Irodalmi Ujság, 1987 (38. évfolyam, 1. szám)

1987-11-01 / 1. szám

1987. 1. szám Az 1956-os magyar forradalom harmin­cadik évfordulója váratlan vihart kavart fel az olasz politikai életben. Az újságok első oldalon hozták a kommunista vezetők, Natta és Ingrao nyilatkozatait s Craxi szocialista miniszterelnök hozzájuk intézett felhívását Nagy Imre rehabilitálása érdeké­ben. A polémia egyre élesebb lett. Érdekes, hogy a « Sötét boltok » utcájá­ban (az olasz KP székháza a Via Botteghe Oscure-ben van Rómában) a földindulást nem egy kívülálló, hanem maga a párt egyik « történelmi » vezetője, Ingrao vál­totta ki. ő volt az első, aki a torinói La Stampa-nak október 7-én adott interjújá­ban önkritikát gyakorolt és elismerte, hogy 56-ban a szovjet invázió jóváhagyása a párt részéről « felejthetetlen tévedés » volt. Pal­­miro Togliatti akkori állásfoglalását, a ma­gyar forradalom elítélését Ingrao « téves­nek és egyoldalúnak » nevezte. Több se kellett Parettának, az OKP másik « nagy öregének », hogy a mitikus Togliatti védelmére siessen. A párt két korifeusa között fellángolt a vita, méghozzá a « polgári » La Stampa és a Corriere della Sera hasábjain. Nemcsak a napilapok, hanem a hetilapok is, így az Espresso, Storia, Famiglia Cristiana, Sisley három-, négy- és ötoldalas cikkekben foglalkoztak a magyar forradalommal és az olasz kommu­nista párt magatartásával. Mint a nagy példányszámú Panorama « Palmirohoz nem szabad nyúlni » című cikkében megjegyzi, a két kommunista vezető akaratlanul is rátapintott a párt nagy mulasztására : « Az OKP-n belül kellett volna megkezdeni a magyar október újraér­tékelését. A vezetőség késve ébredt rá, hogy mások majd fel fogják használni ezt az évfordulót s be fogják nyújtani a számlát a kommunistáknak... » A Panorama szerint nem egyszerű késésről volt szó. Togliatti utóda, Berlinguer idejében az olasz kom­munisták eltávolodtak a szovjet párttól. Most talán még kockázatosabb vállalkozás­ba kezdtek : a saját történelmi folytonossá­gukkal és annak megtestesítőjével, Togliat­tival való szakításba. Az 56-os magyar forradalom és Togliatti emlékét felidézve — folytatja a Panorama — a kommunisták régi sebeket szakítanak és új viharokat kavarnak fel, pedig a pártnak van elég baja a mai problémákkal is. Igyekeztek elcsen­desíteni a vitát, de ez korántsem sikerült. Bettino Craxi, az olasz kormány feje október 10-én az olasz Szocialista Párt lapjába, az Avanti-ba óriási feltűnést keltő cikket írt, melyben — mint említettük — felszólította a kommunistákat Nagy Imre rehabilitálására. « Miként lehetséges, hogy a budapesti tragédia után harminc évvel még egyetlen kommunista sem tartotta kötelességének Nagy Imre rehabilitálását, hogy végre az őt megillető helyre kerüljön hazája és a kommunista Internacionálé történetében ?» — teszi fel a kérdést Craxi. Ezután kifejti, hogy a magyar kom­munistáktól még ma sem lehetne ezt kérni, annak ellenére, hogy mai vezetőjük az « utolsó pillanatig ott ült Nagy Imre mellett s ő maga is a sztálinizmus üldözöttje és áldozata volt ». Magyarországon Nagy Imre rehabilitálása «egyetlen, de igen súlyos nehézségbe ütközik » — még ha az adott körülmények között új utakat keres is az ország a fejlődés és megújulás felé­n... Az olasz kommunisták viszont végre el­szánhatnák magukat egy bátor, becsületes, igazságos lépésre, mely­­lyel jóvátennék tévedésüket. Emlékezzünk Nagy Imrére, aki egész életében, a tragikus végkifejletig, kitartott hazafias, demokrata forradalmár elvei mellett... Hazai talajban gyökerező, szocialista demokrácia volt a jelszava. Ez már aztán tényleg sok volt, és mint annyi más eretnek, Nagy Imre is ‘máglyán’ végezte : az események vihara magával ragadta, az oroszok tőrbe csalták, elfogták és aljas vádak alapján kivégeztet­ték. « 1986-ban Nagy Imre élete és halála még mindig nyitott könyv, amely várja, hogy a kommunistáknak legalább egyetlen szabad és tekintélyes csoportja megírja az igazság és valóság hiányzó oldalait. » Craxi cikkével az újságok napokon át a magyar felkelés napjait idézték fel, akkori szemtanúkat vagy mai politikusokat szólal­ Olaszország látva meg. A La Repubblica három számá­ban Alberto Cavallari, aki 56-ban mint laptudósító Magyarországon megélte a for­radalmat és harminc év után visszatért Budapestre, hosszú cikkekben számolt be az akkori és mai főváros életéről. A múlt nyomait ma nehéz megtalálni — írja. — A Váci utcai kirakatok és luxuséttermek, ahol a pincér a dollárt is beváltja, a « másfajta » kommunizmus hazájává teszik Magyaror­szágot. Cavallari megjegyzi, hogy a buda­pesti rendszer hivatalos magatartása mö­gött érezhető egy másik irányvonal is. Mintha a politikai labirintusban két Ma­gyarország lenne. Az egyik mozdulatlanul ragaszkodik a régi dogmákhoz, míg a másik igyekszik új választ adni a harminc év óta elodázott kérdésekre. Berecz János 69-ben megjelent könyve, melyet most újból kiad­tak, visszatér a dogmatikus ideológiához, még akkor is, ha néhány újonnan beil­lesztett oldalon elismeri, hogy az « ellenfor­radalom »-ban megnyilvánult a nemzet elé­gedetlensége is. Egyes hivatalos magyar történészek viszont ma pontosan ugyanazt mondják, amit a « reakciós » visszaemléke­zések mindig is állítottak : Kádár november elsején este nyolc óra körül hagyta el a parlament épületét , Münnichhel együtt a szovjet követségre ment. Innen vitték a Szovjetunióba, majd Szolnokra. Ugyan­akkor ez a kronológia megerősíti azt is, hogy eddig a pillanatig maga Kádár sem tartotta « ellenforradalom »-nak a magyar felkelést. Elhatározása a « szocialista tá­borhoz » való tartozás jegyében született. Felülkerekedett benne a « birodalom érde­ke », amely az államérdeknél is erősebb — írja az olasz tudósító. A milánói Corriere della Sera hasábjain Renato Mieli számolt be az OKP firenzei konferenciájáról, amely az idén a szovjet kommunista párt harminc év előtti, XX. kongresszusával foglalkozott. A tavalyi ha­sonló konferencián, amely Togliatti sze­repét vizsgálta, Nattával az élén az egész kommunista vezetőség megjelent. Most még csak üdvözlő táviratot se küldtek a résztvevőknek. Moszkva viszont elküldte Ambarzumovot, hogy a Gobacsov-féle új stílusban « párbeszédet folytasson » a nyu­gatiakkal . « Harminc év alatt — írja Mieli — a szovjet rendszer modernizálása nem sokat haladt előre. A problémák megma­radtak, sőt el is mélyültek. Nincs veszteget­ni való időnk — ezt véli az új vezetőség. De éppen itt van a bökkenő. Nem elég ugyanis új embereket kinevezni, a nép mentalitását kell megváltoztatni­a. A Corriere szerint ez a bírálat érvényes az olasz pártra is. Ha — mint állítja — az európai baloldalhoz akar tartozni, fel kell számolnia múltját. Fel kell tennie a kérdést, hogy harminc év előtti állásfoglalása nem hom­lokegyenest ellenkezője-e mai programjá­nak ? Az OKP egyes fiatal történészei, mint Federigo Argentieri is, igen komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel az 56-os magyar forradalommal kapcsolatban — hangsúlyozza a Corriere cikkírója. Október 12-én a kommunista sajtó is megtörte a hallgatást. A hivatalos sajtóor­gánum, a l’Unità egészoldalas interjút kö­zölt Natta párttitkárral. Craxinak válaszol­va Natta, aki nemrég tett látogatást Kádár­nál Budapesten, hangoztatja­, hogy az olasz kommunista párt soha « nem szűnt meg tanulmányozni » a magyar eseményeket. Magyarországon a szovjet modell szolgai utánzása és a hatalmi túlkapások rendszere nem állta ki az erőpróbát. « Craxi azonban pontosan Nagy rehabilitálását kérte az Avanti-ban » — figyelmezteti Nattát az őt meginterjúvoló Ugo Baduel. « Craxi ezt nem a magyar vezetőktől kérte s ezt megértem — válaszolta Natta. — Tőlünk, olasz kommunistáktól azonban csak véle­ményt lehet kérni. Határozottan kimond­juk : Nagy Imre kommunista volt. Ki­végzése számunkra szörnyű esemény volt, amely kínzóan széttépő hatással volt ránk. Hogy Togliatti tévedett-e ? Bizonyosan elkövetett hibákat, ...de egészében véve műve a nagy kommunista erők megújulásá­­ra irányult. De ha már vitázni akarunk, inkább a mai problémákra összpontosít­sunk s ne keressük az összecsapást harminc év előtti eseményekre visszatérve. » (Ez az « intelem » Natta nyilatkozatának végén nyilvánvalóan Craxinak szólt.) A kommentárok persze nem maradtak el. A vezécikkek egymást érték. A Corriere della Sera szerint a kommunista párttitkár Craxinak adott válasza bizonyos fokig pozi­tívnak tekinthető. Natta elismerte, hogy Nagy Imre kommunista volt és kivégzése « igazságtalan, embertelen » tett volt. Ugyanakkor azonban azt is kijelentette, hogy az olasz kommunistáknak « az adott pillanatban » meg kellett maradniok ideo­lógiai vonalukon. Natta eszerint középhely­zetet foglal el Ingrao önkritikája és Paretta megrögzött, « büszke » szerepvállalása kö­zött. Mindenesetre Natta interjúja azt a benyomást kelti, hogy az OKP megmozdult — írja a milánói lap. A torinói La Stampa szerint maga az a tény, hogy a kommunisták harminc évig vártak s most sem önszántukból tették ezt a beismerést, nagyon is jelentőségteljes. Október 16-án az olasz Szocialista Párt lapjában, az Avanti-ban Craxi miniszterel­nök válaszolt Nattának, « Igazságot szol­gáltatni » címmel. Craxi idézi Natta szavait, melyek szerint « szörnyű és kínzóan széttépő » hatással volt rájuk Nagy Imre kivégzése. A történelmi igazság kedvéért meg kell azonban jegyeznem — írja Craxi —, hogy « szörnyűségnek és széttépő hatás­nak » nyomát sem találni, legalábbis az akkori hivatalos kommunista írásokban. 1958. június 17-én a l’Unità pársoros hírben számolt be Nagy és társai peréről, majd hidegen hozzátette : « Az ítéletet végre­hajtották ». Craxi szerint a kommunista párt titkára hosszú interjújában csak né­hány szóval fejezte ki saj­nálkozását. A lénye­get tekintve megmaradt a párt merev álláspontja mellett. « Azoknak az elvtár­saknak, akik akkor nem értettek velünk egyet, bizonyosan volt okuk a kritikára » — jelentetette ki Natta, de ismét jogosnak nyilvánította a szovjet megtorlást és To­gliatti, valamint a párt nagy részének egyko­ri magatartását. A mi részünkről — teszi hozzá Craxi — ugyanilyen határozottan megmaradunk véleményünknél, amely a kommunistákéval mind történelmi, mind politikai és erkölcsi síkon ellentétben áll. A szocialista miniszterelnök második cikke után, október 19-én a l’Unità két teljes oldalt szentelt a forradalom évfordu­lójának, napról napra követve az 1956-os magyar eseményeket. « A lázadás és elnyo­más krónikáija » címmel — elismerve, hogy a diákok megmozdulása után az egész magyar nép fellázadt. A pártlap fényképe­ket is közölt, a szovjet tankokról is, de a megölt ávósokról is, az utóbbiak esetében azt jegyezve meg, hogy a forradalmárok « fiatal rendőröket lőttek le ». Az olasz kommunisták lapja október 29-én közölte azt az interjút is, amelyet tudósítójának Fejtő Ferenc adott Párizsban. Fejtő a Natta-nyilatkozat « óvatosságában » a « Nagy Bátyuskától », a Szovjetuniótól va­ló félelmet látta visszatükröződni. Nattának abban igaza van — jegyezte meg, — hogy a magyar tragédiára vonatkozó adatok még nincsenek mind a kezünkben, de nehezen fogja azokat megtalálni... Lehetetlen valamennyi megemlékezést, ünnepi cikket, a magyar forradalomnak tisztelgő állásfoglalást felsorolni. Befejezésül hadd idézzünk egy fontos kezdeménye­zést : a szociáldemokrata l’Umanità arról ad hírt, hogy a római Olaf Palme Központ aláírásokat gyűjt Nagy Imre rehabilitálása érdekében. A beadványt a római magyar követnek fogják eljuttatni, hogy továbbítsa a budapesti kormányhoz. Olaszország lege­gészségesebb, fiatal, haladó erői meg­mozdultak, hogy a magyar forradalomnak és mártírjainak Magyarországon is iga­zát szolgáltassák. A 30. évforduló visszhangja * Az olasz miniszterelnök feltehetően a Szovjet­unióra céloz, de megjegyzése ugyanúgy vo­natkoztatható a mai magyar vezetésnek azokra a tagjaira is — Kádárral az élükön —, akik bűnrészességet vállaltak Nagy Imréék kivégzésé­ben. (A szerk.) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT. Az Olasz Kommunista Párt bolognai szövetségi bizottsága javaslatot terjesztett be a városi tanácshoz, hogy Bolognában utcát nevezzenek el Nagy Imréről. Megjelent L’OTTOBRE UNGHERESE (A magyar október) Federigo Argentieri és Lorenzo Gianotti könyve. Olasz kommunisták rehabilitálják a magyar forradalmat. Megrendelhető : Valerio Levi Editoré Viale Liegi lo. 1-00198 Roma Ára, a Közös Piac országaiban, postaköltséggel együtt 17 US dol­lár. A világ egyéb részein 19 dollár. A kiadó csak nemzetközi posta­­utalványt fogad el. 3 Megemlékezések a forradalomról A Svédországi Magyarok Országos Szövetségé­nek rendezésében a stockholmi koncertházban nagyszabású ünnepséget tartottak. A megjelente­ket, akik között ott volt Anita Gradin, volt bevándorlásügyi miniszter is, a Szövetség elnöke, Jakabffy Ernő köszöntötte, majd Zsille Zoltán, Bécsben élő szociológus tartott előadást. Nagysza­bású ünnepség volt két másik svéd városban, Göteborgban és Södertäljében is. Október 23-án este a stockholmi magyarok tüntetést rendeztek a szovjet nagykövetség kapujánál. *** A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) 1986. október 22. és 27. között tizedik alkalommal rendezte meg tanulmányi kon­ferenciáját a Luganói tó partján « Három évtized — határokon innen és túl » címmel. A Ticinoi Magyar Egyesülettel közösen rendezett emlékünne­pély keretében Galambos Ireneus és Poósz Lajos lelkészek celebráltak szentmisét, majd a massagnoi székely keresztnél a város olasz polgármestere, valamint Töttösy Ernő, Kovács József és Marzsó Tibor beszélt. Az eseményről a televízió helyi stúdiója műsort készített. ** * Belgiumban a Corvina Kör rendezett az 1956-os nemzeti felkelés 30. évfordulója alkalmából em­lékünnepséget, amelyen többek között Keszei Imre beszélt Magyarország múltjáról, jelenéről­­ és remélhetőleg szebb jövőjéről. A brüsszeli magyar cserkészcsapat fiataljai szavalatokkal és énekszá­mokkal szerepeltek. Az ünnepi mise után a mintegy ötszáz résztvevő felvonult az Ismeretlen Katona emlékművéhez, ahol — immár harmincadik alka­lommal — elhelyezték a megemlékezés koszorúit. *** A forradalom 30. évfordulója alkalmából az ausztráliai bevándoroltak televíziós állomása, a Channel 28 bemutatta Soós Miklós és Legárd László dokumentumfilmjét, amelyben a korabeli felvételeken kívül Ábel András, Dél-Walesben tanító professzort és Keith Shawn ENSZ-képviselőt is meginterjúvolták. *** Az Egyesült Államok-beli New York állam 1986. október 23-át hivatalosan is a Magyar Forradalom és Szabadságharc napjának nyilvánította, míg az ugyanebben az államban lévő Buffalo város polgár­­mestere a tavalyi október hónapot a Magyar Forradalom Hónapjának nevezte el. Az erről szóló dokumentumokat Dr. Prágay Dezső, a buffalói Magyar Társaság elnöke juttatta el lapunkhoz. *** Molnár Miklós, Vlagyimir Bukovszkij és Jiri Pelikan részvételével 1986. novemberbén rendezte meg emlékező kerekasztal beszélgetését a Dies Academicus Hungaricus Genevensis. Az ülés címe : « Harminc évvel ezelőtt , Budapest­­ volt. A genfi magyarság a Genfi Magyar Club rendezé­sében, október 23-án emlékezett meg a forradalom 30. évfordulójáról. Az est fénypontja a helyi Bocskay-szoborhoz vezető fáklyásmenet volt, amelynek körülbelül ötszáz résztvevője között len­gyelek, afgánok és románok is felvonultak. Kinder­­nay István ünnepi beszéde után a megemlékezők a közeli Athénée-palotában megtekintették a « Ma­gyarország lángokban » című dokumentumfilmet. A St. Boniface-templomban ökumenikus isten­tiszteletet tartottak a genfi magyarok, majd felavat­ták a város immár második forradalmi emléktáblá­ját. *** San Franciscóban ünnepélyes keretek között avatták fel Rózsa Olga Gloria Victis-emlékművét. A forradalomban elesett hősöknek állított szobor leleplezési ünnepségén többek között felszólalt az amerikai kormány nevében dr. John McCarthy, majd Lantos Tamás magyar származású kongresz­­szusi képviselő is. Az amerikai Seattle-i Egyetemen tíz előadást tartottak a magyar forradalomról és « Hungary Remembered » címmel drámai játékot mutattak be.

Next