Irodalmi Ujság, 1982 (33. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám

MÉRAY TIBOR Jaruzelski tábornok, lengyel miniszterelnök, a lengyel kom­munista párt főtitkára, a lengyel hadsereg főparancsnoka 1981 december 13-án hadiállapotot rendelt el — a saját népe ellen. Átvette a hatalmat — saját ma­gától, csak azért, hogy kemé­nyebb kézzel bánhasson — saját honfitársaival. Aki látta Jaruzelski táborno­kot a televízióban, az megfigyel­hette, hogy egyenruháján a ki­tüntetések száma nem­igen ma­rad el Göring marsall uniformisa mögött. Ennek ellenére — akár­csak Göring esetében — Jaru­zelski tábornok kimagasló hadi­tetteiről nem sokat tud a törté­nelem. Azt azonban el kell is­merni, hogy december 13-i pucs­­csát kitűnően készítette elő és hajtotta végre. Győzelmesen sújtott le az ágyukban békésen alvó munkásokra, szakszerveze­ti vezetőkre, írókra, mű­vészekre, tudósokra. Revol­­veres, géppuskás, harckocsis mi­­licistái órák alatt letartóztatták, börtönökbe, internálótáborokba hurcolták a hálóinges-pizsamás, fegyvertelen emberek tízezreit. Délamerikai, afrikai, ázsiai puccsoknál el-eldördül néhány lövés, meg-megölnek néhány embert. Lengyelországban de­cember 13-án minden a legna­gyobb csendben­ rendben ment. Gyilkolni csak pár nap múlva kezdtek, amikoris sztrájkoló vagy gyáraikat védő munkáso­kat tanítottak meg néhány sor­­tűzzel arra, hogy mi az igazi szakszervezeti szabadság. * Egyes nyugati kommentáto­rok azt latolgatták : vajon Jaru­zelski tábornok a saját elhatáro­zásából, az oroszok tudta nélkül, esetleg — jó hazafiként — az oroszok akarata ellenére cselekedett-e. Nem lett volna ésszerűbb a kérdést megfordíta­ni : ha az oroszok tudta nélkül vagy akarata ellenére cseleke­dett volna, vajon hány óra telt volna el addig, amíg a szovjet hadsereg megindult volna, hogy leverje Jaruzelski tábornokot ? Más kommentátorok — ke­vésbé naivak — azt fontolgat­ták : vajon Jaruzelski, a jó haza­fi, az oroszok tudtával bár, de nem a kisebbik rosszat vá­lasztotta-e ? A saját, nemzeti puccsával nem az orosz bea­vatkozásnak vette-e elejét ? Csak a jövő fogja megmutatni azt, hogy Jaruzelski rendszere mennyire lesz jó vagy rossz a lengyeleknek. Egyelőre nagyon rossz. Semmivel sem kevésbé erőszakos, jogtipró, diktatóri­kus, mint például a csehszlová­kiai helyzet volt a Szovjetunió­nak és csatlósainak katonai bea­vatkozása után. Egyelőre Jaru­zelski tábornok a « kisebbik rosszat » nem a lengyeleknek, hanem az oroszoknak biztosítot­ta : elvégezte a piszkos munkát, megkímélte a szovjet vezetést attól, hogy maga avatkozzék be fegyveresen Lengyelországban.­ ­ Technikai kivitelezésében akármilyen sikeres volt is a puccs, egyvalamitől nem tudta megkímélni a szovjet tömböt. Éppen katonai jellegénél fogva, napnál fényesebben megmutatta a politikai csődöt, a kommunista párt csődjét. Ha a lengyel párt tényleges erőt jelentett volna, akkor miért lett volna szükség a fegyveres erőkre ? A magyar kommunista párt 56-ban napok alatt semmivé foszlott. A len­gyel pártnál — amelynek nem felkeléssel-forradalommal, ha­nem csupán egy szakszervezeti mozgalommal kellett szembe­nézni — ez a folyamat több mint egy évig tartott. De az eredmény ugyanaz volt. A párt, mint poli­tikai erő, megszűnt létezni. Ma­radt a nyers erő, a hadsereg,­­ pontosabban a milícia, mert a puccs végrehajtó szerve az ál­lamvédelem volt, a katonák csak asszisztáltak hozzá. A puccs előtti napon a Gazeta Krakowska című napilap részle­tesen ismertette Jerzy Wiatr­­nak, a Központi Vezetőség Mar­xista-Leninista Intézete igazga­tójának előadását. Wiatr a fenn­álló lehetőségek közül a legjobb megoldásnak azt tartotta, ha a kommunista párt feladná a hata­lom monopóliumát és békésen megosztaná a hatalmat a nemzet más erőivel, a Szolidaritással és az Egyházzal. Jerzy Wiatz lehetett ugyan a Marxista-Leninista Intézet igazgatója,­­ valójában a mar­­xizmus-leninizmus alapfokú sze­mináriumán is meg kellett volna buknia. A hatalmat nyugodtan megoszthatja egy olyan párt, amelyiknek a tömegek között többsége van : megteheti nagy­lelkűségből, a felelősség meg­osztása miatt, vagy azért, hogy kormányzási bázisát szélesítse. Megoszthatja a hatalmat — szükségből — olyan párt, ame­lyiknek komoly bázisa van, de nincs többsége : koalíciót alkot­va biztosítja a parlamenti több­séget. De mit oszthat meg, — mi megosztanivalója van egy törpe kisebbségnek, — olyannak, ami­lyen a lengyel párt volt, — amelyiknek a szavazatait szabad választás esetén optimálisan 5- 6 %-ra becsülték ? Egy jó mar­xista-leninistának illenék tudnia, hogy egy törpe kisebbség a ha­talmat nem megosztja, hanem megragadja. Ahogy Lenin tette 1917-ben, s ahogy azóta minden kommunista országban történt. De Lenin a nyers erőszakot párt-sztaniolba burkolta s ezt a receptet alkalmazták 1917 óta mindenütt. Most történt meg először, hogy a nyers erőszak csomagolta be saját magába a pártot. Azt eddig is mindenki tudta, hogy a hatalmon lévő kommunista pártok mögött ott vannak az erőszakszervek , de most Lengyelországban a párt elé kerültek. Az esemény nem jelentékte­len,­­ sötét árnyékot vet a kommunista pártok jövőjére. Nemcsak azt ismeri el nyíltan, hogy a párt fölösleges kolonccá vált, paraziták, korrupt elemek, karrieristák érdekszövetségévé, — méghozzá olyan érdekszövet­séggé, amelyik válságos helyze­tekben még tehetetlen is, — hanem azt is megmutatja, hogy a nyers erőnek, amire támaszko­dott, milyen könnyű tőle megszabadulnia. Ami ma Len­gyelországban történt, holnap megtörténhet Romániában, Bulgáriában vagy­­ a Szovjetu­nióban. S ha a hatalomra került katonai diktátorok aztán — ali­binek — újjászervezik a pártot, ez a lényegen mit sem változtat. Magyarországon jóideje talál­gatják, ki lesz majd Kádár utó­da. Lehetséges, hogy az illetőt Czinege Lajosnak hívják ? (Azoknak a tájékoztatására, akik esetleg nem tudnák : Czi­nege tábornok a­­magyar had­ügyminiszter.) Lehet, hogy a kádárizmust a czinegizmus fogja követni ? * Mikor Reagan elnök tíz nap­pal a puccs után bejelentette, hogy az Egyesült Államok fel­függeszti élelmiszerszállításait Lengyelországba, a hivatalos lengyel hírügynökség, a PAP ezt olyan beavatkozásnak minősí­tette a lengyel belügyekbe,­­ amilyenre még nem volt pre­cedens ». Boldog Lengyelor­szág, amelynek belügyeibe a leg­nagyobb beavatkozás egy ameri­kai elnök beszéde és az élel­miszerszállítások leállítása volt ! Mindenki, aki az iskolában azt tanulta, hogy : 1697-ben Nagy Péter cár ne­veztette ki II. Ágostot lengyel királlyá ; a XVIII. században Oroszor­szág még három másik lengyel király megválasztását erőszakol­ta ki ; az utolsó lengyel királyt, Po­­niatowski Ágost Szaniszlót II. Katalin cárnő ültette trónjára ; 1772-ben Oroszország, Po­­roszoszág és Auszria felosztotta egymás között Lengyelor­szágot . 1793-ban bekövetkezett Len­gyelország második és 1795-ben harmadik felosztása, minek következtében a függet­len lengyel állam megszűnt lé­tezni ; az oroszok vérbefojtották az 1794-es, 1831-es és 1863-as len­gyel nemzeti felkeléseket,­­ tízezreket deportáltak Szibériá­ba, ahol egész lengyel falvak voltak a XIX. század végéig . 1924 és 1940 között Sztálin kiirtotta a lengyel kommunista párt szinte teljes vezetőgár­dáját . 1939-ben Hitler és Sztálin fel­osztották maguk között Lengyel­­országot. Guderian német és Krivosein szovjet tábornok szeptember 19-én egymás mel­lett vonultatta fel díszszemlén csapatait Breszt-Litovszkban . 1939 és 1943 között a német nácik lengyel állampolgárok mil­lióit hurcolták el kényszermun­kára, éhhalálba, gázkamrákba . 1943-ban a nácik felfedezték a katyni tömegsírt : 4143 lengyel tiszt holttestét, akiket az oroszok végeztek ki . 1945 után a Szovjetunió olyan rendszert kényszerített — mind­máig — Lengyelországra, ame­lyet a lengyel nép túlnyomó többsége nem akart és nem akar... — mindenki, aki az iskolában ezt tanulta, most visszakérheti a tandíját. A PAP hírügynökség cikkéből ugyanis kiderül, hogy mindez semmiség volt, csupa jelentéktelen epizód a lengyel történelemben,­­ az orosz, a porosz, az osztrák, a német, a szovjet gyarmatosítás-országfel­­osztás-emberirtás talán nem is nevezhető beavatkozásnak a lengyel belügyekbe, vagy ha igen, akkor amolyan elhanya­golható mennyiségnek. Az a beavatkozás, amelyik minden korábbit felülmúl, — amelyikre nem volt precedens, — Reagan beszéde és az amerikai élel­miszerszállítások felfüggesztése volt. * Mindez a legkevésbé sem kí­vánja azt bizonygatni, hogy az Egyesült Államok és legközvet­lenebb szövetségesei soha nem avatkoztak bele — a Reagan­­féle intézkedéseknél komolyab­ban is — a lengyel belügyekbe. Maradjunk az utóbbi négy évti­zed példáinál. A második világháború után megengedték Sztálinnak, hogy a jaltai egyezményt megszegve Lengyelországot csatlósállammá alakítsa át. Megengedték Sztálinnak azt, amit Hitlernek nem engedtek meg ! Anglia és Franciaország majdnem teljesen felkészületlenül háborúba lépett, amikor Hitler megtámadta Len­gyelországot,­­ de a háború befejezésekor, amikor a Nyugat erősebb volt, mint a Szovjetu­nió,­­ egyszerűen lemondtak annak a Lengyelországnak a függetlenségéről, amelyért saját katonáik és civiljeik milliói ál­dozták fel az életüket. 1975-ben, a korci Helsinki Szerződésben a Nyugat még le­galizálta is ezt a helyzetet. A népszerűtlen, roskatag, a lengyel munkások sztrájkjait so­rozatosan fegyverrel leverő var­sói kormányokat a Nyugat 27 milliárd dollár kölcsönnel tá­mogatta. 1980 nyara óta, amióta a Szo­lidaritás mozgalma megszüle­tett, alig volt olyan nyugati poli­tikus, aki — rokonszenvező sza­vak kíséretében — ne jelentette volna ki, hogy ha az oroszok közvetlenül vagy közvetve inter­veniálnak Lengyelországban, a Nyugat bizony semmit sem tud tenni a lengyelek megsegítésére. Mi ez a negyven éve tartó közömbösség, lemondás, a fait accompli­k utólagos tudomásul­vétele, sőt az előzetes biztosítás (bátorítás) arra, hogy minden bűncselekmény büntetlen ma­rad,­­ az eltűrése annak, hogy minden nemzetközi egyezményt, Yaltát, az ENSZ alapokmányát, az Emberi Jogok Deklarációját, a Helsinki Szerződés betűit egyoldalúan és következmények nélkül meg le­het szegni, — mi ez, ha nem beavatkozás Lengyelország (és nemcsak Lengyelország, hanem egész Közép- és Kelet-Európa) belügyeibe ? Csak ennek a bea­vatkozásnak éppen fordított az előjele, mint az oroszokénak. Az eredmény ugyanaz. A kettő együtt alkotja, jelenti az « ered­ményt ». Nem volna-e becsüle­tesebb a « belügyekbe való bea­vatkozás » vagy « be­ nem­­avatkozás » hipokrita fogalmát törölni a nemzetközi politika szótárából ? A gyakorlatból úgyis törölve van, a mióta világ a világ. * Alig néhány héttel a lengyel puccs előtt százezres tömegek tüntettek több nyugateurópai nagyváros utcáin az amerikai Pershing-rakéták európai földön való felállítása ellen. A derék (Folytatás a 2. oldalon) LENGYEL TÖREDÉKEK LAPUNK TARTALMÁBÓL : Kasza László : A magyar katoli­cizmus problémái (3.old.) BESZÉLŐ : egy új szamizdat­­kiadvány (4.-5.old.) Baracs János : A forint konverti­bilitása (6.old.) Körössényi János : Felszólalás az író-közgyűlésen (7.old) Ölvedi János : Nacionalizmus Szlovákiában (9.old) Nadányi Pál: A « felszabadítá­­si » politika (15.old.) Schöpflin Gyula : Történelmi dokumentumok (17-18.old.) Jolanta Helder-Jastrzebska, Lan­­dy Dezső, Sanders Iván és Sárközi Mátyás kritikái Halász Péter, Mikes György, Nagy Csaba és Tardos János tárcái MELLÉKLET : Hajnal László Gábor : A ma­gyarországi alkoholizmus (11.-14.old.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék