Irodalmi Ujság, 1979 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-15 / 1-2. szám
2. oldal irodalmi ÚJSÁG 1979 január - február A magyarság legbecsesebb ereklyéjének 1945-től 1978-ig terjedő története nem magyar, hanem amerikai történet— ha innen nézzük, ahol én ülök, Washingtonból, külügyi szolgálatom idejéből és háborús emlékeim keretéből.* Ez a különös krónika egy “SECRET’-felülbélyegzésű rejtjeles, titkos távirattal kezdődik. Néhány héttel a Tengely európai összeroppanása után érkezett ez a State Departmentbe a Berlinnek nevezett romhalmaz mellől, Robert Murphytól, aki Lucius Clay tábornoknak, az amerikai körzet kormányzójának politikai főtanácsosa volt A későbbi nagykövet, s végül külügyminiszter-helyettes szinte szűnni nem akaró alakja (Murphy pontosan két méter magas volt) két olyan magyar vonatkozású ügy középpontjában állt hosszú és izgalmas pályafutása során, amelyről máig is heves viták folynak időnként a nyugati magyarság körében. Az egyik: az 56-os forradalom és az amerikai külpolitika. Ezzel aránylag bőven foglalkozik “Diplomat Among Warriors” címmel 1964-ben megjelent emlékirataiban. A másik: a Szentkorona ügye, amelyről ott nem tesz említést, noha ő volt az első amerikai diplomata, akinek javaslatot kellett tennie a relikvia átvétele után annak további sorsára nézve. Három lehetőség A távirat :UPSOLADGER (United States Political Adviser for Germany) TO SECSTATE (Secretary of State Byrnes), May 31, 1946, BERLIN. Nyomozó szerveink jelentése szerint az előző (katonai) táviratokban említett koronát nem erőszakkal hurcolták el Magyarországról. Magyar megbízottak biztonságos megőrzés céljából adták át amerikai katonai személyeknek, így a korona nem tartozik a visszatérítendő javaknak azokba a kategóriáiba, amelyeket a Négyhatalmi Egyezmény tartalmaz. Következésképpen amerikai hatóságoknak a koronát illető egyoldalú intézkedése egyáltalában nem ütköznék a Négyhatalmi Egyezményben foglalt kikötésekbe. Ami a Szentszéknek a magyar katolikusság érdekében benyújtott kérelmét illeti Szent István Koronájának a Vatikánba való áthelyezésére nézve, az alantiak veendők figyelembe. Tanácskozásaink oda vezettek, hogy ez az ügy a következő három lehetőség valamelyikéhez képest nyerjen elintézést. A koronát küldjük el a Szentszéknek védelmi megőrzésre, hogy ott legyen olyan időpontig, amelyben majd biztonságosan visszaküldhető lesz Magyarországra. Vatikáni átirat szerint Mindszenty bíboros ezt a lépést javasolja. 2. A koronát szállítsuk az Egyesült Államokba, letétbe helyezés és biztonságos megőrzés végett. Tekintettel arra az állítólag nagy politikai és vallási befolyásra és jelentőségre, amellyel a korona a magyar népre nézve bír, előnyösnek bizonyulhat, hogy az Egyesült Államokban tartsuk egy jövőbeli alku, SZIKLAY ANDOR, vagy alkalmas időben történhető visszaküldés céljaira. A korona Amerikába szállítása történhetik a magyar prímás hozzájárulásával, vagy tudtával, de ez kedvezőtlen nyilvános visszahatást válthat ki. 3. A koronát tartsuk katonai gyűjtőtelepünkön Németországban addig az időpontig, amelyben majd biztonságosan visszaküldhető lesz Magyarországra. A fentiekre nézve véleményt és utasítást kérünk. MURPHY Bymes külügyminiszter aláírásával augusztus 14-én ment távirati válasz Berlinbe, egyidejű másolattal Budapestre és Rómába az ottani amerikai főképviselőkhöz. Eszerint “...a végső határozat a magyar kormány óhajának megfelelően történjék... Schoenfeld (budapesti követ) szerezzen tudomást és tegyen jelentést a magyar kormány jelenlegi felfogásáról ebben a tárgyban." Két nappal később megjelent Schoenfeldnél Gyöngyösi külügyminiszter kiküldöttje, Velics László, tájékozódás végett. Augusztus 21-én ismét fölkereste a követet és a Washingtonba érkezett távirati jelentés szerint "... Nagy Ferenc miniszterelnök utasítására megköszönte az ügyben tanúsított szíves amerikai érdeklődést, és azt a kérést fejezte ki, hogy az amerikai haderő Németországban továbbra is tartsa őrizetben a Szentkoronát és a koronázási jelvényeket.” (Ezt Nagy Ferenc, aki jelenleg Washington mellett a virginiai Herndonban él, levélileg így erősíti meg: “...Az amerikaiak nem akartak határozni anélkül, hogy álláspontomat ne ismernék az ügyben s ezért megkértek, hogy ismertessem velük felfogásomat Arra kértem az amerikai hatóságokat, hogy semmi körülmények között ne küldjék a Koronát vissza addig, amíg a magyarországi politikai helyzet nincs teljesen tisztázva. Nem kétséges előttem, hogy ez a kérésem akadályozta meg a Szent Korona visszaküldését az én miniszterelnökségem ideje alatt, így tehát a kommunista ügyészségnek az a vádja Mindszenty prímás ellen, hogy ő gátolta meg a Korona visszajuttatását, teljesen alaptalan volt...") *■ Végső választás a Murphy által javasolt három lehetőség közül még két évvel később sem történt, de közben a Szentkorona Németországban maradt s így a 3. lehetőség első fele mindenesetre átmenetileg érvénybe lépett. Washingtonban időről időre bizalmas értekezletek tárgya volt a Szentkorona problémája, de azt rendezni amerikai hivatalos szempontból nem volt sürgős — sőt a két ország viszonyának fokozatos romlása egyre kevésbé tette a dolgot időszerűvé. Másrészről azonban a Vatikán és egyes főpapok éppen ennek a romlásnak a nyomán mind élénkebben sürgették az 1. lehetőség megvalósítását. Személyi vonalon is igyekeztek nyomást gyakorolni Murphyre, az amerikai “Irish” (ír származású) tömegek egyik világi vezéralakjára éppúgy, mint egy másikra, William J. Donovan tábornokra, az OSS (“Office of Strategic Services’)nek, a CIA elődjének alapítójára és legendás hírű háborús főnökére. Murphyt sohasem lehetett másként befolyásolni, mint érvekkel. Az érvek pedig egyre nyomatékosabban amellett szóltak, hogy a Szentkorona egy még meg nem határozható időpontig amerikai biztonsági őrizetben, s átmenetileg német földön maradjon. Donovannak ekkor már nem volt — s egy nagyköveti megbízatás vállalásától eltekintve többé nem is lett — hivatalos pozíciója. Bár időnként bekérték kongresszusi bizottságok és különféle katonai és polgári hivatalok vezetői konzultációra, egész munkaidejét az ország egyik legnagyobb ügyvédi cégének szentelte, amelynek főnöke volt már a háború előtt is. Ellenben több évtizedes barátság fűzte hozzá az Egyház világi téren is nagyhatalmú hercegét, Spellman, new yorki bíborost, aki 1947. júniusában megbeszélésre hívta a Szentkorona ügyében. • Másutt írtam meg emlékeimet a kapcsolatról, amely Donovanhoz, ma már könyvek gyarapodó sorának főalakjához, egészen 1959-ben bekövetkezett haláláig fűzött. A háború alatt az OSS egyik katonai alakulatában szolgáltam. A háború után, külügyminisztériumi állásom mellett, s azzal összeférhetően, hétvégeken, olykor ünnepnapokon, idehaza, vagy a “Donovan, Leisure, Newton, Lombard and Irwine" Wall Street-i többemeletes irodasorainak egy szobájában anyagkutatást, cikktéma-tervezést, beszédvázolást végeztem a számára szerződéses alapon. Itt most csak arra a napra szükséges visszaemlékeznem, amikor reggel (túl korán) fölhívott telefonon: legyek New Yorkban koradélutánra, kísérjem el egy értekezletre, így ültünk le együtt Spellman bíboros-érsek rezidenciájának egy elegáns, elfüggönyözött, csöndes szalonjában a köpcös, mosolygó, kerekarcú és bársonyos kezű főpappal, aki már régóta különösen közel állt a Vatikánhoz.Ő volt az első amerikai beosztott Gasparri bíboros mellett, amikor az vezette a Szentszék külügyeit, majd XI. Pius egyik tanácsosa lett, a Xlikkel pedig közismerten bensőséges volt a viszonya jóval azelőtt, hogy mindketten karrierjük tetőpontjára emelkedtek — és ez a pápa nevezte ki a liberálisdemokrata kiskereskedő konzervatív-republikánus fiát a bíborosok karába. New York érsekévé, az amerikai hadsereg vikáriusává. A II. világháború európai és ázsiai hadszínterein gyakran megjelent Spellman, aki beszédeinek irányzatával és tónusával egyképpen az "Ecclesia Militans" akkori szellemét képviselte; később a vietnami hadviselésnek is tüzes prédikátora és prókátora lett. A Spellman-Donovan konferencia napjaiban volt nemzetközi körúton Mindszenty prímás. Részt vett a kanadai Marian Congressmen, és később különféle látogatásokat tett, többek közt New Yorkban is, ahol — mint arról a sajtó említést tett — találkozott ottani bíborostársával. Jogász-óvatosság Spellman bíboros “in médiás rés" (így is mondta) azzal kezdte, hogy "valamilyen lépést szeretne tenni a magyarok Szentkoronájának további “biztonsága és megfelelő kezeltetése" céljából. A Vatikánba való áthelyeztetésre gondolt. Utóvégre a Szentkorona “onnan jött, manapság otthon nem lehetne, így logikus, hogy oda térjen vissza, ahonnan küldték.” Erre nézve kért "jogi és politikai véleményt” Csak másfél évvel később jutott köztudomásra az, hogy a Donovan-nal folytatott megbeszélés után milyen lépést tett az ügyben. Mindszenty prímás letartóztatását követően, 1949. január 9-én, a New York Times megírta, hogy "...Spellman bíboros most elmondta, hogy 1946. júliusában felkérte az Egyesült Államok kormányát a magyar királyi koronának Magyarországtól való távoltartására... írt Robert P. Patterson akkori hadügyminiszternek az ezeréves koronáról, s kérte őt annak lehető legmesszebb menő gondoztatására... Javasolta, hogy a hadvezetőség lehetőleg küldje az ereklyét ide, vagy pedig bízza Őszentsége, XII. Pius pápa gondjaira... Levelét azzal zárta, hogy bármilyen intézkedés történjék is, annak természetesen a nemzetközi közjog érvényesítésének keretében kell megtörténnie." A bíboros-érsek így egybeszőtte a maga óhaját a jogász tanácsával. Donovan a megbeszélésen először a Szentkorona státusát világította meg háborús és háború utáni, amerikai és nemzetközi szempontból. Azután részletesen elmagyarázta a relikvia hovatartozásának kérdését, biztonsági őrizeti jellegét a négyhatalmi szerződések egyes kitételeihez képest, valamint az U.S. Ür. Sziklay Andor (Andor C. Klay) a 2. világháború alatt az amerikai légierőben az északafrikai, olasz és német fronton szolgált. 1945. végén lépett a washingtoni külügyminisztériumba, mint keleteurópai specialista. Osztályvezető volt, amikor 1956- ban a diplomáciai karba nevezték ki. A belgrádi nagykövetségen előbb konzul, majd másod-, végül elsőtitkár, Frankfurtban a Military Regulations, Title 18" című szabályzat kikötéseivel kapcsolatban. Lefektette az alapot, aláhúzta az óvatos kezelés szükségét; hangsúlyozta, "minden rokonszenv" mellett, hogy itt elsősorban az amerikai kormány jogrendi magatartásának megóvását kell szem előtt tartani. A New York Times riportere összekavart két lépést, két levelet. Spellman valóban intézett írásbeli felkérést Patterson-hoz 1946. nyarán, de annak hangja erélyes volt, utalás nélkül olyan szempontok figyelembe vételére, amelyeket Donovan emelt ki. Csak egy évvel később, a megbeszélés következtében lett a bíboros engedékeny egy beadványban, amelyet Patterson utódához, Kenneth Royall-hoz intézett. Az pedig egy-két tájékozódó beszélgetés után, amelyet State Departmentbeliekkel folytatott, szinte megriadt az egész ügytől, olyannyira, hogy szigorú utasítást küldött a “mezőnybe", ezzel a záró megállapítással“A magyar Korona ügye nem tartozik a katonai kormányzat vezetőinek és ügyosztályainak megbízatási és intézkedési keretébe." A Vatikán külügyi hivatalába is ment egy példány ebből és azt vezetője, Montini prelátus, a későbbi VI. Pál pápa ezzel a lapszéli megjegyzéssel továbbította Mindszenty prímáshoz: “Tudom, milyen közel áll ez az ügy Eminenciád mint főpásztor és magyar hazafi szivéhez." Berlinben Clay és Murphy ettől kezdve elzárkózott a felszólalásoktól, feliratoktól és kihallgatási kérelmektől a Szentkorona ügyében. Időnként azonban történtek írásbeli eszmecserék erre nézve Washington, Berlin és Budapest között. így kapott Murphy 1948. augusztus 2-án, még mindig Berlinben, egy titkos táviratot Budapestről, Leiden Chapin amerikai követtől. Kommentár volt ez Murphy-nek egy július 29-én Washingtonba és másolatban a budapesti USA-követségre küldött táviratára. A berlini sürgöny magában foglalta egy vatikáni átirat szövegét, amelyben azt kérelmezte a Szentszék külügyi hivatala, hogy a Szentkoronát helyezzék el a Vatikán múzeumában. Mint az idézett 1. lehetőségben láttuk, Mindszenty bíboros javasolta ezt. Két ízben is tárgyalt erről a magyar főpap Montinivel, 1945 végén és 1946. elején tett utazása alkalmával. Javaslatát három vezető külföldii főpap-társa tette magáévá és propagálta amerikai katonai és diplomáciai körökben: Innitzer bécsi bíboros-érsek, Rohracher salzburgi herceg-érsek, és politikai osztály és Berlinben a kelet-német osztály vezetője volt. A State Departmentbe 1970-ben helyezték vissza s ott a külügyminiszter jogtanácsosának diplomáciai asszisztense volt 1972. nyaráig, amikor a 2. legmagasabb szolgálati osztályból nyugdíjba ment A “United States Foreign Service Institute” kelet-európai fakultásának vendégtanára és a Fehér Ház sajtócsoportjának .ISP- Washingtoni árnyak