Irodalmi Ujság, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
6 Nehéz dialógus (Folytatás a következő oldalon) ukránok vagy bolgárok, hanem románok vezetik. Ők tették tönkre az országot, ők gyakorolnak véres diktatúrát, ők tiporják sárba az emberi jogokat és az önrendelkezés elveit. És ami Erdélyt illeti, Ön, tisztelt Ratiu úr, minden antikommunizmusa ellenére ezekkel a román kommunistákkal, elsősorban Ceausescuval teljes mértékben egyetért. S ez nem történelem, hanem mai valóság, a mindennapok gyászos gyakorlata. De menjünk tovább. Sokkal többetmondó a másik megállapítása, az, amely szerint « reális valóság », hogy Erdély Romániához csatolása az önrendelkezési jog szilárd alapján nyugszik. Én erről — a román történetírásban meghonosodott felfogásról — másként vélekedem. De nemcsak én, hanem az erre vonatkozó nemzetközi irodalom is. Feltételezem, hogy kizárólag az erdélyi románok és — ahogy történelmileg helyes lenne — nem az erdélyi népek « önrendelkezési jogára » gondol. Ha már az amúgy is közhellyé és tartalmatlanná vált formuláról, az « önrendelkezési jogról » esik szó, akkor elengedhetetlen annak a ténynek a megemlítése, hogy 1918. december 1-én, a gyulafehérvári gyűlésen, Erdélynek csak a román lakossága « rendelkezett », a teljes népesség megkérdezése nélkül. A háborúvesztetteknek nem adták meg azt a lehetőséget, hogy az etnopolitikai önrendelkezési jog alapján önmaguk határozhassák meg állami hovatartozandóságukat. Erdély magyar lakossága, ahogy említettem, tömegtüntetésekben juttatta kifejezésre tiltakozását Erdély elszakítása ellen, az erdélyi szászok 1919. január 8-i medgyesi gyűlése a Romániához csatolás mellett döntött ugyan, abban a reményben, hogy az úgynevezett gyulafehérvári határozatokban kilátásba helyezett autonóm jogokat az újonnan létesült román állam megvalósítja majd, amire azonban, mint ismeretes, soha nem került sor. Az erdélyi szászok határozata sem volt egységes, a vélemények erősen megoszlottak. A bánáti svábok meg éppen akkor határoztak, amikor már a román csapatok — az Entente támogatásával — megszállták a Bánát keleti részét, illetve amikor a trianoni békediktátumot jóváhagyták. Erdély Romániához csatolását tehát nem az « önrendelkezési jog » vagy a « népakarat » döntötte el, hanem a Romániára nézve kedvező hatalmi erőviszonyok alakulása, a fegyverek ereje és a vesztes felekre rákényszerített békediktátum. Itt egy feltételezett önrendelkezés áll szemben egy másik nép etnikai önrendelkezési jogának a megsértésével. A nemzeti érdekeket ugyanis kizárólag a győztesek szempontjai határozták meg. Egyébként Erdély sorsa már 1916. augusztus 4-én, a Szövetséges és Társult Hatalmak és Románia közt létrejött titkos szerződés aláírásakor eldőlt. Az « önrendelkezési jogot » talán az úgynevezett wilsoni pontokkal asszociálja, tisztelt Ratiu úr, amelyek — eléggé homályos megfogalmazásban — a népek önrendelkezési jogát és a határoknak a nemzeti elv alapján való megvonását helyezték kilátásba. Ez a felfogás épp annyira eltér a valóságtól, mint a gyulafehérvári gyűlés határozatainak az utólagos szentesítése. S ami általában a « jogokat » és a « történelmi valóságot » illeti, ilyen tekintetben idővel bölcsebbek lettünk. Az emberi jogok például üres szólammá váltak a hatalom árnyékában, a történelmi valóságra csúnyán rácáfolt maga a történelem a Dunamedencében. Ismeretes, hogy a második világháború óhatatlan következménye volt az első világháborúnak. Az utóbbit lezáró békeszerződések permanens területi-nemzetiségi konfliktusokat teremtettek Közép-Kelet-Európában, amelyek nemhogy csökkentek volna a második világháború békeszerződéseivel, hanem még inkább kiéleződtek. Az itt-ott fellobbanó lángokat a szovjethatalom oltja el. Legyünk őszinték : önök, románok beletörődnek Beszszarábia elvesztésébe ? Lapjában, a Free Romanian Press-ben közölt cikkek, a nyugati kiadványok, s nem utolsósorban Ceausescu félhivatalos kijelentései nem ezt sugallják. És még valami. A román-magyar viszálykodás majdani orvoslása reményében — mert nem elég szavakat hangoztatni, hanem konkrétnak kellene lenni, — szeretném Öntől, tisztelt Ratiu úr, megkérdezni, hogy ha már Erdély Romániától való elcsatolásáról hallani sem akar, mint az önrendelkezési jog és a népakarat híve, mint jó demokrata, hajlandóe amellett állást foglalni, hogy az erdélyi magyarokat a többségében magyarlakta területeken népszavazás formájában kérdezzék meg : hová akarnak tartozni, vagy legalább amellett nyilatkozni, hogy a magyarlakta területeknek (egy jövőbeli, demokratikus Romániában) olyan autonómiájuk legyen, mint például a Bern kantontól nemrégiben elszakadt Jura-kanton francia nyelvű lakosságának, vagy a demokratikus Spanyolországban a katalánoknak ? Nem ugyanaz a népakarat és önrendelkezési jog nyilvánulna-e meg ebben az esetben, mint amelyik Ön szerint Erdély Romániához való csatolásáért szavatolt a románok gyulafehérvári gyűlésén ? Nem adta és adja-e a nacionalista nemzeti elvekre épített bukaresti hatalmi politika sorozatos tanújelét annak, hogy képtelen a nemzetiségi problémák megoldására ? Nem erről a képtelenségről s az emiatt alkalmazott kíméletlen elnyomásról tesz-e bizonyosságot a Romániában élő kisebbségek menekvési vágya ? Vajon nem vetnek-e árnyékot ezek a tények — amint írja — « hazája jogos erkölcsi megbecsülésére » ? Ismétlem : a szép szavak és a rezsimellenesség hangoztatása egymagában vajmi kevés az egyetértéshez és a meglévő problémák akárcsak majdani orvoslásához. A « genocídium » kimondása valóban gondos megfontolást és nagy felelősséget feltételez. Magam eddig nem használtam ezt a kifejezést a romániai magyarok viszonylatában sem könyveimben, sem publicisztikai írásaimban. De írtam — s ezt most is megismétlen — a Romániában élő magyar nemzetiség erőszakos beolvasztásáról, elnemzetietlenítéséről, kultúrájától való megfosztásról. Ám minderről Önnek is tudomása van, hiszen mint tapasztalom, figyelemmel kíséri a történéseket. Nem vagyok híve a sommás ítéleteknek, ám nem tudom elhallgatni a romániai magyar nemzetiség fizikai és szellemi megsemmisítésére törő és egyre ijesztőbb méretekben kibontakozó merényletrendszert. Nem lehet átsiklani afölött, hogy embereket kínoznak, vernek halálra, autóval gázolnak el, vagy tüntetnek el csak azért, mert valamilyen formában jelét adták a magyarsághoz való tartozásuknak. De az anyanyelv korlátozásával s ezáltal fokozatos elfojtásával is ki lehet oltani egy népcsoport szellemi funkcióit. A módszer mindig ugyanaz : az áldozatok eléggé ismert személyek, hogy elrettentő példái legyenek azoknak, akik hasonló munkakörben — mint például kultúrmunkát végző vidéki pap vagy tanár — tevékenykednek, de nem annyira ismert személyek, hogy ügyük általános — esetleg nemzetközi — tiltakozást váltson ki. Ilyen személyeknek a kiiktatása már lassúbb folyamatot igényel, s eszerint váltakoznak a módszerek is. A « genocídiumról » alkotott véleményemet már elmondtam, de különösnek találom azt a logikai bukfencet, amelyet a « merő rágalmak és aljas hazugságok » megcáfolásaként Dávid Zoltán statisztikus tanulmányával összekötni igyekszik. Valóban olvasta a « Magyarok a határaink mentén » című tanulmányt ? (Mozgó Világ, 1982. júliusi sz. pp. 38-50). Ebben ugyanis — ami a romániai részt illeti — kizárólag a Romániában élő magyarok településhelyeiről és népesedési adatairól esik szó. Sem több, sem kevesebb , még következtetések is csak hellyel-közzel vannak benne. Egyébként Dávid Zoltán nem a Központi Irattár (ilyen nincs), hanem a Központi Statisztikai Hivatal irattárának az igazgatója. Idézvén az Irodalmi Újságban megjelent írásom egyikéből, számonkéri tőlem, hogy nem védtem meg Nyugaton egyetlen jogfosztott románt sem, jóllehet szervezetük, a londoni ACARDA védelmezte a nem románokat is. Nemzetek fölötti viszonylatban gondolkodva, valóban meg kellene védenünk mindazokat, akik védelemre szorulnak, nemzetiségre, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Ám mint magánszemély s a hatalmon kívül álló, aligha tudnék ezen a téren hathatós sikert elérni. Másrészt, úgy vélem helyénvaló, ha elsősorban a hozzám legközelebb állókért emelek szót. Kell-e mondanom, hogy azokkal a románokkal, akik a jelenlegi diktatórikus rendszerrel szemben állnak, egy demokratikus Romániáért küzdenek hazájukban, — olyan rendszerért, amely a kisebbségek jogait is tiszteletben fogja tartani, — és emiatt üldözik őket, szolidárisnak érzem magam. Ha Ön, mint leveléből kitűnik, olvassa az Irodalmi Újságot, akkor látnia kellett, hogy ez a lap sorozatosan kiállt üldözött román írók, művészek, szellemi és fizikai dolgozók mellett, s az a tény, hogy rendszeresen írok ebbe a lapba, már egymagában megmutatja említett szolidaritásomat. Itt szabadjon még megjegyeznem, hogy a Szabad Románok Egyesületének múlt évi genfi első gyűlésére tudomásom szerint be sem engedték a romániai magyarok helyzetét feltáró memorandum aláíróit. Levelének személyével foglalkozó részét különös figyelemmel olvastam és örömmel ismertem fel benne az « erdélyit » , a szellemet, mely túl a mindennapi politikán közös sorsunk mindenkori meghatározója. Jó szándékában, emberségében pillanatnyilag sem kételkedem, s csak méltányolni tudom bátor kiállását. Közös gondjaink jövőjét tekintve, én már valamivel borúlátóbb vagyok, de — az érvek és ellenérvek szövevényében — mindenképpen a párbeszéd híve. S abban, hogy levelét magyarul intézte hozzám, őszinte kéznyújtása jelét látom. Készséggel fogadom el. 1984 decembere. ILLYÉS ELEMÉR IRODALMI ÚJSÁG Budapestről érkezett : Jerzy Popieluszko mártírhalála mindannyiunk gyásza Magyar értelmiségiek és munkások nyilatkozata Barátaink, kelet-európai honfitársaink ! Sok millió ember gyászában osztozunk, amikor hangot adunk részvétünknek és szolidaritásunknak. A brutális módon meggyilkolt Jerzy Popieluszko atyát nemcsak hozzátartozói, polgártársai, hívei és a Szolidaritás Berzsenyi Emese tanuló Bouquet Gábor galvanizáló Csoóri Sándor író Demszky Gábor szociológus Endreffy Zoltán műfordító Ferenczy Gábor rendszerszervező Gadó György fordító Gehér József egyetemi hallgató Gondos Béla hírlapárus Haraszti Miklós író Hodosán Róza egyetemi hallgató Iványi Gábor lelkipásztor Jakab Lajos közgazdász Kazai Zsolt hírlapárus Kenedi János kritikus Kerény Grácia író Kis János filozófus Konrád György író Könczöl Csaba kritikus Kőszeg Ferenc nyelvtanár Krassó György közgazdász követői gyászolják ; mártírhalála mindanynyiunkért, keleteurópaiakért volt. Azokért az elemi jogokért halt meg, amelyekért most már nélküle küzdünk tovább. Budapest, 1984. november 3. Laczik Erika fonónő Lengyel Gabriella szociológus Melis Ildikó nyelvtanár Molnár Tamás grafikus Nagy András szociológus Nagy Bálint építész Nagy Jenő szociológus dr. Pákh Tibor fordító Pálinkás Róbert grafikus Pap Mária fordító dr. Pető Katalin orvos Petri György író Philipp Tibor üzemgazdász Radnóti Sándor kritikus Rajk László építész Solt Ottilia szociológus Sulyok Miklós szellemi szabadfoglalk. Szalai Pál volt könyvtári tud. munkát. Szilágyi Sándor kritikus Tamás Gáspár Miklós filozófus Vajda Mihály filozófus 1985. 1. szám Braola Wegriyl Pozdrawlaej Taa w rocznicp powstanla 1956 r. Poolftaay fasz 9 wole wolnoécl 1 demokraoji - natchnlenle narodáw podbltych prze» ISookwfl W walco z azjatyckim barbarzydstwem byllécie samotnl, Jak Czesl 1 Sloracy te 68, Polacy w 01 r. Ale tysldclctnia cywiílzacja árodkowo-WschodnleJ Europy poznala patrzeé w przyszloéc z nadzleja. Ty3liclctnle zwldxkl wskazujd drogp mspoldzlnlanla. Oaobno slabsl - rasen b{dzlemy sllnlejsl! Nasze loay zl^czone s-1 no émleré 1 í.ycle. Stojd za n3ml stulecia bojéw o nlepodlegloéd. W poaotanlach XIX w. W3plerallémy sif przeclw najgrofnlejosemu, rosyjsklemu wrogcwl. Nlcémler-telne Jeat Imif generáló Beroa! W 1901 r. "Solidarnoéd" uchwallla n Gdaásku braterskle "Poslanie do lu.lzl pracy Suropy WschodnleJ”.Przeclw Jaltoiiokiej sbrodnt zbudujemy s c 1 Idar n o i i nleujarzralonych narodéwl i Warszawa, 23 pazdztemlka 1904 r. Varad, 1984. Oktober 23 organlzacja Wolnoid-Sprawiedllwoúé-Nlepodlcgloáé Ruch Polltyczny WYZ*DT.,!N!3 Organlzacja "Jílopodlegloéá" Magyar testvére ki#ölvedet nektek az 56-os forradalom évfordulójén, ^ Kemn feledjük a szabadságért is demokráciáért vívott harcotokat, mely példa a Moszkva általi rabigába hajtott népek számára. Magányosak voltatok az ázsiai barbárság elleni küzdelmetekben úgy, mint a csehek és a szlovákok 66-ban, mint a lengyelek 81-ben. Az ezeréves keletközép-európai kultúra azonban vettényt nyújt a jövendőre. Az __ezeréves kapcsolatok mutatják az együttműködés útját. Külön-külön gyenge bel vagyunk - együt ,t erősebbek leszünk. Sorsunk életre-halálra összefonódott, lívszázados szabadaágküzdelmek állnak mögöttünk. A XIX. sz. szabadságharcaiban a legveszélyesebb ellenség, az orosz ellen támogattuk k'rikaonh'sen egycast. halhatatlan Ben tábornok neve! ■J9H1-bou Gdanskban a "Szolidaritást’ kiáltvánnyel fordult Kelet-Európa-dolgozóihoz. A Jaltai bűntett ellen építünk a leigazhatatlan nemzetek szolidaritását! » A "Szabadság-Igazság-Függetlenség" elnevezésű szervezet • A FelSZABADUl/5 navű politikai mozgalom • A "függetlenség" elnevezésű szervezet Varsói röpcédula a magyar forradalom 28. évfordulójára Znalazco ulotki - Jeáll molesi, przekai J4 gjgrod