Irodalmi Ujság, 1975 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-15 / 1-2. szám

1975. január - február IRODALMI ÚJSÁG NE FELEJTSE EL MEGÚJÍTANI ELŐFIZETÉSÉT az Irodalmi Újság­ra. Előfizetési ár 70.­­ francia frank. Légipostás pótdíj­­: 15 frank Előfizetni lehet : 1. Helyi terjesztőinknél (országok sze­­ rinti listájuk a 16. oldalon) 2. Közvetlenül a kiadóhivatalunknak küldött bankcsekkel (32 rue du Fau­bourg Montmartre, 75009 Paris) 3. Postai csekkszámlánkon : LA SOUR­CE 34.029.02 Gazette Littéraire Hon­groise, 75009 Paris. Szervezeti Kongresszusra készül a magyarországi kommunista párt. Ebből az alkalomból a "Pártélet” című hivatalos folyóirat közli az új Szer­vezeti Szabályzat tervezetét. Az új Szabályzat majdnem szóról szóra... a régi. Apróbb stiláris változtatásokon kívül az egyetlen "forradalmi" újítás az, hogy a pártkongresszusokat ezentúl nem négy, hanem ötévenként hívják majd össze, s az egyetlen lényeges változás az, hogy míg a múltban a rosszul dolgozó, alkalmatlan, méltatlan funkcionáriusokat az illetékes pártszerv, illetve alapszervezet kezdeménye­­zésére a tagság titkos szavazással felment­hette munkakörükből, sőt ki is zárhatta a pártból, ezentúl nincs többé titkos szava­zás, a tagság legfeljebb tudomásul vehe­ti a funkcionáriusok felülről eldöntött fel­mentését, kizárását, új funkcionáriusok "­behívását". A "Pártálét" oldalakon ke­resztül indokol minden parányi szórendi változást az új Szervezeti Szabályzatban,­­ de a titkos szavazás megszüntetésének tényét semmivel sem indokolja. Alighanem igaza van, minden indokolás fölösleges. A titkos szavazás eltörlése nyilván a párton belüli demokrácia további fejlesztését szol­gálja. Ami azonban a legérdekesebb és a leg­jellemzőbb az új Szervezeti Szabályzatban, az a párttagsági díjak meghatározása. Idéz­zük : "A párttagok az alábbiak szerint fizetik tagsági díjukat : 800,— Ft havi keresetig 1,— Ft 801—1200,— Ft havi keresetig 2,— Ft 1201—1500,— Ft havi keresetig 10,— Ft Szabályzat­tal Rosszindulat kellene azt állítani, hogy az új tagdíjfizetési rendszer igazságtalan. Elvégre az a párttag, aki még 800 forin­tot sem keres havonta, csak havi 1 fo­rintot fizet, az viszont aki több mint 10.000- et keres, 500 forintot. "Fizessenek a gazda­gok !”, — hirdette már 1945-ben is Ráko­si Mátyás és a párt hű maradt a jelszó­hoz. 45-ben persze hozzátették azt is, hogy "Tiéd az ország, magadnak építed", anél­kül, hogy megmondták volna : harminc év után egyesek havi tízezernél többért építik majd az országot, mások viszont havi nyolcszáznál is kevesebbért. És ami külön ínycsiklandó, az az, hogy ezek az "egye­sek” és "mások” ugyanannak a pártnak — az élcsapatnak, a munkásosztály vezér­lő erejének —a soraiban is fellelhetők. Tudjuk, hogy Marx, Engels, Lenin és Sztá­lin határozottan ellene volt mindenféle "kispolgári egyenlősdi”-nek. De azért lega­lább az első kettő meglehetősen elcsodál­koznék, ha megtudná, hogy több mint száz évvel a Kommunista Kiáltvány megjelenése után a világ proletárjai még a saját párt­jaikon belül is úgy egyesülnek, hogy az egyiknek a havi jövedelme több mint ti­zenkétszerese lehet a másikénak. 1501—1800,— Ft havi keresetig 20,— Ft 1801- 2100,— Ft havi keresetig 30,— Ft 2101- 2500,— Ft havi keresetig 45,— Ft 2501—3000,- - Ft havi keresetig 60,— Ft 3001—4000,—• Ft havi keresetig 90,— Ft 4001—5000,— Ft havi keresetig 120,— Ft 5001—6000,—­ Ft havi keresetig 200,— Ft 6001—8000,— Ft havi keresetig 300,— Ft 8001—10 000,— Ft havi keresetig 400,— Ft 10 000,— Ft-on felül 500,— Ft" 5 HALÁLOS ŐSZ Zilahy Lajos 1974 december elsején, vasárnap, egy Újvidék melletti kórház­ban 84 éves korában meghalt. (napihír). 1966 NOVEMBER 1.-ÉN látogattam meg Zilahy Lajost, a New York-i 82. utca ke­leti oldalán, a 341-es szám alatti házában. A földszinten volt a lakása, a kaputól bal­ra, egyszerű, csaknem hevenyészett beren­dezéssel, a szoba, amelyben leültünk, akár egy körzeti orvos rendelőjében a ’’váró’'. Annak is tekintette Zilahy, afféle szolgálati lakásnak, Rhode Islandon volt a szebb ott­hona, ebben csak úgy üldögélt, mint egy váltóőr, igazgatta a kis ház életét, forgal­mát, ügyes-bajos dolgait. Ez ugyanis az ő bérháza volt, tíz lakással és több gonddal, mint jövedelemmel. Amíg ott voltam nála, néhányszor csöngettek, valaki érdeklődött, hogy nincs-e kiadó lakás ? Egy fehér kis macska nyávogott az ajtó előtt, beeresztet­te. ”Nohra volt a macska neve, talán arra való utalással, hogy inkognitóban óhajt ma­radni. Később ezt is följegyeztem, mint még néhány, akkor jelentéktelennek látszó rész­letet, azt például, hogy a szobából nyíló konyha asztalán, egy tálcára odakészítette a Maxwell ”instant”-kávét s két csészét, de megfeledkezett róla. Amikor már bú­csúztunk, akkor jutott eszébe. De mindene­setre megmutatta, bizonyítva a kínálás szándékát. — Ne írj rólam semmit, — mondotta, — most semmit. Hetvenöt esztendős vagyok és szeretnék még negyven évig élni. De talán a jövő héten elvágódom az utcán. Akkor megírhatod. ÚTBAN HAZAFELÉ, a Grand Central Terminálról Westchester felé tartó vonaton beírtam egy kis noteszba mindazt, amit azon a délutánon mondott. A notesz most itt van előttem. A dátum. A cím: ”341 East 82 Street”. Az is, hogy fél négyre mentem oda, félhat után öt perccel jöttem el és a hat óra két perckor induló vonat­tal utaztam haza. Mielőtt elmentem, levet­te a könyvespolcról a "Halálos Tavasz" új­vidéki kiadásának egy példányát és dedi­kálta. "...igaz barátsággal...” Ez a könyv is itt van most előttem. Az utolsó oldalra la­pozok : ’’Már Budán jártunk — éppen az Ág utca előtt haladtunk lassan­­—, mikor kinyitotta a szemét, és aztán megint le­hunyta. A szíve fölé hajoltam, aztán meg­kerestem a pulzusát. Ekkor, ebben a pillanatban, útközben meghalt.” A regényt befejező két szó jelentősége irtózatosan megnőtt, ’’...útközben m­eghalt.” A sorok egy mentőorvos naplójából valók. A mentőautó az Új Szent János kórház felé robog egy fiatalemberrel, aki mellbe lőtte magát. Az Ág­ utca előtt dobban utol­sót a szíve, útközben. — Nyolc nap alatt írtam, — mondta Zilahy,­­ de nyolc évig hordtam magam­ban. Nem a papíron írok. Akkoriban ren­geteg időt vesztegettem kártyázásra. 1920 Szilveszter éjjelén az Otthon­ban játszot­tam. Mint minden éjjel. Amikor éjfél lett, leoltották a villanyt. A sötétben eltűntem a klubból. Három hónapig betegek voltak az ujjaim. Az osztás, a becslés, az mind az ujjakban van. De akkor megmenekül­tem a kártyától. A FALON Mihály képe. A fiúé, akit oly fiatalon és oly tragikusan elveszített. Tíz­­tizenkét esztendős lehetett, amikor a kép készült. Tiroli nadrágot visel, lazakötésű nyakkendőt, haja a homlokába hull, bele­nevet a lencsébe. — A napokban levelet kaptam az öcsém­től. Azt írja benne : ”Az Emke kávéház­ból írok neked. Szemben bontják a Nem­zetit. Úgy érzem, Téged bontanak”. — Elmosolyodik. — Húsz darabomat játszot­ták a Nemzetiben. Tudod, hogy még min­dig igazgatósági tagja vagyok az Akadé­miának ? S tudod, mit ír rólam az Akadé­mia kiadásában megjelent lexikon ? Tizen­öt sort. Néhány művet megemlít. És a végén : ’’Jelenleg Amerikában él, ahol a Magyar Népköztársaság ellen fejt ki ellen­séges tevékenységet. ” Azt hiszed, nem fáj ? De igen. Fájnak a támadások. Itt is és ott is. Elutaztam Frankfurtba, a Pen­­kongresszusra, hogy a magyar Pen vissza­vétele mellett szavazzak. Bölöni Gyurkával találkoztam. Megöleltük egymást. Erdélyi származásúak vagyunk, református papok voltak az apáink. Megbeszéltük, hogy dél­után fél háromkor találkozunk a frank­furti Gundelnál. Ott ültem ötig, de nem jött. Este a fogadáson találkoztunk ismét, ott ül Gyurka egy asztalnál két férfi kö­zött. Felugrik, átölel, hunyorít. — Nem lehetett... De másnap estére új találkozót beszél­tünk meg és arra már eljött. S vele együtt az a két férfi is. Az időjárásról beszélget­tünk. Aztán azt mondja az egyik : — író úr, jöjjön haza... — Nem megyek. — Miért ? Fél ? — Félek. — Mitől ? Letar­tóztatják ? Szibériába viszik ? — Nem. Attól félek, hogy kezet kell fognom egy­némely emberrel... Hallgat egy kicsit. — Nagy Imre miatt. Egyszer eljött hozzám tisztelgő látogatásra. — Megrázza a fejét.­­ Persze, nem hozzám, de a Magyar-Szovjet Társaság elnökéhez. Szo­morúak voltunk mindketten. Nem kellett sokat beszélnünk. Magányos, szomorú em­ber volt Nagy Imre. Beleláttam. Értettük egymást. 1947 őszén jöttem el végleg Magyarországról. Én már ismertem Ame­rikát. 1929-ben megfilmesítették A Tábor­­nok-ot. Piroskával akkor voltunk nászúton Amerikában. Bevittek bennünket a házive­títőbe és megmutatták a filmet. Borzalmat csináltak belőle. Kiáltozni kezdtem. Bot­rány tört ki a vetítőben. De nem tehettem semmit. 1932-ben színrekerült a Tűzmadár a Broadwayn. Aztán már 47-ben a Pren­tice Hall-kiadó lekötötte az Ararát-ot. A szerződés ünnepélyes aláírása. Lektorok, cégvezetők tanácsokat adtak, így írtam át az amerikai kiadást, úgy írjam át... A vállalat elnöke kísért ki a lifthez. — Ne törődjön azzal, amit ezek mondtak. Felejt­se el. A regényt úgy adjuk ki, ahogyan ön megírta. EZ VOLT a Dukaiak története. Sokan rossznéven vették tőle a regényt. És még néhány tárcáját, versét. Magányos ember volt az emigrációban Zilahy Lajos, kevés barátja volt. — Ez a 82. utca magyar utca. Itt van a magyar templom. A Hungarian Refor­med Church. De már nem megyek magya­rok közé. Megbántottak. És haza ? Nem megyek többet haza. Mindenki el van te­metve. Minden el van temetve. Honvágy ? Hidak, utcák, terek után. Azok hozzád tar­toznak. Az emberek ? Az anyanyelv, az igen. Az nagy erő. Nyelvében él a nemzet. Igaz. Ott és itt. Egy nyelven­­ veszek­szünk. AMÍG BESZÉLT, folyton ott láttam mögötte azt a másik Zilahyt, a "Szép­anyám" próbáján, valamikor 1943-ban. Azt a darabját ő rendezte. A széksorok között állt, sötétkék öltönyt viselt, ciga­retta volt a szája sarkában. A haja a homlokába hullt egy kicsit, úgy, mint Mi­hályé, azon a képen. A színpadon Bajor. Aztán a próba után is láttam, amikor át­sietett az Erzsébet körút túlsó oldalára, a lapja szerkesztőségébe. A "Fatornyok” premierjén, amint a második felvonás után sápadtan meghajol a Nemzeti Kamara­­színház színpadán. Regényeiből villannak el jelenetek a szemem előtt. "Két fogoly". Miett. Ki nem volt szerelmes Miettbe ? Takács Péter ott áll az első házipartyn, homályos kis borongással. Miért mosolyog : Sötétkék ruhához nem illik barna nyak­kendőt kötni... És a "Szökevény" hőse: "A lélek kialszik". "Valamit visz a víz”. Ezek a férfiak mind szomorúak voltak egy kicsit, különös, nehezen megnevezhető, előkelő bá­nat lengte körül őket. Előkelőség a szó szép, nemes értelmében. Istenem, hogyan halad át a tiszteletes úr a paplakból a templomba, a "Süt a nap”-ban... Micsoda mély, nyugodt magány uralkodik ezeknek a regény- és drámahősöknek az életén. A "Zenebohócok”. A "Hazajáró lélek". Mint­ha valahol a közelben, egy ablak mögött, gordonkán játszana valaki... lebben egy függöny... sápadt leányarc tűnik fel egy szempillantásra, sejtelmesen... —­ Nem megyek többet haza. Mindenki el van temetve. Minden el van temetve. Hidak, utcák, terek. Azok hozzád tartoz­nak. AZUTÁN elindult mégis. Mint versében írta : ’’az egyetlen, nagy Csúcsszemély fe­lé...” ”Ki túl lát otthon a romokon : A hármashegyi Kilátó Torony...” Ekkor, ebben a pillanatban, útközben meghalt. Halálos őszön. Halász Péter ”MI, ÍRÓK, legtöbbnyire egyszerű betű­­kereskedők vagyunk", — mondta nemrégi­ben egy kissé dühös, kissé kiábrándult kol­légánk, úgy értette a dolgot, hogy nem ih­letünket vagy lelkiismeretünket szolgáljuk legtöbbnyire, hanem betűből készült árut igyekszünk eladni valami piacon. Nem aka­rok most a kérdés igaz vagy nem­ igaz mivoltába mélyebben behatolni, de ha leg­többen betűkereskedők vagyunk, Tábori Pál betű-nagykereskedő volt. Mi, egyszerű halandók, írunk egy regényt . Pali rend­szerint egyszerre négy regényt írt, esetleg ötöt és az öt közül kettő trilógia volt. Mi, közönséges földi halandók, néha elvál­laltuk egy-egy televíziós dráma megírását . Pali rendszerint 26 vagy 52 részből álló sorozatot vállalt egyszerre, néha két-három sorozatot egyidőben. Mi, közönséges embe­rek,, meggondoljuk, mielőtt egy könyv szer­kesztését elvállaljuk . Pali tavaly, csak úgy mellékesen, megállapodott egy holland cég­gel, hogy a P.E.N. Klub számára egy 150 könyvből álló sorozatot szerkeszt. "Csak úgy mellékesen" azt jelenti, hogy ezt mel­lékfoglalkozásként vállalta, hogy ne unat­kozzék szabad idejében. MERT EBBEN IS különbözött mindnyá­junktól. Vegyük például egy másik, szí­vemhez nagyon közelálló Pali barátomat, Ignotus Palit. Ha Ignotusnak egy közép­hosszú cikket kell írnia, mondjuk a Times Literary Supplement számára,­­— ismét­lem : egy cikket, — akkor megszünteti magánéletét, heteken át eme cikken dol­gozik, írja, megírja, átírja, tökéletesíti és a végén — legfeljebb néhány heti késés­sel, de két-három hónapnál csak a legrit­kább esetben többel — leszállít egy nagy­szerű, finoman csiszolt kis remekművet. Tábori Pali hat regénye, két trilógiája, 52 televíziós darabja és számtalan cikke, előa­dása és ki­ tudja-mi-egyebe ellenére is min­dig ráért, sohasem sietett, sohasem látszott nagyon elfoglaltnak, mindig mindenre volt ideje, főleg arra, hogy embereken, kollégá­kon segítsen. SIKERÉNEK egyik titka az volt, hogy ellentétben majdnem mindnyájunkkal, nem fecsérelte el az idejét. Ezzel a képességé­vel először a háború alatt ejtett ámulatba, amikor együtt dolgoztunk a BBC magyar osztályán. Ott a szolgálat "bulletinok­­ból állt, mondjuk délben 1 órakor volt egy hírszolgálat, aztán fél ötkor és végül este nyolckor. Mi, többiek,elvégeztük dolgunkat, közben a két "bulletin” között — a kan­tinban beszélgettünk, a parkban sétáltunk, lányokat kergettünk vagy vitatkoztunk egymással. Pali nemcsak a két "bulletin" közti időt tudta kihasználni, hanem sokkal messzebbre ment ennél. Amikor a munka megkezdődött, a szerkesztő behozott egy pár hírt. Ezt lefordítottuk és vártuk a kö­vetkező pár hírt. Mi, közönséges földi ha­landók. De nem így Tábori Pali. Ő ült a gépe előtt és — mondjuk — lírai költe­ményt írt ; vagy bibliai drámát ; vagy csik­landós történetet ledér hölgyekről ; vagy új regényének egy drámai fejezetét , egy üt­közetet a Harmincéves Háborúból, avagy azt a fejezetet, amelyikben a hősnő vad féltékenységében gépfegyverrel lelövi fér­je szeretőjét. Bejött a hír, Pali kihúzta a regényfejezetet az Írógépből, lefordította magyarra a hírt, a Cordell Hull legutóbbi beszédéről vagy Rommel legutóbbi vissza­vonulásáról szóló jelentést, aztán vissza­csavarta a papírt a gépbe és folytatta a férj szeretőjének mészárlását. NEM SZERETNÉM ezzel azt a látsza­tot kelteni, mintha ez az írásmód felüle­tességet jelentett volna ; egyszerűen a cso­dálatos koncentráció megnyilvánulása volt. Pali nem minden írást vett komolyan, so­kat írt megrendelésre és ezen ő maga vic­celődött a legtöbbet. De éppen elég dol­got vett nagyon komolyan és lelkiismere­tesen ahhoz, hogy komoly elismeréssel em­lékezzünk rá. Tavaly fejezte be nagy vers­fordítói vállalkozását : több társával együtt a magyar költészet sokszáz remekét ültet­te át angolra. A száműzetés filozófiájáról és az emigránsokról szóló könyve talán legsikeresebb és legmélyebb műve volt. És a P.E.N. Klub is életének egyik nagy és fontos pillérévé vált. Ifjúkorában cserkész volt és fiatalabb éveinkben gyakran ugrot­tam azzal, hogy a világ minden táján van valami cserkész barátja. 1957-ben együtt utaztunk a Távol-Keletre és ekkor jöttem rá, hogy a világ országútja magyar öreg­cserkészekkel van kirakva. Később a cser­készetet valahogy a P.E.N. Klub váltotta fel. Bár Pali szerette a bizottságokat, az alapszabályokat és a konferenciákat, — e szenvedélyét nemigen tudtam megérteni, — de komolyan vette a munkája igazán komoly részét és talán senkit sem ismerek, aki több időt, fáradságot és szenvedélyt áldozott volna más írókért és főleg a kü­lönböző színű és jellegű diktatúrák által börtönbe vetett írók kiszabadításáért. REGÉNYÍRÓ volt, de regényalak is. Egye­temi tanár korában viccgyűjteményeken volt hajlandó dolgozni ; erotikus lapokba írt sorozatát megszakította, hogy börtön­ben sínylődő kartársaiért bátran kiálljon , és amikor már azt sem tudta, hol áll a feje,­­ Csokonai Vitéz Mihályt fordította angolra. Igazi nagysága talán abban ál­lott, amit olyan kevesen mondhatnak el magukról : jó ember volt. NOVEMBER egyik szombatján meghí­vott vacsorára, szép és elegáns kensingto­­ni házába, ahol feleségével, Katóval együtt nagyszerű házigazda is volt. Nagyon jó formában találtam, vidámabb és élénkebb volt a szokottnál, alig akart hazaengedni. Huszonnégy órával később halott volt , összeesett és meghalt. A hír váratlan volt és lesújtó , mindnyá­junkat súlyos veszteség ért és Pali nagyon fog hiányozni nekünk. 66 éves volt, 37 évig élt Angliában, úgy halt meg, ahogy élt : gyorsan, minden fölösleges ceremó­nia nélkül. Nem kell sok időt vesztegetni olyasmire, amit gyorsan is el lehet intézni. Mikes György CEREMÓNIA NÉLKÜL

Next