Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1912. 1. évfolyam
Tanulmányok - Sebestyén Gyula: Petőfi első levelei. [Szövegközléssel.] 97–102. p.
PETŐFI ELSŐ LEVELEI. Mielőtt az állam Jókai Mór irodalmi és művészi hagyatékát nemzeti gyűjteményeink számára megváltotta volna, a Magyar Nemzeti Múzeum képviseletében nekem jutott az a sok és terhes munkát igénylő feladat, hogy az irodalmi részt értékeljem. Ebből folyólag kellett tüzetesen megismernem azt az egész művelt világra kiterjedő irodalmi levelezést, amelynek káprázatos gyűjteménye ma már a Magyar Nemzeti Múzeum orsz. Széchenyi-könyvtárában van elhelyezve. Ezért van módomban, hogy e gyűjtemény néhány értékes darabját, Petőfi eddig ismeretlen három gyermekkori levelét nyilvánosságra hozzam. Mielőtt azonban ez megtörténhetnék, azzal a kérdéssel kell szembe kerülnünk, hogy e kincseket miért nem tette hozzáférhetővé maga Jókai ? Hiszen benne voltak ezek is abban a híres kapcsos könyvben, melynek ereklyéit mindig készséggel mutogatta, valahányszor Rudolf trónörökösről, József főhercegről, Aranyról, Petőfiről, Tompáról, Zichy Mihályról, Munkácsyról, Deák Ferencről, Andrássyról és más nagy kortársáról, vagy külföldi fordítóiról, kiadóiról, tisztelőiről és híres barátairól előhozakodott. Hiszen Jókai volt az, aki hírlapjaiban készséggel kinyomatott mindent, arai halhatlan barátjára vonatkozott. Sőt alább kiderül még az is, hogy Sárkány János szarvasi ev. lelkész, az ereklyék boldog tulajdonosa, a Jókai rendelkezésére bocsátott irodalomtörténeti kincseket tulajdonkép azért engedte át, mert nyilvánosságra akarta hozni. Jókai tartózkodó magatartásának az adott viszonyok közt csakis az lehet magyarázata, hogy a hozzá korábban beküldött Petőfi-ereklyék közt volt (és van ma is) néhány olyan természetű másolat és vitásnak tetsző eredeti szöveg, ami az ő szemében a még nehezebben ellenőrizhető jellegtelen helyesírási, keltezési hibákkal s idegen bejegyzésekkel is tarkázott gyermekkori írások hitelét könnyen megingathatta. Mert e nélkül csakugyan nem tudnánk megérteni, hogy Jókai birtokában a beküldő terjedelmes levelének fele (az első levélpapír) elkallódhatott, hogy második felét (a csonka szövegű második levélpapírt) csakis a minden papírdarabot figyelembe vevő leltározás tudta felismerni és megmenteni. Ez a tájékozást nyújtó értékes levél-töredék egész terjedelmében így hangzik: «... Emlékszem, hogy ezért nehetteltem rá, azon időben midőn még nagyon szűk anyagi viszonyok közt élt, - igámbban: uükséget szenve- Izalalomtisztsnrt. »