Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1950. 38. évfolyam
Tanulmányok - Köpeczi Béla: Eminescu – a román nép nagy költője 1/ 37–47. p.
az élet meddő küzdelmei ellen." Mintha a fasii konzervatív irodalmi körnek, a Junimeai-nak kritikusát, Titu Maiorescut hallanók, aki a legélesebben tagadta azt, hogy Eminescu pesszimizmusának társadalmi alapja lett volna !" Egy másik miaigylar kézikönyv, a Világirodalom Története ugyancsak átveszi a román burzsoá kritika közhelyét , ezt írja: Eminescu Schopenhauer szellemétől állhatott lírai fatalista". A Dézsi szerkesztette Világirodalmi Lexikonban Bitay Árpád ш adataik ismertetése után azt emeli ki — s ez számára fontos Eminescu költészetében — hogy a, román költő rokonszenvezett a katolicizmussal". Szerb Antal Világirodalomtörténetének Függelékében, ahol a kis népek irodalmát tárgyalja, úgy emlékezik meg Eminescuról, mint a a románok európai színvonalú költőjéből" és „pesszimista lírikusról". Nem kapunk jobb képet erről a költészetről akkor sem, ha a magyarnyelvű Eminescu-tanulmányokat vizsgáljuk meg. Úttörők ezen a téren Szőcs Géza és Cristea Illés munkái, amelyeik 1895-ben jelentek meg és összefoglalják a román kritika addigi eredményeit. Szőcs Géza kétségtelen érdeme, hogy tekintetbe veszi Eminescu első marxista értékelőjének, D. Gherea-nak nézeteitst is.* 1918 után főleg Erdélyben sok kisebb-nagyobb cikk vagy tanulmány foglalkozott a nagy román költővel, ezek azonban semmi újat sem hoztak, legtöbbször T. Maiorescu, Vianu és más burzsoá kritikusok véleményét ismételgették és különböző többé-kevésbbé alaptalan irodalmi párhuzamokat igyekeztek felállítani. Magyarországon a harmincas éveiktől kezdve Gáldii László kísérelte meg Eminescu költészetének különböző oldalait megvilágítani. A román filológia eredményeit felhaszinálva és új utakat is keresve, Gáldi elsősorban az úgynevezett középeurópai összehasonlító irodalomtörténett szempontjából nyúlt a kérdéshez. Ez részint hatáskutatást jelentett, részint a ,,lelki struktúrák" olyan összehasonlítását, mely nem vette tekintetbe a társadalmi, az osztálytényezőkeit, s A hatásokat illetően nagy jelentőséget tulajdonít ,a „tájrajzi problémáknak" és Eminescut éppen ezért a középeurópai kultúrkör lírikusának tüntetik fel, aki elsősorban a német kultúrához kapcsolódik.6 A „lelkistruktúrák" összehasonlítása viszont oda vezet, hogy a román költőt, egyszer Vörösmartyval,7 másszor Kölcseyvel hasonlítja össze, sőt bár a múltban tiltakozott az Eminescu—Petőfi párhuzam ellen,8 1947-ben már maga is megkísérli ezt az egybevetést. Más tanulmányaiban a költő alkotó munkáját igyekszik nyomonkövetni és itt beletéved a pszichológizáló kritika útvesztőjébe.10 Nem kétséges, hogy ezek a taulmányok sok részletkérdést helyesen mutatnak meg, de a magvak egészében a Horthy-korszak irodalomtörténeti kutatásainak útjait példázzák; rávilágítanak a magyar uralkodó osztályok érdekeit 1 Egyetemes Irodalomtörténet, szerk.: Heinrich Gusztáv. A román részt Alexics György írta. Budapest, 1605, II. 854. 2 T. Maiorescu: Eminescu și poeziile sale (E. és költeményei), Critice, III. Buc., 1908. 113. a A Világirodalom Története. P. Wiegler nyomán Király György és Túróczi-Trostler József közreműködésével átdolgozta Benedek Marcell, Budapesti, é. n. I. 205. 4 Szöcs Géza: Eminescu és Egy pár szó Eminescu irodalmáról, Nagy-Szeben, 1895. Cristea Illés: Eminescu élete és művei, Szamos-Újvár, 1895. Ebből a szempontból legjellemzőbb Kristóf György tanulmánya: Eminescu M. költeményei, Erdélyi Múzeum, 1935. — A szerző Eminescut Petőfihez hasonlítja. A középeurópai irodalomtörténet lehetősége: I. Eminescu és Közép-Európa, Apollo, IV. 134. lap.. — A szerző Eminescu Horatius fordítása kapcsán azt állítja, hogy a román költő magyar példa nyomán gondolt erre a munkára. 7 Eminescu és Vörösmarty, Vasárnap, XXII. 107. 8 Kölcsey és Eminescu sztoicizmusa, Apollo, X. 72. 9 Petőfi és Eminescu, Sorsunk, 1947. okt. 10 Lucifer és Luceafar, Egyetemes Philologiai Közlöny, 1947. máj., 115. lap. 38