Irodalmi Ujság, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám

XXXV. évfolyam. A MAGYAR ÍRÓK LAPJA Örvendezhetünk, mert végeszakadt 1983 temérdek nyomorúságának, gyötrelmének, rettegésének és ami volt, ugyanúgy nem térhet vissza többé sohasem. Csak másként. 1984 esztendejébe lépünk. Szerencsére nem is gyanítjuk, még mi vár ránk. Akadt ugyan egy angol író, aki eléggé el nem ítélhető könnyelműséggel, már 35 évvel ezelőtt re­gényt mert kinyomatni 1984 nyomorúságáról, gyötrelmeiről, rettegéseiről. De honnan sejt­hette, mit tartogat a jövő ? Talán tapasztala­tokat gyűjtött, amiket képzelete szárnyán kivetített az elkövetkezendő évtizedekre ? Vagy csupán indulatait eresztette szélnek ? Eric Arthur Blair-nek hívták, de becsületes nevét George Orwellre változtatta, mert sze­rette Kelet-Angliát, az álmatag Orwell folyót, amelynek széles torkolatában ma is óvatosan iparkodnak Ipswich kikötője felé a hajók. Bengáliában született, ahol apja gyarmati tisztviselőként szolgált. Ösztöndíjjal került a híres-neves Eton-i kollégiumba, majd öt évig rendőrködött Burmában, de ez csak arra vezetett, hogy elhatározza : író lesz. Kezdet­ben nem sok sikert aratott. Párizsban tányért mosogatott, aztán csavargóként rótta Anglia útjait, később London egy külvárosi iskolájá­ban tanított, könyvesboltban szolgált ki, ho­vatovább azonban szűkösen megélt már írá­saiból. Öt könyve jelent meg, mielőtt 1936- ban Spanyolországba utazott, hogy szabad­úszó riporterként tudósítson a polgárháború­ról. De amikor Barcelonába érkezett, menten beállt a szocialista milíciába. A fronton félév múlva megsebesült, majd rövidesen utcai harcba keveredett a katalán fővárosban, ami­kor egységét a kommunisták trockistának bélyegezték és szét akarták verni. Nem cse­kély része volt ebben Gerő Ernőnek, aki a barcelonai titkosrendőrség Oroszországból küldött komisszárja volt és így bízvást elmondhatná, hogy hozzájárult Orwell felvilá­gosításához. Az Animal Farm — Állatfarm — ukrán kiadásának előszavában Orwell utal is spanyolországi tapasztalataira, arra, hogy a Moszkva-hű kommunisták számára fontosab­bá vált a trockisták kiirtása, mint a Franco ellen folytatott küzdelem. Ilyen és ezekhez hasonló események győzték meg Orwellt arról : szét kell pattantani a szovjet rendszer igazságosságának és csalhatatlanságának mí­toszát, hogy a szocialista mozgalom újjáéled­hessen Európában.* Churchill a Második Világháború történetéről szóló emlékiratának hatodik kö­tetében, a Potsdam-i csúcstalálkozóról szólva elmondta, hogy 1945 júliusában Truman kö­zölte Sztálinnal : egy hónap múlva az ameri­kaiak atombombát vetnek Japánra. De Sztá­linnak — úgy tűnt — forgalma sem volt arról, milyen sorsfordító esemény az egész világ számára a nukleáris energia megnyergelése. Egyetlen kérdést sem tett fel, « arca vidám és derűs maradt », akárha valami közömbös hírt hallana, például egy új könyv megjelenéséről. És valóban 1945 augusztusában, épp ami­kor Hirosima és Nagaszaki fölött elterpeszke­dett a baljós füst­gomba, került a könyvke­reskedések kirakatába Orwell Animal Farm­­ja. A Manor Farm állatai fellázadnak részeges kizsákmányolójuk ellen, megalapítják az Ál­latok Köztársaságát és tanyájukat Állat Farm­nak nevezik el. A kurta könyv, amelynek gúnyos alcíme : Tündérmese, voltaképpen a forradalom elárulását példázza. Orwell maga « Miért írok » című cikkében megállapítja : « A komolyabb munkák minden sora, amit 1936 óta leírtam, közvetlenül vagy közvetve a totalitarianizmus ellen szól. » Már kezdetben a disznók állnak az Állat Köztársaság élére. Nem dolgoznak, csak irá­nyítanak. Lassan megtanulják a gyűlöletes kétlábúak, az emberek mesterségeit, elsajátít­ják az írás és olvasás művészetét. Nemsokára beszüntetik a hajdani gyűléseket és a disznók különbizottsága csak közli a többi állattal elhatározásait. A vasárnapi munka ugyan csak önkéntes, de ha egy állat kivonja magát alóla, élelemadagját felére csökkentik. Bármi kérdés merül fel, a vezérnek, Napóleonnak « mindig igaza van ». A bűnbak Napóleon elűzött vetélytársa, Ő okozza a kudarcokat, ő kever gyomot a vetőmagba, ő rombolja le a viharnak áldozatul esett szélmalmot és kide­rül, hogy már kezdettől fogva a kiebrudalt farmer ügynöke volt. Napoleon kutyái kiszi­matolják a vetélytárs állítólagos cinkosait. A kipécézett árulók természetesen bevallják bűneiket, de megbocsátás nincs, szörnyű vértüdő végez velük. Az állatok már többet dolgoznak, mint a kizsákmányoló farmer idejében, de élelmük, sorsuk nem javult. Csak a disznók és rendfenntartóik, a kutyák gyarapodnak. Félelmükben egyes tyúkok még­is így dicsekszenek : « Vezérünk, Napóleon elvtárs irányításával hat nap alatt öt tojást raktam ». Viszont Boxert, a nehézfejű, hűséges igavonó lovat, amikor megrokkan és nyugalomba vonulás várna rá, a disznók vágóhídnak adják el, árából pálinkát vásárol­nak, de kikürtölik, hogy költséget nem kí­mélve kórházba küldték Boxert, ott múlt ki és látványosan elsiratják. A jelszavakat sorra módosítják. Ez a sors éri a « Minden állat egyenlő » vezérelvet is. Megtoldják. Végül már így hangzik : « Min­den állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többieknél». A disznók megtanulnak csak hátsó lábukon járni, beköltöznek a farmer házába, magukra öltik az elmenekült kizsákmányolok ruháit, sőt, barátságot kötnek a gyűlölt kétlábúakkal, a szomszédos farmerekkel, akiket eddig egy­más ellen igyekeztek kijátszani. Együtt isznak, dőzsölnek, kártyáznak velük. Amikor a küntről leselkedő állatok bepillantanak az ablakon, már nem képesek megkülönböztetni a disznókat a farmerektől, annál kevésbé, mert vendégek és vendéglátók egyaránt cin­kelt kártyákkal játszanak. Ki ne ismerne rá az Animal Farm totalitá­rius hatalmának históriájára, az egyeseknél egyenlőbbekre, az árulók után szimatoló kutyákra, a vágóhídra küldött igavonóra, a kudarcok bűnbakjára, a hamiskártyásokra ? * Orwell egyszer a « Jó rossz könyvek »-ről írva « Tamás bátya kunyhójá »-ról azt mond­ja : « Akaratlanul nevetséges könyv, lehetet­len melodramatikus jelenetekkel , de egyben mélységesen megindító és lényegében igaz ». Azt jósolja, hogy Harriet Beecher-Stowe Tamás bácsija túléli majd például Virgina Woolf műveit, noha merőben irodalmi ér­vekkel ez nem indokolható. Orwell Ezerkilenszáznyolcvannégy­e is bővelkedik melodramatikus jelenetekben ; megnyugtató volna azt hinni, hogy lehetetle­nek. De « rossz könyvnek » csak olyanok ítélnék, akiknek elevenükbe talál, és minden bizonnyal túléli az elmúlt emberöltő számos égig magasztalt sikerét­­. A könyv valójában vészkiáltás és a szerző életében már kitapint­ható jelenségeket vetít ki felnagyítva széles vászonra. A világon három birodalom uralko­dik : Óceánia, Eurázsia és Keletázsia. Szakadatlan háborút viselnek egymással, sokszor álháborút, hogy elnyomó belpolitikát folytathassanak. A cselekményt Orwell Ang­liába helyezi, amely Óceánia hatalmi tömb­jébe tartozik. A társadalmi rend névleg szocialista, a hajdani szocialista mozgalomból nőtt ki, örö­költe szóhasználatát, de végül állandósította a gazdasági egyenlőtlenséget és a szocializmus nevében bemocskolta a mozgalom régi elveit. Minden tulajdon az államé, amelyet a népes­ség 2 százalékát kitevő « belső Párt » képvi­sel. Ennek tagjai tágas lakásokban élnek, kitűnő ruhában járnak, jó minőségű élel­miszert, dohányt, italt fogyasztanak, autón, helikopteren közlekednek, cselédek szolgál­ják ki őket. A « külső Párt » műszaki és irodai alkalmazottakból áll, ők is, élveznek előnyöket a lakosság 85 százalékával, a « pro­likkal » szemben. A vezér, a Big Brother— a nagy testvér — csalhatatlan és mindenható. A meghamisított eredmények, képzelt győzelmek, tudományos felfedezések bölcses­ségének, vezetése sugallatának köszönhetők. Minden lakásban szüntelenül szól a jelszava­kat üvöltő, kikapcsolhatatlan televízió, ami egyben felvevő készülék is. Mert : « A Big Brother figyel téged». Mindig figyel. Egyébként Óceániában a hiányok bősége uralkodik, semmi sem működik megfelelően, csak a « gondolat-rendőrség ». A Béke Mi­nisztériuma a háborúkkal foglalkozik, az Igazság Minisztériuma a múlt meghamisításá­val, a Szeretet Minisztériuma a gyanúba keveredettek megkínzásával, a Bőség Mi­nisztériuma a lakosság éheztetésével. Ezek az ellentétek azonban nem az Óceá­niában szokványos képmutatás eredményei, hanem a doublethink— a kettős gondolkodás — tudatos alkalmazásai, amit a « belső Párt » elismer és ugyanakkor nem ismer el. A doublethink azt a képességet jelenti, hogy az értelem két ellentétes hitet egyszerre fogad­jon el. « A Párt értelmisége megtanulta, milyen irányban kell megváltoztatnia emléke­zetét... hazugságokat vallani, valóban hinni bennük és elfeledni az alkalmatlan ténye­ket ». Óceániában hovatovább már nem tud­nak a változás előtt lefolyt eseményekről, mert mindent átfestettek, átírtak, módosítot­ták a dátumokat, meghamisították a fényké­peket. A történelem megállt. Semmi sem létezik, csak a jelen, amelyben a Pártnak mindig igaza van. Winston Smith ilyen környezetben él. A « külső Párt » tagja, az Igazság Minisztériu­mában dolgozik, ahol napról-napra átírják a múltat. Mert : « aki meghatározza a múltat, meghatározza jövőt, akinek kezében van a jelen, kezében tartja a múltat is ». Winston közreműködik a newspeak — az új beszéd — létrehozásában is, amely annyira leszűkíti, egyszerűsíti a fogalmakat, hogy lehetetlenné teszi a « gondolat-bűnt ». Winston kordában tartja arcvonásait, nehogy a leselkedő televí­zió előtt gyanúba keveredjék, csatlakozik a szervezett « spontán tüntetésekhez », tette­tett lelkesedéssel vesz részt a képernyőn elrendelt « két perc gyűlölet »-ben, nem is tudván, pillanatnyilag ki ellen, mi ellen irá­nyul. Észreveszi azonban, miként fordítja szembe a Párt szüleikkel a gyerekeket, hogy kémkedjenek és árulják el apjuk, anyjuk elhajlásait. Munkája közben nem kerülik el figyelmét az unperson­ná — nemlétező sze­méllyé — vált hajdani nagyságok és azt írja naplójába : « A szabadság azt jelenti, hogy azt mondhatom : kettő plusz kettő — négy ». Minden elővigyázatossága ellenére Winston végül mégis bűnt követ el : tiltott szerelembe esik Júliával, aki szintén titkos lázadó. A lány biztosra veszi, hogy mindenki gyűlöli a Pártot, de azt tartja : bármi szervezett ellenállás szükségképpen kudarcot vall, ezért esztelen. Józan magatartás viszont : megszegni a szabá­lyokat, de életben maradni. Winston ennek ellenére kapcsolatot vesz fel O’Brien-nel, akit elejtett megjegyzéseiből az ellenállás tagjának tekint, kivált amikor megkapja tőle a Big Brother kiátkozott ellenlábasának majdnem ronggyá olvasott könyvét, amely kegyetlenül leleplezi a rendszert. Nem tudja még, hogy a könyvet, provokatív szándékkal, maga O’Brien írta, és azt se, hogy később éppen O’Brien lesz vallatója, kínzója. Hogy a Pártnak végzett « önkéntes » mun­ka ritka szüneteit zavartalanul együtt tölthes­sék, a szerelmesek szobát vesznek ki egy ócskásnál. De a boltos a gondolat­rendőrség tagja és egy kép mögé rejtett készülék minden szavukat felvette. A lázadókat letartóztatják. Winstont szörnyűséges fizikai és lélektani gyötréssel nevelik át, hogy végül bevallja : már 16 éve kémkedik, vallásos hívő, a kapitalizmus rajongója, szexuálisan beteges hajlamú, feleségét meggyilkolta és személyes —­­ ■ Lapunk tartalmából —— Szász Béla : 1984 (1. old.) Ifj. Rajk László és Nagy Bálint előadása : A demokratikus ellenzékről (3.-4. old.) A budapesti írószövetség vitaestje : írók a forradalomban (5.-6. old.) Lozán Mihály : Falu (7.-8. old.) Harmat Pál : Vonzás és taszítás között (9.-10. old.) Tardos János : Krakkói hét (23. old.) Beck András, Cs. Szabó László, Csiky Ágnes Mária, Csicsery-Rónay István, Czi­­gány Lóránt, Egri György, Padányi- Gulyás Béla, Sárközi Mátyás, T. Szőnyi Zsuzsa, Vásárhelyi Vera tárcái, emlékezé­sei és kritikái. Melléklet : A Mozgó Világ ügye,­­ Kasza László bevezetőjével. Hangszalagbeszámoló a budapesti egyetemen rendezett vitáról (11.-16. old.) kapcsolatban állt a rendszer ellenségeinek földalatti szervezetével. O’Brien, aki a vádlott zsarlatását vezeti, megmagyarázza neki : « A Párt a hatalom kedvéért akarja a hatalmat. Nem érdekel minket más jóléte, csak a hatalom, a tiszta hatalom ». Hozzáteszi : « A német nácik és az orosz kommunisták közel jutottak módszereinkhez, de sohasem volt bátorságuk, hogy indítékaikat bevallják». Majd Winston átnevelésének elmélyítésére megállapítja : « A diktatúrákat nem azért hívják életre, hogy megvédjék a forradalmat, hanem azért szerveznek forradalmat, hogy diktatúrát teremtsenek ». A kínzások tetőpontján, amikor fejéhez éhes patkányokkal teli ketrecet kapcsolnak és ha megnyitják a ketrec ajtaját, a szennyvíz­­csatornák lakóinak az ő arcán kell keresztülrág­­niuk magukat. Winston megtagadja Júliát is, mivel a párt nem tűr el személyes érzelmeket. Tudomásul veszi : ha titkot akar tartani, saját maga előtt is el kell rejtenie a tényeket, kiürítenie agyát, szívét és csak a Big Brother-t szeretnie. Teljességgel megadja magát, akár­csak Júlia. * Ki ne ismerné fel 1984-ben azokat a dogmákat, jelenségeket, amelyekből Orwell az Ezerkilencszáznyolcvannégy idegrázó iszo­nyatát kivetítette ? Ki ne ismerné fel az Animal Farm egyenlőknél egyenlőbbjeit ? Szinte csak felebarátainkat lebecsülő szán­dékkal lehetne párhuzamokat vonni Orwell napnál világosabb, telibetaláló szóalkotásai­val, felsorolni az ismert történelemhamisítások özönét, a szocializmus elveinek számtalan megcsúfolását, a gondolat-rendőrség agymo­sásait, a legismertebb unperson-ok fényké­peit, amelyekről sokszor oly esetlenül távolí­tották el arcukat, a doublethink legkirívóbb példáit. A borúlásást igazolná, hogy egyes föld­részeken osztódással szaporodnak a Big Brother nadrágszárába kapaszkodó mini-big Brother-ok és sokhelyütt valóra vált, amit Orwell még a Road to Wigan Pier-ben írt : « Csaknem lehetetlen becsületesnek lenni és élve maradni ». De 1984-ben még nem halt meg a demokrácia, jóllehet világszerte akad­nak, akik intézményeit, önvédelmét — gyak­ran távolról sem tudatosan — nemes szándé­kúnak tűnő jelszavak leple alatt iparkodjék kikezdeni. Nem veszik észre, miként dörzsölik kezüket a háttérben a totalitárius nagyhata­lom Igazság­ és Szeretet Minisztériumának vajdái, és nem veszik észre, hogy voltaképpen önmaguk készítik elő önmaguknak Winston Smith sorsát. De a Szeretet Minisztériuma — úgy tűnik — ennek ellenére nem örömittas. A Gulág aranykora után már a palánk túlsó oldalán se titok, hogy a totalitárius országokban nem mindenki rajong a világ dicsőséges jótevőiért, a gyűlölet perceiért és éveiért, az átnevelés gyönyörűségéért. Már nyíltan kiállnak azok, akik nem hajlandók maguk elől is elrejteni a tényeket és nem érik be Júlia bölcsességével, hogy a józan magatartás : megszegni a szabá­lyokat, de élve maradni. Ők cáfolnák meg Orwellt, ha az Ezerkilencszáznyolcvannégy jóslat volna, nem pedig aggódó intelem. SZÁSZ BÉLA Ezerkilencszáznyolcvannégy * A könyv, 35 esztendővel megjelenése után, ismét « bestseller » lett a brit szigeteken. Az angol könyvkiadás történetében példátlan az ilyen feltámadás. Úgy látszik, a harangok félreverése nem talált süket fülekre. 1984. 1. szám

Next