Baros Gyula szerk.: Irodalomtörténet, 1936. 25. évfolyam
Figyelő - X.: Újabb Petőfi-relikviák 119. p. - Magyar irodalomtörténeti előadások egyetemeinken az 1935/6. tanév II. felében 119–120. p.
FIGYELŐ 141 Újabb Petőfi-relikviák. Az Élet c. szépirodalmi folyóirat folyó évi március 15-i 11. számában Petőfi-emlékek Szamáron című cikkében Várdai Béla két ottani, eddig a hazai Petőfi-irodalomban ismeretlen Petőfi-ereklyét említ: a szatmári püspöki palota házioltárát, mely a Károlyi grófok ajándékából Erdődről került oda, ő előtte esküdött meg Szendrey Júliával Petőfi 1847 szeptember 8 án, és a házassági szerződést, melyet a luteránus vallású költő a katolikus házassági szertartás előtt adott az erdődi papnak, Kallós Istvánnak. Ezt ugyancsak a szatmári püspökség őrzi levéltárában. A cikk, egyik illusztrációjául, közli is az oltár képmását. Szép biedermeier stílusú munka, ma már persze gondosan restaurálva, a Rómában élt magyar mester, Szoldatits Ferenc művészi Madonna-képével koronázva. A cikknek ezeket a Petőfiadalékait a Petőfi-Társaság április 5-i ülése elé is terjesztette Havas István főtitkár, amint erről a napilapok április 7-i számai megemlékeztek. Várdai figyelmét ezekre a nem jelentéktelen Petőfi-emlékekre a múlt nyáron Szatmáron Pakocs Károly, az érdemes lírai költő és történeti regényíró, az Erdélyi Katolikus Akadémia alelnöke, a Szent István Akadémiának is tagja, nagybányai esperesplébános hívta fel. Ő, mint sok éven át püspöki titkár, előbb Boromisza Tibor, majd Fiedler István püspökök mellett, jött rá mind az említett oltár történetére, mind a reverzálisra a levéltárban. Ezelőtt évekkel írt is róluk a kolozsvári Hírnök című folyóiratban, de nálunk róla nem vettek tudomást. Pakocs Károlyé tehát e Petőfi-relikviák felfedezésének érdeme, aki, remélhetőleg, a dokumentumok kíséretében az itteni nyilvánosság előtt is szólni fog róluk. A Petőfi-Társaságnik említett ülését követő zárt ülésén bejelentették, a napilapok közlése szerint, hogy a koltói kastélyt, melyhez Petőfi életének legboldogabb hetei fűződnek, jelenlegi birtokosa, idősb gróf Teleki János, Petőfi barátjának, Teleki Sándornak fia kénytelen lesz eladni. Értesítette a Társaságot, hogy a parkban Petőfiék kedves régi somfáját az eladás előtt kivágatja, törzsét felküldi a Petőfi-múzeumnak, ágaiból pedig dugványokat juttat a Petőfi-ház kertje számára. A hármas elágazású, görcsös vén fa még a mult nyáron is virágzott és termett. Az alája asztalnak alkalmazott malomkövet is, melyen a klötő, a hűvös időben subába burkolózva, szívesen irogatott — a hagyomány szerint rajta írta meg a halhatatlan Szeptember végén-t is —, ugyancsak a Petőfi-múzeumnak szánta a koltói gróf. Íme, a nagy géniuszoknak nemcsak műveik maradnak új meg új hatások forrásai, hanem mintha velük szemben a sors más értelemben is izgalmasabb, tisztelőbb volna, mint a közönséges emberfiával: a feledés porában nemhogy eltüntetné, hanem abból előhozza, az érdeklődés és tisztelet fényébe állítja azokat a külső tárgyakat is, melyek velük valaha fizikai kapcsolatban voltak, hozzájuk emlékezetes élményeik fűződtek. A mai időben, amelynek annyiszor van elfeledés, sőt temetkezés jellege, kétszeresen jóleső egy-egy ilyen feltárulás, a megsemmisülés ellen tiltakozás nagy neveinkkel kapcsolatban. X. Magyar irodalomtörténeti előadások egyetemeinken az 1935/6. tanév II. felében. a) A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Császár Elemér r. t.: A magyar irodalom a középkorban. (Folyt.) Heti