Irodalmi Ujság, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
2 (Folytatás az előző oldalról) Hetvenkedni, így-úgy, még lehet. De nyolcvankodni már nem lehet többé. * Amikor Orpheus visszanézett, Eurydike alakja elhalványodott... Soha nem tanácsos visszanézni : « Eurydikére » sem. Semmire, amit szerettünk. 1979 Anyám névnapja. (1873-1964.) Utolsó pillanatig tudatnál volt. Élete befejező éveit teljes magányban élte le. Soha nem panaszkodott, magányában csaknem patologikusan különc maradt. A lakás bejárati ajtajára cédulákat erősített, ilyen ceruzaírásos szöveggel : « Itt vagyok. Tessék kopogni. » A nagy magányban így kísérelte meg a világ tudtára adni, hogy az ajtó mögött van « valaki ». Csakugyan az volt, « valaki ». Korán árvaságra jutott, mostohanővére nevelte, hamupipőke volt egy polgári családban. Ebből a helyzetből visszamaradt benne elégedetlenség és hajlam : eredetieskedni, minden áron. Rendkívül erős volt, de nem volt a tehetségének műfaja. Kilencvenegy évet élt. Haldoklása órájában öcsémnek, aki föléje hajolt, hogy vigasztalja, ezt mondotta : « Én nem félek, te szamár. » Aztán nem szólt többet. Vergilius. A vad hódítások után a búza, a bor, az olaj meghódítása. A Természettel kötött békés szerződés. Kétezer év után fordul a kerék : meg kell menteni a Természetet az Embertől * « Hazafiak. » Csak egyfajta igazi hazafiság van : ha valaki ott, ahol éppen él, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helyt áll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. 1980 Életünk hulladékai között válogatok : el kell dönteni, mit érdemes még őrizni ? Fényképek, levelek, apró emléktárgyak között néha egy pillanatra megelevenedik a személy emléke, aki ötven vagy hatvan év előtt voltam. Ez a személy számomra idegen. Nem érzek azonosságot az ötven, vagy akár harminc esztendő előtti magammal. A fényképekről idegen alak néz vissza reám, mint egy futó ismerős, akivel találkoztam valaha. A másik « én », a személyiség, aki a valóságban vagyok, nem változott. De ennek nincs arca. * Levelek, amelyek ironikusan vagy őszinte részvéttel üdvözölnek, mert « a pátriárkák korába » értem. De a számok nem mondanak semmi érzékelhetőt. « Summa vitae », ez csak fellengzős fontoskodás. Nincs summa vitae. Egy hosszúra nyúlt életből nem marad summázható tapasztalás — csak pillanatok maradnak, dialektikus, egymást logikusan kiegészítő, egymásnak irracionálisan ellentmondó pillanatok emlékei. * Az emigráció kategóriái : Aki hazájából emigrál idegenbe. Aki hazájában marad, és belső idegenségben rejtőzik. Aki az emigrációban emigrál a magányba. * Az olasz orvos, aki hónapok óta nem sok eredménnyel iparkodott meggyógyítani, szégyenkezve előhúz a zsebéből egy szalagra fűzött keresztet . Lourdesban volt, onnan hozta. Lehet, hogy igaza van. * Búcsú Salernotól. Helyi szokás szerint, mindenki csókkal búcsúzott. A szomszédok, a nagymama, az unokák, aztán a pincér a kávéházban, a postás, a házmester és a carabinieri, aki a házban lakott. A carabinieri beretválatlan volt, borostás, és különös hévvel, tüzesen csókolt. Ez kellemetlen volt. Életemben nem csókolóztam annyit, mint utolsó nap Salernoban — az én életkoromban ez majdnem szexuális túlteljesítmény. De nem volt könnyű megválni a szép, szomorúan előkelő várostól. Az emberiesség egyik utolsó rezervációs területe Felix Campania, amely most nem éppen felix. Vigasztaló volt közöttük élni, az eszes, jómodorú és emberséges délolaszok között, Itáliában , amely most mocsaras, de bizonyos, hogy túléli a válságot, amiben vergődik, ha az egész, a Nyugat, aminek organikus tartozéka, túléli a Kelet áradását. A szomszédban a Medical Center elnevezésű egészség-áruház. Valószínűleg jól képzett, ugyanakkor dermesztően bürokratikus orvosok minden emeleten, akik nem gyógyítanak, hanem « kezelnek ». És 1981 Egy német nyelvű svájci újságban ismertetés a magyar emigráns irodalomról. Különös módon, senki nem veti fel a kérdést, miért félnek a kommunista államokban, így Magyarországon is, a külföldre távozott írók műveitől ? Miért küldi vissza a postai cenzúra a külföldi magyar írók könyveit ? Miért félnek ezek az állig felfegyverzett csatlós országok a külföldi magyar lapoktól, folyóiratoktól, a nyomorúságos körülmények között írott és külföldön kiadott magyar könyvektől ? Ha a külországi magyar írók könyvei ellenséges propagandát hirdetnek, a hazai olvasó a helyszínen könnyűszerrel ellenőrizheti, mi a valótlanság ezekben a könyvekben ? És akkor az író hitele megsemmisül. Attól félnek, ezek a kevés példányban közzéadott könyvek elindítják a hazai olvasóban az eszmélést, hogy a kommunista rendszer nem olyan feltétlen és végleges, mint ahogy a kormányzatok hirdetik ? Kizárják az ország területéről ezeket a könyveket, mert a tény, hogy egy író szabadon, hatósági engedély nélkül leírhatja és kiadhatja gondolatait, megrendítheti a parancsuralmat ? Ilyen könyvek fellobbanthatják a pincetüzet abban a fojtott sötétségben, ami ezeknek az országoknak szellemi életét jellemzi. Félnek, hogy az emberek a külföldi magyar könyvek olvasása közben feleszmélnek, mert a « szabadság » — ez a sokszor eltorzított fogalom, amellyel nemcsak a független szellemek élnek, hanem gyanús vigécek is házalnak — eszmélkedésre készteti az embereket, hogy a szabad vállalkozás rendszere, ha azt a közteherviselés törvényessége ellenőrzi, gyorsabban és eredményesebben tud a tömegek számára magasabb életszínvonalat biztosítani, mint a kommunista tervgazdálkodás ? Ettől félnek, amikor kitiltanak az országból minden könyvet, amelyet szabad emberek szabadságban írtak ? * Hosszú idő után a homályos ösztönzés , távozáskor megköszönni a szíves vendéglátást ; mindazt, ami ebben a században « mindenek dacára » csodálatos és egyedülvaló volt. A globális időszerű siránkozás közepette hálát adni azért, amit « a század gyermeke » — aki vagyok — megélt : megköszönni, hogy a Föld kivilágosodott és összezsugorodott, az érintkezés ember és ember között belefér a kontinensek távlatában a másodpercbe, az életet meghosszabbították, az embernek végre módja van félretenni az illúziók protéziseit és szembenézni a sötétséggel, ami az Univerzum, írni egy « hírlapi köszönetet », nyugtázni a század ajándékait. De ez is csak képzelgés. * Az európai federációs kísérlet etnikai, történelmi, gazdasági ellentéteit talán lehet szinkronizálni. De az is lehet, hogy az európai federáció egyik alapvető problémája lingvisztikai kérdés. Amíg nincs közös európai nyelv — ahogy nincs és nem is lehet [az eszperantó szintetikus nyelv, az élet kiköpi] — nincs Európai Egyesült Államok. De mi legyen ez a nyelv ?... Az angol kontinensen kívüli, idegen. A francia arrogáns és bonyolult. A németnek hatalmi, imperialista stichje van. Még a gyönyörű olasz lenne talán alkalmas, hogy az Egyesült Európa közös nyelve legyen, mint ahogy a latin volt a törzsi nyelvek mellett az európai nyelv. Amikor rövid időre volt még Európa. * Proust. A zseniális olyan erővel lobban fel a majdnem nyomorék testben, hogy letiporja azt, ami beteges, és a legnagyobb szellemi erőfeszítésre készteti. Proust halála, mintha egy beretválatlan angyal halna meg, aki utolsó pillanatig asztmás melléhez szorítja a hárfát. * L. most látási nehézségeit álmokkal pótolja. Minden reggel elmeséli álmait, melyek néha különösek. Ma éjjel azt álmodta, hogy egy kínaival beszélt, és sírt. A kínai ezt mondotta : « Örüljön, hogy még tud sírni. » * Az újraépített San Diego-i villamosvasúttal kirándulás Mexikóba. A 19. század nagy találmányainak egyike volt a villamosvasút. Raktárba tették, de most előveszik, mert olcsóbb, mint az autóbusz. Ha most még feltalálják a nadrágtartót és a hálóinget, az élet megint emberszabású lesz. * Tetemrehívások a magyar forradalom negyedszázados gyászünnepén. Huszonöt év távlatában kitetszik, milyen rendkívüli jelentősége volt ennek a forradalomnak — nemcsak a magyarság, hanem Európa egészének történelmében : a század tragikus botlásai között a magyar forradalom cserbenhagyása a jóvátehetetlen mulasztások egyike. Volt három nap — 1956. október 30. és november 3. között —, amikor beavatkozás, háború nélkül vissza lehetett szorítani a Szovjetet az erőszakkal elfoglalt európai területekről. A moszkvai deklaráció, amely fogcsikorgatva elismerte a magyar forradalom követeléseinek jogosságát, október 30-án hangzott el : ha ezt követően felelős nyugati államférfi berepül Budapestre (aminek nem volt technikai akadálya, mert a nyugatmagyarországi repülőterek a magyar kormány felügyelete alatt voltak) és felajánlja diplomáciai « jó szolgálatait » a békés kibontakozás érdekében, feltehetően meggondolja a Szovjet, hogy Budapestet és az országot fegyveres erővel rohanja le. Megvalósul egy méltányos semlegesség, normalizálódik a Szovjet és a Nyugat viszonya. A mulasztás végzetes volt, nemcsak a magyar nép számára. * Kommunizmus. Egy újságíró beutazza a csatlós országokat, és elmondja, mit látott — mi az, ami az elmúlt három évtizedben, pontosabban a magyar forradalom óta eltelt negyedszázadban változott ? A kommunizmust, mint egészségtelen táplálékot, iparkodnak porhanyósra pácolni. A népek, melyeket így táplálnak, jobb híján savanyú szájízzel fogyasztják ezt a standardizált tápanyagot, és az újságíró megállapítja, « ez van a gyomorban, de nem lehet tudni, mi van a szívekben ? » Nem beszél arról, ami nem változott : például Magyarországon a szovjet katonai megszállás, fülig eladósodott pénzügyi kormányzat (a Lenin-féle kötél, amit a kapitalisták eladnak a kommunistáknak), a szabad írás, politikai szervezkedés, véleménynyilvánítás teljes hiánya, a szabad választás groteszk meghamisítása, parancsuralom. Mindez nem változott az elmúlt három évtizedben. * Nincs « népszabadság ». Csak egyéni szabadság van. A nép csak akkor szabad, ha az egyén szabad. * * IRODALMI ÚJSÁG valószínű, hogy szakszerűen, sokszor eredményesen kezelnek. De az egész olyan, mintha nem is orvosi rendelők összessége lenne, hanem javítóműhely, ahol reparálják a gyomrot, a szívet, a szemet... Mint az órás a megbicsaklott órát. Nem könnyű megtalálni az egészségügyi műszerek között az orvost. * A szomszédos templom udvarának kerítésén tábla, amely figyelmezteti a híveket, hogy a parkoló helyre tilos kocsival behajtani, csak « a püspök és a segédpap parkolhatnak a kertben ». Jézus Krisztus ezt nem így gondolta. 1982 Lengyelországban a csődbe jutott kommunista garnitúrát felváltja a katonai diktatúra, amely bevezeti a szükségállapotot, és azt ígéri, hogy pellengérre állítja és megbünteti a csőd felelőseit, a kommunista privilegizáltakat. Minden társadalomban vannak privilegizáltak, de csak a kommunizmusban hivatkoznak a privilegizáltak arra, hogy a nép érdekében tömik a zsebüket. * Közzéadják a « fekete doboz » szövegét, az utolsó szavakat, melyeket a pilóta és a segédpilóta váltottak, amikor két hét előtt Washingtonban egy utasszállító gép hetvennél több utasával a jeges Potomac folyóba zuhant. Mind elpusztultak. A segédpilóta a veszély pillanatában ezt mondotta : « Larry, we are going down. » A pilóta ezt felelte : « I know. » Többet nem beszéltek, a gép már zuhant. A jambus és a ditirambus soha nem « drámai ». Elég, ha a tragikus hős ennyit mond : « I know. » Az igazi dráma mindig szűkszavú. * Goethe szava (« az irodalom és a tudomány nem lehet hazafias, vallásos... Mindig csak az emberiség egészéhez szólhat, nem egyes népcsoportokhoz »). Nemzeti nyelven az emberiségnek írni... Ez az irodalom. * Éjféltájban teljes holdfogyatkozás. A telihold fényes arcát elfedi a Föld árnyéka, mintha egy csalfa nő szemérmesen fekete fátylat húzna arca elé. A fenomén száz év előtt esett meg utoljára, és újabb száz év telik bele, amíg megismétlődik. Az elsőt elmulasztottam, a másodikat már nem élem meg. Figyelmesen nézem a kozmikus közjátékot, mint aki előadás közben belopózik a világcirkuszba, és most potyázik. * 1983 Egy irodalomtanár nyilatkozik az írásról, mint az ember közötti érintkezési lehetőség egyikének elavultságáról. Az írás kezd « abnormál, obsolet » lenni — írta —, az elektronikus korszakban az emberek már csak szükségből élnek vele. Sok ember számára az írás már időpazarlás, megszokták a telefont, aztán a diktálást, a hangszalagra beszélést. A kézírás még személyes testi közeledés volt... — ma nem az többé. Madame de Sevigné ma nem írna leányának remekbe stilizált hosszú leveleket, inkább felhívná vasárnap, mert az olcsóbb. Az írás halódik, a fecsegés él. * Az emberek hajlandók összetéveszteni a tehetséget a képességgel. A tehetség alkot. A képesség kivitelez. * Az emigráns, aki átlép az országhatáron, megborzad, és azt mondja : « Iszonyú. Elvesztettem egy világot. » A másik emigráns, aki ugyanabban a pillanatban szemét dörzsöli, és ezt mondja : « Különös. Találtam egy világot. » Az író nem élhet emberi közelség nélkül, de feltétlenül távol kell tartsa magát a « társaságtól ». Proust úgy járt « társaságba », mint a zoológus az állatkertbe. * Ha ezt hallom vagy olvasom : marxista - leninista világnézet », « keresztény nemzeti kurzus » — körülnézek, hol a kijárat ? Ezt már ismerjük. * Az Őszikék egyik rosszkedvű verse a « Régi panasz ». 1877-ben írta Arany: « Mennyi seprő a pezsgésben / s mily kevés bor... Volt elég / Kit nagy honszerelme vonzott / Megragadni minden koncot / Nehogy más elkapja még... » Egy nemzeti tragédiából sinecurát csinálni, néha óvatosan morogni a Rendszerre, de minden hónapban illedelmesen átvenni a Rendszertől a dúsan bélelt borítékot, az irodalmi díjakat, a külföldi utazásokat, a privilegizáltság minden kellemességét... Arany bevallja, hogy minden között, amit a szabadságharcot követő időben tapasztalt, leginkább ez émelyítette. * Az Úr rákiáltott a bűnbe esett Ádámra a Paradicsomban : « Ádám, hol vagy ? » Az Ember most felocsúdik, körülnéz, és felkiált : « Isten, hol vagy ? » Egy hazalátogató lelkendezve jelenti, menynyire javult az élet Magyarországon. Mindenütt javul az élet, ahol lazítják a kommunista gazdálkodást és helyet adnak a magánvállalkozásnak. De a látogató nem beszél arról, hogy ez a háztáj ásított, maszekosított és dollárkölcsönök milliárdjaival vitamínozott kacsalábon forgó tündérkastély, melyet « új gazdasági mechanizmus »-nak neveznek, nem annyira kacsalábon, mint inkább kamatlábon forog. A tehetséges magyar értelmiség, munkásság és a szorgalmas parasztság minden iparkodása csak akkor eredményes, ha az ország törleszteni tudja a külföldi adósságokat, különben nem kap a beruházásokhoz újabb hitelt. A lazításról érkező hírek emlékeztetnek a második világháború vége felé közzéadott német hadijelentésekre, amikor a teuton vezérkar « rugalmas elszakadó mozdulatokról » adott hírt. Hogyan és meddig lehet rugalmasan elszakadni a kommunizmustól, ezt világszerte figyelik. * 1985. 1. szám NAGY IRODALMI ESEMÉNY Márai Sándor NAPLÓ (1976-1983) 192 oldal Egészvászon-kötésben Ára : 18, US dollár Kapható : Újváry-« Griff » Verlag Titurelstrasse 2 D-8000 München 81