Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1914. 3. évfolyam
Tanulmányok - Zsigmond Ferenc: Jókai mesemondása 353–365. p.
354 ZSIGMOND FERENC. ható. Lehet, hogy 1881-ben a Budapesti Szemlén kívül nem is akadt volna folyóirat, amely közölte ezt a tanulmányt, melynek hangja és szelleme is rokon a Gyulaiéval . Péterfy, mondhatni, sohasem szokott hadakozni az irónia fegyverével s íme itt ezt villogtatja állandóan, a legsebezhetőbb részt boncolva vele : Jókai jellemrajzoló módját. E három kiváló kritikus említett írásai nem régen új kiadásokban jelentek meg s így könnyen hozzáférhetők. Gyulai elnémulása óta a Jókai-kritika meglehetősen elárvult s csak kivételes alkalmakkor jut szóhoz. Egy meleghangú, mesteri cikket leírunk még Jókairól Beöthy Zsolttól a Képes Irodalomtörténetben. Jókai ötvenéves írói jubileuma, majd halála, kivált ez utóbbi, persze százával termette a Jókai-emlékezéseket szinte elképzelhetetlenül sokféle vonatkozásban, de az ilyen alkalmak minden egyébnek inkább kedveznek, mint a kritikának. Nagyobbszabású Jókai-tanulmány talán mindössze kettő ismeretes : az egyik a Beöthy színpompás emlékbeszéde, a másik Oláh Gábor értekezése. Egy pár figyelemreméltó közlemény a középiskolai Értesítőkben lappang. Nem csoda, ha nagy érdeklődés előzte meg a Ferenczi Zoltán szerkesztette legújabb nagyszabású magyar irodalomtörténeti megjelenését, melynek öt szerzője közül négy a kritikai módszer alkalmazását és a kritikai érzék terjesztését tartja az irodalomtörténet feladatának, igen helyesen ; Jókai azonban az ötödiknek , Endrődi Sándornak munkakörébe jutott. Fiatal ember, kivált ha költő is, szereti bírálat nélkül csudálni a szépet ; példa erre Mikszáth Kálmán, aki 1883-ban verses életrajzot írt Jókairól, fölibe emelve ezt Szent Istvánnak, Szent Lászlónak, Világverő Mátyásnak stb. ; de húsz év múlva ugyanaz a Mikszáth ugyanazt a feladatot prózában dolgozza fel s Jókait bezzeg emberivé tudja most már tenni e művében," mely — minthogy csak élet- és korrajz akar lenni — igen jeles mű. Endrődi ellenben hű maradt másfél évtizedes felfogásához, mely talán illett az akkori közhangulathoz, de amelyet ő sehol se hangoztathatna helytelenebbül, mint egy rendszeres, komoly, nevelő célzatú irodalomtörténeti munkában. Endrődi t. i. ilyenekkel áll elő: «Ugyan kérlek, jó urak, menjetek azzal a kritikával ! Mert hisz tulajdonképen mi is az a kritika? A költészet inasa . . .» stb. Ebben csak a kisebbik hiba az, hogy Endrődi semmi idézőjelet nem használ, pedig az egész rész 1 A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. XL. köt. 2 Jókai és Debreczen. Irod.-tört. Közlem. 1906. 3 Műveltség Könyvtára. XI. köt. 4 Lásd Gyulai Pál: Bírálatok. 1911. 238—240. 1. 5 Jókai Mór élete és kora. I—II. Bpest, 1907.