Alszeghy Zsolt szerk.: Irodalomtörténet, 1940. 29. évfolyam
Figyelő - Brisits Frigyes: Egy kiadatlan Vörösmarty-levél 175. p. - Csery-Clauser Mihály: Batsányi Barkóczyról 175–176. p.
Két újabb gyűjteményről vettem tudomást és ezeket szeretném röviden ismertetni. Az egyik az Orsz. Ref. Szeretetszövetség kiadásában jelent meg, mint a Népbarát nevet viselő kiadványsorozat 72. száma, „Virágfüzér Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből" címen (Debrecen, 1939). E sorozat füzetei a legszélesebb értelemben vett nagyközönségnek vannak szánva és már e rendeltetésüknél fogva lehetőleg mentesek tartoznak lenni szakszerűségtől és tudálékosságtól. A „Virágfüzér" szerkesztője, Gulyás József megfeledkezett erről a legfőbb követelményről és a 36 lapnyi kis füzet már csak ezért sem sikerült kellőkép. Az ilyen nagyon is népies célzatú, jobban mondva csak félig iskolázott olvasóknak szánt kiadványban hiba volt Csokonai költeményeinek irodalomtörténeti csoportosítását megtartani, mert a „Diétái Magyar Múzsa", vagy az ,,Alkalmatosságra írt versek", avagy éppen a „Hátrahagyott versek" című csoportok nem tájékoztatnak a bennök foglalt költeményeknek sem műfajáról, sem értékéről. Feleslegesek azok a jegyzetek, melyek egyes költemények vagy költeménycsoportok megjelenése helyét és idejét közlik. Nemcsak felesleges, hanem hibás is az, mely a „Miért ne innánk?" e két sorához fűződik: „Vigadj, öcsém! maholnap Zsákjába dughat a pap." Gulyás szerint a költő azért használja a kifejezést, mert József császár a zsákban való eltemetést rendelte el. Szerintünk Csokonai a nép nyelvéből vette ezt a halálra vonatkozó szólást, mely József császár előtt és József császár nélkül is rég ott foroghatott a nép ajkán. Ha ez nyelvtörténeti tévedés, irodalomtörténeti szempontból még inkább hiba Csokonai e híres sorait: „— a Músáknak szózatja A sírt is megrázkódtatja." stb. Kleist „Tavass"-ából származtatni. Gulyás a füzetet nemcsak jegyzetekkel látta el, hanem bevezetéssel is, de ez a rövid összefoglalás (3—4. lap) nem olyan kép, mely kellően feltüntetné Csokonai életének tragikusan megható fordulatait és költészetének több műfajból kiragyogó értékeit. A következetlen helyesírásért és a sajtóhibákért inkább a nyomdát teszem felelőssé. A „Virágfüzér" említett hibáival és fogyatkozásaival is szolgálhatjam a Csokonai-kultuszt, de nem oly mértékben és nem oly hathatósan, amint az kitűzött feladatától várható lett volna. Figyelemre méltóbb az az antológia, mely „A lélek halhatatlansága" címmel jelent meg az Exodus-vállalat kiadványakép (Debrecen, 1940) s amelynek borítéklapját Sz. Mata Jánosnak egy sikerült fametszete díszíti. Ez tulajdonkép csak három költeményt foglal magában, „A lélek halhatatlanságán" kívül a „Konstantinápoly" és ,Marosvásárhelyi gondolatok" című bölcseleti költeményeket. Kétségtelen, hogy e három költői műben a legmagasabbrendű Csokonai áll előttünk. Az, aki művészi formában kizárja a másvilági és a földi életről