Irodalmi Ujság, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)

1985 / 1. szám

6 Nehéz dialógus (Folytatás a következő oldalon) ukránok vagy bolgárok, hanem románok vezetik. Ők tették tönkre az országot, ők gyakorolnak véres diktatúrát, ők tiporják sárba az emberi jogokat és az önrendelkezés elveit. És ami Erdélyt illeti, Ön, tisztelt Ratiu úr, minden antikommunizmusa ellenére ezekkel a román kommunistákkal, elsősorban Ceausescuval teljes mértékben egyetért. S ez nem történelem, hanem mai valóság, a min­dennapok gyászos gyakorlata. De menjünk tovább. Sokkal többetmondó a másik megállapítása, az, amely szerint « reális valóság », hogy Erdély Romániához csatolása az önrendelkezési jog szilárd alapján nyugszik. Én erről — a román történetírásban meghonosodott felfogásról — másként véle­kedem. De nemcsak én, hanem az erre vonatkozó nemzetközi irodalom is. Feltétele­zem, hogy kizárólag az erdélyi románok és — ahogy történelmileg helyes lenne — nem az erdélyi népek « önrendelkezési jogára » gon­dol. Ha már az amúgy is közhellyé és tartalmatlanná vált formuláról, az « önren­delkezési jogról » esik szó, akkor elengedhe­tetlen annak a ténynek a megemlítése, hogy 1918. december 1-én, a gyulafehérvári gyűlésen, Erdélynek csak a román lakossága « rendelkezett », a teljes népesség megkérde­zése nélkül. A háborúvesztetteknek nem adták meg azt a lehetőséget, hogy az etnopoli­­tikai önrendelkezési jog alapján önmaguk határozhassák meg állami hovatartozandósá­­gukat. Erdély magyar lakossága, ahogy emlí­tettem, tömegtüntetésekben juttatta kifeje­zésre tiltakozását Erdély elszakítása ellen, az erdélyi szászok 1919. január 8-i medgyesi gyűlése a Romániához csatolás mellett dön­tött ugyan, abban a reményben, hogy az úgynevezett gyulafehérvári határozatokban kilátásba helyezett autonóm jogokat az újon­nan létesült román állam megvalósítja majd, amire azonban, mint ismeretes, soha nem került sor. Az erdélyi szászok határozata sem volt egységes, a vélemények erősen meg­oszlottak. A bánáti svábok meg éppen akkor határoztak, amikor már a román csapatok — az Entente támogatásával — megszállták a Bánát keleti részét, illetve amikor a trianoni békediktátumot jóváhagyták. Erdély Romá­niához csatolását tehát nem az « önrendelke­zési jog » vagy a « népakarat » döntötte el, hanem a Romániára nézve kedvező hatalmi erőviszonyok alakulása, a fegyverek ereje és a vesztes felekre rákényszerített békediktátum. Itt egy feltételezett önrendelkezés áll szemben egy másik nép etnikai önrendelkezési jogának a megsértésével. A nemzeti érdekeket ugyan­is kizárólag a győztesek szempontjai hatá­rozták meg. Egyébként Erdély sorsa már 1916. augusztus 4-én, a Szövetséges és Társult Hatalmak és Románia közt létrejött titkos szerződés aláírásakor eldőlt. Az « önren­delkezési jogot » talán az úgynevezett wilsoni pontokkal asszociálja, tisztelt Ratiu úr, ame­lyek — eléggé homályos megfogalmazásban —­ a népek önrendelkezési jogát és a hatá­roknak a nemzeti elv alapján való megvonását helyezték kilátásba. Ez a felfogás épp annyira eltér a valóságtól, mint a gyulafehérvári gyűlés határozatainak az utólagos szentesí­tése. S ami általában a « jogokat » és a « történelmi valóságot » illeti, ilyen tekintet­ben idővel bölcsebbek lettünk. Az emberi jogok például üres szólammá váltak a hatalom árnyékában, a történelmi valóságra csúnyán rácáfolt maga a történelem a Duna­­medencében. Ismeretes, hogy a második világháború óhatatlan következménye volt az első világhá­borúnak. Az utóbbit lezáró békeszerződések permanens területi-nemzetiségi konfliktuso­kat teremtettek Közép-Kelet-Európában, amelyek nemhogy csökkentek volna a máso­dik világháború békeszerződéseivel, hanem még inkább kiéleződtek. Az itt-ott fellobbanó lángokat a szovjethatalom oltja el. Legyünk őszinték : önök, románok beletörődnek Besz­­szarábia elvesztésébe ? Lapjában, a Free Romanian Press-ben közölt cikkek, a nyugati kiadványok, s nem utolsósorban Ceausescu félhivatalos kijelentései nem ezt sugallják. És még valami. A román-magyar viszályko­dás majdani orvoslása reményében — mert nem elég szavakat hangoztatni, hanem kon­krétnak kellene lenni, — szeretném Öntől, tisztelt Ratiu úr, megkérdezni, hogy ha már Erdély Romániától való elcsatolásáról hallani sem akar,­­ mint az önrendelkezési jog és a népakarat híve, mint jó demokrata, hajlandó­­e amellett állást foglalni, hogy az erdélyi magyarokat a többségében magyarlakta terü­leteken népszavazás formájában kérdezzék meg : hová akarnak tartozni,­­ vagy legalább amellett nyilatkozni, hogy a magyarlakta területeknek (egy jövőbeli, demokratikus Ro­mániában) olyan autonómiájuk legyen, mint például a Bern kantontól nemrégiben elsza­kadt Jura-kanton francia nyelvű lakosságá­nak, vagy a demokratikus Spanyolországban a katalánoknak ? Nem ugyanaz a népakarat és önrendelkezési jog nyilvánulna-e meg ebben az esetben, mint amelyik Ön szerint Erdély Romániához való csatolásáért szavatolt a románok gyulafehérvári gyűlésén ? Nem adta és adja-e a nacionalista nemzeti elvekre épített bukaresti hatalmi politika sorozatos tanújelét annak, hogy képtelen a nemzetiségi problémák megoldására ? Nem erről a képtelenségről s az emiatt alkalmazott kímé­letlen elnyomásról tesz-e bizonyosságot a Romániában élő kisebbségek menekvési vá­gya ? Vajon nem vetnek-e árnyékot ezek a tények — amint írja — « hazája jogos erkölcsi megbecsülésére » ? Ismétlem : a szép szavak és a rezsimellenesség hangoztatása egymagá­ban vajmi kevés az egyetértéshez és a meglévő problémák akárcsak majdani or­voslásához. A « genocídium » kimondása valóban gon­dos megfontolást és nagy felelősséget feltéte­lez. Magam eddig nem használtam ezt a kifejezést a romániai magyarok viszonylatá­ban sem könyveimben, sem publicisztikai írásaimban. De írtam — s ezt most is megismétlen — a Romániában élő magyar nemzetiség erőszakos beolvasztásáról, elnemzetietlenítéséről, kultúrájától való megfosztásról. Ám minderről Önnek is tudo­mása van, hiszen mint tapasztalom, figyelem­mel kíséri a történéseket. Nem vagyok híve a sommás ítéleteknek, ám nem tudom elhallgatni a romániai magyar nemzetiség fizikai és szellemi megsemmisíté­sére törő és egyre ijesztőbb méretekben kibontakozó merény­let­rendszert. Nem le­het átsiklani afölött, hogy embereket kí­noznak, vernek halálra, autóval gázolnak el, vagy tüntetnek el csak azért, mert valamilyen formában jelét adták a magyarsághoz való tartozásuknak. De az anyanyelv korlátozásá­val s ezáltal fokozatos elfojtásával is ki lehet oltani egy népcsoport szellemi funkcióit. A módszer mindig ugyanaz : az áldozatok elég­gé ismert személyek, hogy elrettentő példái legyenek azoknak, akik hasonló munkakör­ben — mint például kultúrmunkát végző vidéki pap vagy tanár — tevékenykednek, de nem annyira ismert személyek, hogy ügyük általános — esetleg nemzetközi — tiltakozást váltson ki. Ilyen személyeknek a kiiktatása már lassúbb folyamatot igényel, s eszerint váltakoznak a módszerek is. A « genocídiumról » alkotott véleménye­met már elmondtam, de különösnek találom azt a logikai bukfencet, amelyet a « merő rágalmak és aljas hazugságok » megcáfolása­ként Dávid Zoltán statisztikus tanulmányával összekötni igyekszik. Valóban olvasta a « Magyarok a határaink mentén » című tanulmányt ? (Mozgó Világ, 1982. júliusi sz. pp. 38-50). Ebben ugyanis — ami a romániai részt illeti — kizárólag a Romániában élő magyarok településhelyeiről és népesedési adatairól esik szó. Sem több, sem kevesebb , még következtetések is csak hellyel-közzel vannak benne. Egyébként Dávid Zoltán nem a Központi Irattár (ilyen nincs), hanem a Központi Statisztikai Hivatal irattárának az igazgatója. Idézvén az Irodalmi Újságban megjelent írásom egyikéből, számonkéri tőlem, hogy nem védtem meg Nyugaton egyetlen jogfosztott románt sem, jóllehet szervezetük, a londoni ACARDA védelmezte a nem románokat is. Nemzetek fölötti viszonylatban gondolkodva, valóban meg kellene védenünk mindazokat, akik védelemre szorulnak, nem­zetiségre, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Ám mint magánszemély s a hatalmon kívül álló, aligha tudnék ezen a téren hathatós sikert elérni. Másrészt, úgy vélem helyénvaló, ha elsősorban a hozzám legközelebb állókért emelek szót. Kell-e mondanom, hogy azokkal a románokkal, akik a jelenlegi diktatórikus rendszerrel szemben állnak, egy demokrati­kus Romániáért küzdenek hazájukban, — olyan rendszerért, amely a kisebbségek jogait is tiszteletben fogja tartani, — és emiatt üldözik őket, szolidárisnak érzem magam. Ha Ön, mint leveléből kitűnik, olvassa az Irodal­mi Újságot, akkor látnia kellett, hogy ez a lap sorozatosan kiállt üldözött román írók, művészek, szellemi és fizikai dolgozók mel­lett, s az a tény, hogy rendszeresen írok ebbe a lapba, már egymagában megmutatja emlí­tett szolidaritásomat. Itt szabadjon még meg­jegyeznem, hogy a Szabad Románok Egyesü­letének múlt évi genfi első gyűlésére tudomá­som szerint be sem engedték a romániai magyarok helyzetét feltáró memorandum aláíróit. Levelének személyével foglalkozó részét különös figyelemmel olvastam és örömmel ismertem fel benne az « erdélyit » , a szelle­met, mely túl a mindennapi politikán közös sorsunk mindenkori meghatározója. Jó szán­dékában, emberségében pillanatnyilag sem kételkedem, s csak méltányolni tudom bátor kiállását. Közös gondjaink jövőjét tekintve, én már valamivel borúlátóbb vagyok, de — az érvek és ellenérvek szövevényében — min­denképpen a párbeszéd híve. S abban, hogy levelét magyarul intézte hozzám, őszinte kéznyújtása jelét látom. Készséggel fogadom el. 1984 decembere. ILLYÉS ELEMÉR IRODALMI ÚJSÁG Budapestről érkezett : Jerzy Popieluszko mártírhalála mindannyiunk gyásza Magyar értelmiségiek és munkások nyilatkozata Barátaink, kelet-európai honfitársaink ! Sok millió ember gyászában osztozunk, amikor hangot adunk részvétünknek és szoli­daritásunknak. A brutális módon meggyilkolt Jerzy Popieluszko atyát nemcsak hozzátarto­zói, polgártársai, hívei és a Szolidaritás Berzsenyi Emese tanuló Bouquet Gábor galvanizáló Csoóri Sándor író Demszky Gábor szociológus Endreffy Zoltán műfordító Ferenczy Gábor rendszerszervező Gadó György fordító Gehér József egyetemi hallgató Gondos Béla hírlapárus Haraszti Miklós író Hodosán Róza egyetemi hallgató Iványi Gábor lelkipásztor Jakab Lajos közgazdász Kazai Zsolt hírlapárus Kenedi János kritikus Kerény Grácia író Kis János filozófus Konrád György író Könczöl Csaba kritikus Kőszeg Ferenc nyelvtanár Krassó György közgazdász követői gyászolják ; mártírhalála mindany­­nyiunkért, keleteurópaiakért volt. Azokért az elemi jogokért halt meg, amelyekért most már nélküle küzdünk tovább. Budapest, 1984. november 3. Laczik Erika fonónő Lengyel Gabriella szociológus Melis Ildikó nyelvtanár Molnár Tamás grafikus Nagy András szociológus Nagy Bálint építész Nagy Jenő szociológus dr. Pákh Tibor fordító Pálinkás Róbert grafikus Pap Mária fordító dr. Pető Katalin orvos Petri György író Philipp Tibor üzemgazdász Radnóti Sándor kritikus Rajk László építész Solt Ottilia szociológus Sulyok Miklós szellemi szabadfoglalk. Szalai Pál volt könyvtári tud. munkát. Szilágyi Sándor kritikus Tamás Gáspár Miklós filozófus Vajda Mihály filozófus 1985. 1. szám Braola Wegriyl Pozdrawla­­ej Taa w rocznicp powstanla 1956 r. Poolftaay fasz 9 wole wolnoécl 1 demo­­kraoji - natchnlenle narodáw podbl­­tych prze» ISookwfl W walco z azjatyckim barbarzydstwem byllécie samotnl, Jak Czesl 1 Sloracy te 68, Polacy w 01 r. Ale tysldclctnia cywiílzacja árodkowo-WschodnleJ Euro­­py poznala patrzeé w przyszloéc z na­­dzleja. Ty3liclctnle zwldxkl wskazujd drogp mspoldzlnlanla. Oaobno slabsl - rasen b{dzlemy sllnlejsl! Nasze loay zl^czone s-1 no émleré 1 í.ycle. Stojd za n3ml stulecia bojéw o nlepodlegloéd. W poaotanlach XIX w. W3plerallémy sif przeclw najgrofnlej­­osemu, rosyjsklemu wrogcwl. Nlcémler­­-telne Jeat Imif generáló Beroa! W 1901 r. "Solidarnoéd" uchwallla n Gdaásku braterskle "Poslanie do lu.lzl pracy Suropy WschodnleJ”.Przeclw Jal­­toiiokiej sbrodnt zbudujemy s c 1 Id­ar n o i i nleujarzralonych narodéwl i Warszawa, 23 pazdztemlka 1904 r. Varad, 1984. Oktober 23 organlzacja Wolnoid-Sprawiedllwoúé-Nlepodlcgloáé Ruch Polltyczny WYZ*DT.,!N!3 Organlzacja "Jílopodlegloéá" Magyar testvé­re ki#ölved­­­et nektek az 56-os forradalom évfordu­­lójén, ^ Kemn feledjük a szabadságért is demokráciáért vívott harcotokat, mely példa a Moszkva általi rabigába hajtott népek számára. Magányosak voltatok az ázsiai barbár­ság elleni küzdelmetekben úgy, mint a csehek és a szlovákok 66-ban, mint a lengyelek 81-ben. Az ezeréves kelet­­közép-európai kultúra azonban vettényt nyújt a jövendőre. Az __ezeréves kapcso­latok mutatják az együttműködés útját. Külön-külön gyenge bel vagyunk - e­g­y­ü­t ,t erősebbek leszünk. Sorsunk élet­re-halálra össze­fonódott, lívszázados szabadaágküzdelmek állnak mögöttünk. A XIX. sz. szabadsághar­­­caiban a legveszélyesebb ellenség, az orosz ellen támogattuk k'rik­aonh'sen e­­gycast. halhatatlan Ben tábornok neve! ■J9H1-bou Gdanskban a "Szolidaritást’ kiáltvánnyel fordult Kelet-Európa-dol­­gozóihoz. A Jaltai bűntett ellen épít­ünk a leigazhatatlan nemzetek s­z­o­­lidaritását! » A "Szabadság-Igazság-Függetlenség" elnevezé­sű szervezet • A FelSZABADUl/5 navű politikai mozgalom • A "fü­ggetlenség" elnevezésű szervezet Varsói röpcédula a magyar forradalom 28. évfordulójára Znalazco ulotki - Jeáll molesi, przekai J­4 gjgrod­

Next