Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1930. 19. évfolyam
Műelemzés - A[lszeghy]. Zs[olt].: Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században 253–255. p.
Pauschnernek eddig csak 1550 ből ismert művét (RMK. II. 48) e nyomda 1530-i német nyomtatványának bizonyítja. Ez a nyomda, hazánk területén a második, Trapoldner Lukács műhelye volt, akinek kezéről, úgy látszik, a város tulajdonába ment át. Megszakításokkal működött; termékeinek felsorolásában Erasmus Civilitas morum című könyvét illetően helyreigazítja Szabó Károlyt, az 1596-os és 1598-as kiadást egynek véve fel. Gazdagabb a brassói Honterus-nyomda termése (1535—1594). Gulyás szerint Honnterus Baselből, a Henripetri cégtől vásárolhatta betűit, de a híres Frobenius-cég is hatással volt reá. 1549-től Wagner Bálint vette át, az ő halála után Nyirő János (1580) és Greus György (1583-tól) neve ismeretes a tulajdonosok közül. A nyomdatermékek felsorolása kapcsán megtoldja Szabó jegyzékét 1540-ben egy latin, 1542 ben ugyancsak egy latin, 1543-ban egy latin és egy görög, 1544-ben egy görög, 1548-ban egy német, 1554-ben egy latin, 1555-ben egy görög és két latin-görög kötettel. A nyomda első magyar nyelvű terméke a Fons vitae, 1580—1581 tájáról. 1594— 1625-ig a nyomda szünetel. Nádasdy Tamás az újszigeti nyomdát, valószínűleg Sylvester sürgetésére, 1536—37 táján rendezte be. 1641-ig állott fenn; négy kétségtelen terméke ismeretes. A kolozsvári Hoffgreff—Heltai nyomda alapítója Hoffgreff volt, Heltai csak az első év folyamán társult vele. A nyomdatermékek jegyzékében Szabó összeállítását megtoldja A keresztyéni tudománynak fundamentumával (1553), Vízaknai Gergely A Szentháromságról írt művével (1558), Heltai Az Urnák vacsorájáról (1559), az 1569-i első kolozsvári Kalendáriummal, a még Heltai idejében megjelent Nagy Sándor-históriájával rámutat arra, hogy Tinódit a Hoffgreff-nyomda hangjegyszedése csábította Kolozsvárra. Bebizonyítja, hogy az 1560-iks testamentum ikerpéldányai sajtókorrektúrával magyarázhatók. Dávidnak 1571-ből említett két művét és 1574-ből a Cancionalet és Tinódi verses krónikáját egy-egy összetartozó munkának veszi. Kissé homályos a Salamon és Markali kiadásainak az elkülönítése. 1577-ben nyomott szövegéből ma két példány ismeretes: az esztergomi és az akadémiai; az Erdélyi Múzeum könyvtárában őrzött példány későbbi nyomtatás. Szabó Károly adatainak további megszerzései: Szilvási János Episedion (1586), Hasler Fröhliche Practick (1588), a Cisio (1590), a Limitatio rerum forensium (1592) és Bogáti Fazekas Demeter király (1599). Néhol aggályát fejezi ki egy-egy termék kolozsvári eredetével szemben, mint például Basilius Epistolájánál (1587). Máskor közelebbről megerősít egy-egy sejtést, mint Molnár Gergely Erotemata-ja 1564 körüli keltezését. A kolozsvári nyomda 1558 végéig maradt Hoffgreff birtokában; ekkor Heltai kezébe került. Heltai halála után özvegye, 1584-től ifj. Heltai Gáspár örökölte. Gulyás művének első füzete ezzel a fejezettel végződik. Sajnos, a hivatkozó jegyzetek és igazoló megjegyzések a nagy mű végére fognak kerülni, a sok adat tudományos ellenőrzése tehát arra az időre marad. Kettőt azonban már az első résznek alapján is meg lehet állapítani: Gulyás a budapesti könyvtárak régi anyagának közvetlen ismeretével állapít meg mindent, tehát megbízhatósága messze felülmúlja az eddigi nyomdatörténeti összefoglalásokat. De nemcsak a könyveket ismeri, hanem a nyomtatás technikájának történeti adatait is, tehát a művek a nyomdafejlődés szempontjából is elbírálódnak.