Waldapfel József szerk.: Irodalomtörténet, 1949. 37. évfolyam
Kisebb közlemények - Bisztray Gyula: Sárosi Gyula Arany Trombitája 287–304. p.
verseiből : »Elfutsz tehát leányka, mégis el? .. . sujt az önkény gyáva gerjedelme? . . . az a látnivágyók szenvedelme?« stb. Másutt : »képzetim, szám, üdv világa, sötét enyészet halmai, késderítő borús haza, est szelíd juvalmai, hárfád mély siralmai«.. . stb. Jellemző erre a korszakára, hogy a divatos konvenciók még a hazafias fájdalom lázadó kitöréseit is kecses dalformába, gondosan cizellált sorokba késztetik. Lovassy Lászlóról például még a szelídhangú pályatárs, Vachott Sándor is jóval erőteljesebben szól A külföld rabjában, mint ahogy Sárosi zengi 1838-ban Lovasy dalát. Feltehetőleg a Lovassy-féle pörnek vagy Kossuth fogságának emlékével függ össze 1840 körül írt Börtöndala is. Jellemző terméke Sárosi első korszakának! A zsarnokság, »a buta kény« elleni szenvedélyes kifakadás után általános reflexiókat sző, Kazinczyra, Mátyás királyra és Napóleonra való utalással, hogy végül is elfojtsa lázadó hangját a tehetetlenség. Az 1840-es évek első felében Sárosi költészete gyökeres változáson megy át. Szakít az almanach-líra, a biedermeier-költészet tartalma vesztett hagyományaival s az élet és irodalom szorosabb kapcsolatait keresi. Kossuth politikája ekkor bontakozik ki hatalmas arányaival. Bizonyára Kossuth szerepe is jelentős impulzust adott a már-már elsekélyesedő lírának, hogy forróbban élje át s az exkluzív irodalmiság köreit szétfeszítve a milliók számára fejezze ki »korának érzeményét«.. . Vörösmarty és Petőfi között Eötvös »aktivista« költészete alkotja az átmenetet és Sárosi helyes ösztönnel most ehhez az új irányhoz csatlakozik. A falu jegyzője s a negyvenes évek hasonlóirányú elbeszélőirodalmának éles társadalomkritikája s a multat átértékelő szemlélete indítja őt is újszerű állásfoglalásra, így jelennek meg egyre nagyobb számban s mind élesebb hangon írt szatirikus genre-képei, és lírai darabjai, egy szabadabb, emberibb élet kialakítását sürgetve. Óaradi Maradi Mihálynak fejtől való fája c. versében például a csökönyös konzervatív nemest, Petőfi Pató Pál-típusát gúnyolja ki : »Itt nyugszik ő, és nem mozog, Mert életében sem haladt. Most még inkább maradni fog Örökre tán a föld alatt. — A napra nem nézett soha, Félt, hogy nyomán haladni kell...« stb. Egy másik ekkori verse az Uri szék (1845). Egy aradmegyei helységről szól a história. Halomra gyűlt már a sok elintézetlen panasz ; a falu szegényei megkérik végre a földesurat : tartson nekik úriszéket. Ez a kitűzött napon az udvarra előkészített »hosszú széken« mindnyájukon egyformán orvosolja a panaszt »erdőn termett "ítélettel.« A földesúr már meghalt, de a jobbágyok azóta sem kívántak többé úriszéket tartatni... Sárosi ekkori munkásságának még egy emlékét kell fölelevenítenünk. Az 1840-es évek első felében egy Dózsa Györgyről szóló dráma tervével foglalkozott. Népkirály lett volna a dráma címe. Eperjesi barátaihoz, Pulszky Ferenchez és Szemere Miklóshoz írt leveleiből látjuk , mint birkózott a nagyszerű feladattal! Aradon hivatalnokoskodott s a városbansem magán-, sem közkönyvtárt nem talált, honnan történeti adatokat meríthetne.« A témához készülődve fölveti a kérdést : »lehet-e Dózsát, mint az aristocratia ellenében a népszabadság kivívásában áldozatul esett vitéz és derék hőst szép fényben festenem? És ha lehet, szabadna-e sajtó alá bocsátanom, vagyis inkább tanácsos lenne-e éppen mostan, midőn még gróf Széchenyi is az izgatás ellen panaszkodik, az alkotmányos kedvezeteknek a népre is kiterjesztése pedig minden jelesle főt foglalkoztatja?« Ilyen körülmények között Sárosi Dózsa drámája, sajnos, nem valósult meg. »Dózsa nyugszik« — írja három évvel az előbbi tervezgetés után. »Nem hiszem, hogy legyen valaha belőle valami. . . Dózsával az én alárendelt komisz állásomban nyíltan fellépni nem egyéb volna, mint azt a nyomorult hétszáz forintocskát is