Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1950. 38. évfolyam
Tanulmányok - Nagy Péter: Az irodalomtörténet kutatásának ötéves terve 1/1–4. p.
ről, Csokonai Vitéz Mihályról szóló önálló műre is — hogy csak egy " pár nevet ragadjunk ki az előttünk álló feladatok halmazából. Eddigi irodalomtörténetírásunk még adatszerűen is alig foglalkozott a különféle irodalmi irányok harcaival, s ha hozzájuk is nyúlt, ezt csak irodalmi pletykaként, vagy elmitologizált szellemi áramlatként kezelte. Teljesen elmulasztotta e küzdelmek elvi tartalmának, társadalmi-politikai hátterének elemzését. Irodalomtörténetírásunk feladata, hogy feltárja irodalmunkban a régi és az új harcát a különböző korokon át, s megmutassa ezeknek a harcoknak valóságos osztálytartalmát, társadalmi, politikai alapjait. Így irodalomtörténészeinkre vár, hogy a történelmi materializmus alapjáról megvizsgálják az irodalmi népiesség történetét és irodalompolitikai, politikai-társadalmi szerepét; kielemezzék az Ady Endre, majd József Attila körül dúlt harcok valódi tartalmát; de a következő öt év feladata lenne az urbánusok és népiesek harcának tüzetes megvizsgálása, a Gyulai Pál és ellenzéke közötti viszony feltárása, a romantikus dramaturgia keltette harc tüzetes vizsgálata, valamint a Jagelló-kori humanizmus, vagy a felvilágosodás erdélyi előfutárainak alapos szemügyrevétele, stb., és ezen irodalmi irányzatoknak koruk politikai áramlataival, társadalmi és gazdasági fejlődésével való kapcsolatainak feltárása. Csaknem teljesen elmulasztotta eddigi irodalomtörténetírásunk az irodalmi szemlélet alakulásának vizsgálatát, a kritika történetének elemzését, holott a társadalmi fejlődés osztályszempontjai ezekben az értékelésekben, esztétikai állásfoglalásokban sokszor közvetlenebbül, kézzelfoghatóbban jelentkeznek, mint magukban az alkotásokban. Nem foglalkozott irodalomtörténetírásunk legnagyobb íróink irodalomszemléletével, sem azzal a termékenyítő hatással, amelyet a világirodalom nagy haladó írói gyakoroltak a haladó magyar irodalmi szemlélet alakulására. Így meg kell írnunk irodalmi kritikánk és irodalomtörténetírásunk történetét, Ady, Petőfi, Vörösmarty, Jókai megítélésének alakulását fellépésüktől napjainkig, a 19. századi nagy orosz irodalom sorsát a magyar közvéleményben, magyar irodalmi tankönyveink, irodalmi antológiáink történetét stb. Elmulasztotta eddigi irodalomtörténetírásunk az irodalom és Politika kapcsolatának vizsgálatát, holott azoknak a szálaknak az ismerete, amelyek az irodalmat az egyes korokban a politikával, kiváltképpen pedig a nagy haladó társadalmi mozgalmakkal összekötik, valamint azoknak az eszközöknek a leleplezése, amelyekkel az uralkodó osztályok küzdöttek a haladó irodalom ellen, nélkülözhetetlen a helyes irodalmi értékelés kialakításához. Így fel kell tárnunk történelmünk nagy alakjainak (Mátyás, Dózsa, Rákóczi, Kossuth) az irodalomban megörökített emlékezetét, a haladó társadalmi mozgalmak (görög, lengyel, olasz szabadságharc, 1848-as forradalmak, párizsi Commune, 1905-ös orosz forradalom, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, 1918—19, a spanyol polgárháború) hatását és visszhangját a magyar irodalomban, irodalmunk és a jozefinizmus, a Martinovics-per és a magyar irodalom, stb., stb. egymással való kapcsolatait. Új alapokra kell fektetnünk a műfaji és stílustörténeti kutatásokat. Az eddigi formalista tárgyalásmód helyett a konkrét társadalmitörténelmi vizsgálatnak kell egyeduralkodóvá válnia, mely egy-egy meghatározott korszakon belül konkréten elemzi egy-egy műfaj, stilisztikai 2