Irodalmi Ujság, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
Irodalmi Ujság XXXVVI. évfolyam. A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1985. 1. szám 1976 Talleyrand : « Nyolcvan után már nincsenek ellenségek — csak túlélők vannak. » Nem biztos. Vannak örök ellenségek, akiktől a vénség idejében sem lehet szabadulni. A különbség annyi, hogy nyolcvan után már nem akarjuk legyőzni az ellenségeinket. Beérjük a közönnyel. * Amit az elektronikus korszak előtt történelemnek neveztek — emlékezés a múltra —, megszűnt, mint a tudathasadásos eszméletében a személyiség öntudata. A televízió mutatja, amint Addis Abebában újdonsült afrikai államok törzsfőnökei ünnepélyeskednek. A városnév egy pillanatra felvillantja a Negus emlékét : az elefántcsont figurára emlékeztető, törékeny, sötét bőrű, kistermetű afrikai császárt, aki fél századnál hosszabb időn át ült Sába királynő trónján, és néhány hónap előtt mintha megették volna : nincs többé. Népek is így tűnnek el, néha egyik napról a másikra, mint mostanában a kurdok, a tibetiek... És néha búvópatak módjára léteznek, mint a felvidéki, erdélyi magyarok. * Egy amerikai folyóiratban Tadeusz Borowski lengyel származású költő emlékiratainak részleteit közüik. A költő 1922-ben született Szovjet-Ukrajnában. Szülei lengyelek voltak. A második világháborúban a húszéves költőt a németek Auschwitzba internálták. Borowski a « Kanada Kommandó »-ba osztott internáltak egyike volt. A náci karhatalom felügyelete és igazítása mellett ez a különítmény fogadta az érkező deportáltakat. Átkutatta az érkezők batyuját, amikor kiszállították a szerelvényekből, és megosztozott a nácikkal a deportáltak maradék értékhulladékain. Leírja a vonatszállítmányokból kitámolygó férfiak, nők, gyermekek testi és lelki állapotát. (1944 májusában segédkezett a 400 000 magyar deportált kirakodásánál.) Elmondja, hogy látott egy fiatal nőt, aki tudta, hogy gázkamrába kerül, ha a kisgyermekét is magával viszi, ezért elfutott a gyermek elől. De a nácik nem engedték menekülni a nőt, a gyereket az anya után dobták a gázkamrába. Borowski számadása meghalad mindent, amit eddig az auschwitzi közjátékról közzéadtak, plasztikusabb, mint Szolzsenyicin « Gulag »jának realista részletei. Borowski a háború után nyugati városokban lézengett, de nem bírta a « frivol » Nyugatot, visszament a kommunista Lengyelországba. A kommunisták szolgálatában valamilyen homályos « special mission »-t vállalt. 1950-ben öngyilkosságot követett el , kinyitotta a gázcsapot és meghalt. A számadás emléke nem múló. A lidércálom visszatér ; a tanulság, hogy az ember mindenre képes. * Egy képes folyóirat a szovjet vezetőréteg egyik csoportképét mutatja. Az arcok szomorúak, komorak. Felidézik egy nagy német reformátor mondását : «Aus einem traurigen Arsch kann man keinen fröhlichen Furz erwarten. » * A televízió éjjel a « Battle of England » című dokumentációs filmet közvetíti. Szórakozottan nézem, és közben felrémlik : amióta emlékezni tudok, mindig ugyanazt a dokumentációt látom... Emberek előmásznak a lövészárokból, vagy hajók fedélzetéről, repülőgépekről gyilkolják egymást. Városok égnek, hullák hevernek a földeken. Volt egy idő, amikor az « állandó állapot » a béke volt, melyet időnként megszakított a háború : a peloponnesosi, vagy a harmincéves, vagy a hétéves... Most az « állandó állapot» a háború, amelyet rövid időre megszakít valami, amit békének neveznek. Egy vers : « Invitation to a Resurrection. » Szerzője A. D. Hope. A költő panaszkodik, hogy a « szabad vers » korszakában nincs már senki, aki « énekelne ». A panasz jogos. Amit ma « szabad vers » védjegye alatt mutogatnak, legtöbbször nem más, csak a szabadosság makogása. De a « szabad vers », ahogyan Whitman megszólaltatta, dallamos volt és ritmusos. Jólesne megint « verset » olvasni egy kortárstól, verset, amelyben a szavak belülről fénylenek. Eliot írt ilyen « szabad vers »-et, néha Kassák. De a szabadverselők manapság azt hiszik, ha a szavakat nem egymást követően, hanem egymás alá írják, vagy lóugrás szerint ugráltatják, aztán megborsozzák egy négybetűssel... ez is költészet. De nem költészet, csak kései pubertás, makogó dilettantizmus. * Sir John Browning (1792-1872) százötven év előtt írta a magyar nyelvről : « ...eredete a messzeségbe nyúlik vissza... rendkívül különös módon fejlődött, és struktúrája a mélymúltból származik, amikor a legtöbb... európai nyelv még nem is létezett... » Sir John több nyelven beszélt, és magyar verseket is fordított angolra. Bölcs angvisztáink megállapították, hogy a magyar nyelv a finn-ugor nyelvcsalád ugor változatához tartozik, és ezt a nyelvet három néptörzs beszéli : a magyar, az osztyák és a vogul. ízléstelen és otromba hetvenkedés lenne, ha valaki kétségbe vonná a vogul és az osztyák nép nyelvi értékeit. De ha megvizsgáljuk a magyar és nyelvi rokonai között az összekötő elemeket, mindig újra felrémlik, milyen titokzatos tünemény a magyar nyelv és irodalom. Mert lehet, hogy van vogul és osztyák népköltészet, vannak epikus hagyományok, mesék. De bizonyos, hogy nincs vogul Jókai, sem osztyák Arany János. És mindenestől nincs vogul és osztyák irodalom, mert ha lenne, tudnánk róla. De magyar irodalom van, és rejtélyes, miféle szellemi energiatöbbletet hoztak a magyar törzsek szürke agysejtjeikben, mikor elszánták magukat a vándorlás nagy kalandjára ? Hogyan teremtette meg ez az energia a magyar nyelvet és irodalmat ? Hogyan őrizte meg idegen nyelvcsoportok között a magányos nyelvi kincset ? Számomra ez életem nagy misztériuma, és hálás vagyok a sorsnak, hogy anyanyelvem a gyönyörű magyar, az egyetlen nyelv, amelyen mindent el tudok mondani, ami érthető és érthetetlen az életben. És hallgatni is csak magyarul tudok arról, ami számomra becses.* Magyarul írj, ne magyarosan. 1977 . Egy folyóirat — Erdélyben jelent meg 1929-40 között — közzéadja régi évfolyamokból összevágott tanulmányok, bírálatok egyvelegét. Volt egy nemzedék, « haladó », művelt és jóhiszemű magyar írók, akik hittek abban, hogy csak radikális fordulat tudja megváltoztatni a feudális-arisztokratikussal párosult dzsentri-plutokrata hatalmi helyzetet. Amiben hittek, jóhiszemű volt, de romantikus a mód, ahogyan kifejezték a hitüket — illik reájuk is, amit Wilson ír a Hemingwaynemzedék romantikájáról : olyanok voltak, mint a vadnyugati filmekben a derék cowboy, aki kezében lasszóval, övében pisztollyal lóháton nyargal a szende country girl megmentésére, mert gonosz emberek szorongatják a szűziket... De az idő fordult, és most inkább a derék cowboy megsegítése van soron, akit szorongatnak — éppen e napokban Csehszlovákiában, ahol hajtóvadászatot kezdtek a Carta 77 aláírói ellen. Bélcsikaró hideg napok és éjszakák. Amerikában, mindenfelé Közép- és Nyugat- Európában hidegtől nyöszörgő tömegek. A hideghullám hülyít, a zsugorodó hajszálerek nem engedik egykönnyen át az agyba az oxigénhordozó véráramot. Valószínű, hogy a jégkorszakban mindenki hülye volt, csak a víg rozmárok csaholtak. * Egy időszerű könyvben ( William Davis : « Nem bűn a gazdagság ») a kapitalizmus és a polgári társadalmi eszmények elemzése során a szerző a következőket idézi : « A polgárság mutatta meg először, hogy mire képes az emberi tevékenység... Olyan csodákat alkotott, melyek túlhaladják az egyiptomi piramisokat, a római vízvezetékeket és a gótikus katedrájokat... A polgárság... hatalmasabb termelőerőket mozgósított, mint valamennyi megelőző nemzedék együttesen. » Az idézet szerzője : Marx Károly. Később revideálta nézeteit.* Paradicsom, XVII. ének : « A gonoszok és buták társasága » az a félelmes érdekszövetség és betéti társaság, amely minden korban elrondítja az életet. A fenyegetés : « Barom voltukról bizonyságot adnak / tetteik, és becsületedre vár, / ha magadból csinálsz pártot magadnak. » Az egyszemélyes, maszek-párt ma is az utolsó lehetőség. De « Majd megtudod, mily sós kenyér a másé /s föl és lemenni milyen kínos ösvény / keserves lépcső az idegen házé... » Sós és keserves, de az idegen magány még mindig jobb, mint az otthoni. * Egy vasfüggöny mögül küldött levélben a mentegetőző sor : « A szükség nagy erő, sokmindenre kényszerít. » Ez igaz. De alaposan meg kell vizsgálni, mennyire igazán « szükség » egy állapot — és mennyire alibi ? * A « Zrínyiász » átdolgozásában írja Arany : « Álomból átugrani a halálba. » Ez a jó ugrás. De bajnok kell hozzá. * Kelet-európai kommunista törzsfőnök hivatalos látogatása Nyugaton. A lárva arcban van valami a kiherélt ember torz vigyorából. Mint egy pap, akit megkínoztak paptársai, az inkvizítorok. Mint Orwell regényében az anti-hős, aki a kínzások után « loved Big Brother ». * Az autóbuszban értelmes arcú, pápaszemes fiatalember látható érdeklődéssel olvas egy folyóiratot. Mindig jóleső találkozni a televíziótól hülyített világban egy emberrel, akinek még betűszomja van. De közelből kitetszik, hogy amit olvas : comic strip, rajzos rémtörténet, kockákra darabolt cselekmény, amely mutatja a szörnyűséget, amit nem kell megérteni, elég nézni. Ez a moslék mindenfelé csorog, az újságkioszkok kirakatában, a vásárcsarnokban — nem tud betelni vele egy nemzedék, amelynek számára az olvasás élményét pótolja a rajzos ponyva. Mint a középkorban a biblia pauperum képecskéi, úgy pótolják ma a Műveltséget, a Betűt a rajzos rémregények. A műveltség minden időben lassan terjedt, az emberek fáradtságos módon jutottak ismereteikhez — olvasni kellett és meg kellett érteni, amit olvastak. A műveletlenség most már akadálytalanul hömpölyög civilizációkon át, nyelvi határokon túl, hajórakomány méreteiben. A műveltségnek, ami egyéni vállalkozás volt, vége. A műveletlenség tömegcikk lett, konzumáru. Az értelmiségi lumpenburzsoázia, amely letelepedett a kiadók, színházak, mozik, folyóiratok környékén, létezése szükségességét csak --------LAPUNK TARTALMÁBÓL :------Márai Sándor: Napló-jegyzetek (1.-2. old.) Sárközi Mátyás : Búcsú Cs. Szabó Lászlótól (3. old.) Démuth Gyula : Felszólalás egy budapesti konferencián (4.-5. old.) Ion Ratiu és Illyés Elemér levélváltása (5.-6. old.) Méray Tibor: Egy könyvsorozat elé (7. old.) Kasza László : Krassó György ügye (9. old.) Hajnal László Gábor: Lidércnyomásos esztendők (17.-18. old.) Császár László, Halász Péter és Scharmann Ernő tárcái, novellái, Dunai Ferenc, Harmat Pál, Kemény István, Landy Dezső, Mánfai Csaba és Szász Béla kritikái. MELLÉKLET: Várdy Péter : A magyar zsidóság tragédiája, 1944-45. (11.-15. old.) úgy tudja bizonyítani, ha megsemmisít mindent, ami alkotó igényesség és minőség. * Egy levélíró csepüli, gyalázza az öregséget, őszintén csak ezt tudom válaszolni : « Ne szidjad az öregséget ! Még vissza fogod sír ni. »* Regényalak : az özvegy, aki a temetőben féltékenységi rohamot kap, mert idegen virágcsokrot talál a férje sírján. * Szemlesütős, erényes idősebb hölgy. Szidja a közerkölcsöket. Felrémlik Doktor Johnson, aki egy sápítozó nőszemélynek azt mondotta : « Asszonyom, maga nem az erényt szereti. Maga csak nem meri elszánni magát a bűnre. » 1978 Az ifjúság idejében az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt : közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz. Öregkorban az utazás élménye : csikorgó lendülettel kilépni az öregség rutinjából. A megérkezés közömbös, mert mindenütt ugyanaz várja : az öregember nem valami felé utazik, hanem állandóan eltávolodik valamitől. Például Rómából kilenc óra alatt New Yorkba, ahol a repülőtér felett órahoszszat kering a gép, mert hóvihar dühöng, a futópályák lefagytak, a nagy madár nem kap engedélyt a leszállásra. Végül terra firma, át kell szállni egy vidékies, kisebb repülőgépre, amely éjszaka átrepüli a kontinent, öt óra alatt elszállít az Atlanti-óceán partjáról a Csendesóceán partjára. Mindez egyre inkább rutin, mint élmény. Már csak a beszállások izgalmasak, mert kitört a terrorfrász a kontinensek repülőterein, minden utast átvilágítanak. Mindenki gyanús, hogy bombát rejteget : az anyóka, a bakfis, a pap, az esernyő is... Az emberiség gyanús. A gyanú nem alaptalan. * Legtöbb « ideológia » elérkezik a demarkációs vonalhoz, amikor kénytelen a terrorhoz folyamodni, hogy azokat, akiknek nincs ideológiájuk, kényszerítse az együttműködésre : az Egyház az inkvizícióhoz, a nácik és kommunisták Auschwitzhoz és Gulaghoz... A pokolkor felett fénybetűkkel villog az ideológia cégtáblája : « Hagyjatok fel minden kételkedéssel. » * Dantet a guelfek csak akkor voltak hajlandók visszaengedni Firenzébe, ha a bűnbánat jeléül égő gyertyával kezében éjjel végigzarándokol az utcákon... Ez a gyertya, amit nem szabad meggyújtani. Inkább baktatni tovább az idegenben és a sötétben. * (Folytatás a következő oldalon) MÁRAI SÁNDOR Századvégi jegyzetek (Részletek az író « Napló, 1976-1983 » című könyvéből, amely a közeljövőben jelenikmeg a müncheni Újváry« Griff » kiadónál.)