete : az iskola befejezése után alig tíz-tizenöt százalékuk kíván a mezőgazdaságban dolgoz­ni. Egy Zala megyei vizsgálat sze­rint a falusi fiatalok többsége már­is az iparban keresett és talált munkát. A 20-23 éves fiatalok 21 százaléka a középiskola befejezé­se után véglegesen elhagyta szülő­faluját, kilenc százalékuk hivata­losan falusi lakos — de a város­ban tanul, további 35 százalék a faluban lakik ugyan, de ’’ingázó”­ városba, az iparba jár dolgozni. HOGYAN ALAKUL TEHÁT az átlag magyar falu társadalma napjainkban ? A kérdésre szor­galmasan keresik a választ Ma­gyarországon szociográfiákban, ri­portokban. A tárgyilagos, de iro­dalmi töltésű írásokból általában az őszinte valóságfeltárás igénye tükröződik. Sajnos, a legtöbb írás még csak a részleteket (vagy csak egy-egy falut, vagy csak egy-egy társadalmi réteget) érint, de a p­robléma egészéhez, a magyar fa­­j társadalmi rétegstruktúrájához eddig nem nyúltak. Hegedűs And­rás külföldön publikált írásaiban lényegében nem jut tovább, mint az egyes rétegek sémájának felállí­tásáig s félő, hogy az új szocio­gráfiai program (’’Magyarország felfedezése’’) túlzottan irodalmi színezetű lesz. (Folytatás a 2. oldalon) 1970. JANUÁR 15-I LAPUNK TARTALMÁBÓL Ferenczi Jenő : Az új magyar falu (1. old.) György Ervin : Optimista tra­gédia (3. old.) Ignotus Pál : Bolyongás közben (4. old.) Albert Pál Anouilh új színda­rabjáról (4. old.) Fenyő Miksa : Közéleti emlé­kezések (5. old.) Szabó Zoltán : Figyelmező (6- 7. old.) Bárány György Király Béla könyvéről (6-7. old.) Landy Dezső : Két meglepő regény (8. old.) Kerényi Károly : Kazantzakis (9. old.) Szekeres Zsuzsa egy londoni kiállításról (9. old.) Tardos Tibor : Kortörténetem (10. old.) Ladányi László novellája : A hajó (11. old.) Botond István, Forrai Eszter, Keszei István és Monoszlóy Dezső versei Az Idő Sodrában, Levelek a szerkesztőhöz, Könyvekről röviden, Hírek

Next