Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1930. 19. évfolyam

Műelemzés - A[lszeghy]. Zs[olt].: Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században 253–255. p.

BÍRÁLATOK. Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. I. füzet. Budapest, 1929. Kiadja az Országos Széchenyi Könyvtár. Mióta 1879-ben Szabó Károly hatalmas bibliográfiai összefoglalása, a Régi Magyar Könyvtár megindult, a különböző folyóiratok lapjain igen sok adalék és pótlás látott napvilágot, amelyek a régi magyar nyomdatörténet megírását egyre nehezebb és nehezebb munkává tették. Nagy hála illeti a Magyar Nemzeti Múzeum barátainak egyesületét, hogy anyagi áldozatával lehetővé tette a legavatottabbnak, Gulyás Pálnak a nagy gonddal összeállí­tott tudományos munka közzétételét. Gulyás Pál a könyvnyomtatás feltalálására vonatkozó vélemények köz­lése után Hess András budai vállalkozását ismerteti. Hess letelepedésének idő­pontját 1471 elejére teszi, pártfogóját Karai Lászlónak (nem Kárainak) mondja, kiadványai közül megállapíthatónak csak a Chronicát (1473) és Szent Vazul könyvecskéjét ismeri el, míg Galeotto De homine című művének nyomását gondos érveléssel elvitatja tőle. Sorra veszi azután a magyarság szolgálatában álló külföldi könyv­nyomtatókat a honi könyvnyomtatási megindulásának idejéig, a dús termést a megrendelő budai könyvárusokhoz kötve; ezek a könyvárusok: Feger Theo­bald, Paep János, Hertzog János, Kaym Orbán, Schaller Jakab, Kuem György, Joannes Hamman, Stephanus de Wardia, Murarius Antal, Milcher Mátyás, Leonardus de Sessardia, Prischwitz Mihály. Azután ismerteti a krakkói Victor-nyomda munkásságát, ide kapcsolva Gálszécsi Kegyes vene­kekről című munkáját is, amelyet egynek vesz ugyanezen szerző A keresz­tyén tudományról való rövid könyvecskéjével (noha a Szabónál idézett Batizi­szöveg ennek ellentmondani látszik). Nem tartja külön könyvnek Farkas András versét (BMK. I. 11); Székely István két könyvét (BMK. 12. és 13) is egynek veszi, de nem Vietor nyomásának. Dévai Biró Orthographiájának megjelenését Vietor 1528—1539 közötti nyomásának tartja. A bécsi nyomdák termésébe beállítja Bornemissza Péter Kalendáriumát (1562) és Telegdi Rövid könyvecskéjét (1562), az 1577. év termésébe pedig Slouatius Kalendáriumát. A magyarországi származású külföldi nyomdászok sorából igazolható­nak a következőket tartja: Thomas Septemcastrensis, Andreas de Corona, Martinus Burciensis, Petrus de Bartua és a vele talán azonos Petrus Hun­garus, Simon de Gara, Simon de Ungaria, Jacopo Ungaro; a honi könyv­nyomtatás megindulása utáni időből pedig Lucius Jakab. Következő fejezete a nagyszebeni könyvsajtó történetét tekinti át. Szabó Károly sejtését egy kéziratos forrásból igazolja, hogy ez a nyomda 1529-ben kezdte a tevékenységét, sőt egy collegatum kéziratának alapján

Next