Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1913. 2. évfolyam
Kisebb közlemények - Bellaagh Aladár: Napoleon kiáltványa a magyarokhoz 368–373. p.
366 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 369 késztette volna is — az ő művének kell tekintenünk. Annak tekintették a történetírók, a franciák és a nem franciák egyaránt ; és annak tekintette nemcsak a francia s a magyar nemzet, melynek szólott, hanem az egész világ. Bizonyára feltűnő a kiáltvány szövegében a magyar politikai viszonyokról való számos helyes észrevétel, melyek csak oly embertől származhattak, ki hazánk történelmét kellőképen ismerte. Ez a körülmény ellene szól annak a véleménynek, mely szerint a kiáltvány szerzője maga Napóleon. Ámde lehettek, sőt voltak is, akik — kiáltványa készítése előtt — őt politikai viszonyainkról tájékoztatták. Ezeknek egyike alighanem Marét volt (született 1763 márczius 1-én, meghalt 1839 május 13-án), a jeles államférfi s politikai s szépirodalmi író, Napoleon e kedvelt embere, ki ekkor közelében volt, és kit Napoleon ezidőtájt Bassano hercegévé tett. De hogyan értesülhetett Maret a magyar nemzet régi s akkori politikai állapotairól ? Maret-t a francia köztársaság kormánya követül Nápolyba küldte 1793-ban. Ekkor, Piemontban, az osztrákok elfogták és Kufstein várába zárták. Harmadfél esztendeig volt itt, és ekkor megismerkedett Bacsányival, aki, minthogy része volt az úgynevezett Martinovics-féle összeesküvésben, 1795-től kezdve 1796-ig ugyanott raboskodott. Barátság fejlődött ki köztük, nemcsak nézeteik hasonlósága miatt, hanem azért is, mert teljesen egyidősek voltak (Bacsányi 1763 május 9-én született és 1845 május 12-én halt meg). Marét Bacsányitól hallhatta azokat a pontos adatokat hazánk politikai viszonyaira nézve, melyek a szóban forgó kiáltványban előfordulnak. Kazinczy után (lásd : Kat. levelezése. Közzéteszi Váczy János. Kiadja a M. T. Ak. a VII. k. 311., 382. és 443. lapj.) Toldy («A magy. költészet kézikönyve, I. k. 598. 1. az I. kiad. szer.) s utána Horváth Mihály (Magyarország történelme, VIII. k. 369.1. a II. kiad. szer.) azt írja, hogy az 1809-ben Bécsbe bevonult franciák előbb Decsi Sámuelt, a «Magyar Kurír» szerkesztőjét, de mivel ez vonakodott, utóbb Márton Józsefet, a szótárírót, a bécsi egyetemen a magyar nyelv rendkívüli tanárát és János királyi herceg magyar nyelvmesterét, akarták megbízni Napóleon szóban forgó kiáltványának magyar nyelvre való fordításával, és mivel Márton is elhárította magától a megbízást, az ő tanácsára, Bacsányihoz fordultak, ki ekkoron magyar kir. kamarai fogalmazó volt és — úgy, mint az előbb említett két magyar író — Bécsben lakott. Marét, kiről fennebb említettük, hogy ekkor Napóleon közelében volt, és hogy Bacsányi rabtársa s barátja volt, Bacsányit magához kérette, ki a megbízást elfogadván, a kiáltványt nemcsak lefordította, hanem — úgy tetszik — a magyar érzelmek, nézetek és kívánalmak szerint meg is változtatta. Bacsányi, az 1809-iki bécsi békekötés után emiatt a franciákkal Bécsből távozván, 1814-ig Parisban, kegypénzen élt ; midőn pedig a szövetségesek Párisba bevonultak, az osztrák seregnél önként jelentkezvén, előbb Bécsbe, azután Spielbergbe fogságba vitetett ; két évvel utóbb a fogságból kibocsájtották és Linzet jelölték ki lakhelyéül és rendőri felügyelet alá helyezték. Itt újra találkozott Maret-val, ki 1815-től 1820-ig szintén itt volt kénytelen tartózkodni, szintén rendőri felügyelet alatt.