Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1950. 38. évfolyam
Vita - Jókai. (Összefogl.: Nagy Miklós.) 1/56–60. p.
Arany János elfogadta Gyulai esztétikai kánonját, de ez nem sokáig tart. Konkrét, egyenkénti elemzésre volna szükség, nem pedig az íróknak egy a reakció által felvett szempontból való megközelítésére. Komlós Aladár válaszában elismerte, hogy „az irodalmi Deák-párt leírt egysége nem volt tökéletes gondolkodásbeli azonosság", s ezért a csoport hű képéhez valóban hozzátartoznék az egyéni eltérések megrajzolása is, de ezúttal a rokonságok feltárását és bizonyítását tűzte ki feladatul. Hiszen eleve is feltételezhető, hogy az 50—60-as évek köznemességét képviselő Deákpolitikának megvolt az irodalmi tükröződése, s az előadottak szerinte kétségtelenné is teszik ezt a feltevést; mivel pedig a csoport szellemi magva a forradalomellenesség, Petőfit, igenis, ki kellett venni belőle (Keresztúry). Nem tudja, Barta mire alapítja azt az állítását, hogy a csoport 1860 után felbomlik. Hisz éppen ekkor válik erősebbé, szorosabbá (l. a Kisfaludytársaság és Akadémia feltámasztása, Arany Pestre hozatala s részére folyóirat indítása s mindez Keményék segítségével). Aranynak a Deák-párthoz sorolását szerinte a tények tömege igazolja: a törekvést, mely Aranyt nemcsak Keménytől, hanem Gyulaitól is el akarja szakítani, egyelőre megalapozatlannak tartja. Végül emlékeztetett arra, hogy, mint előadása idézetekkel bizonyította, többek között már Gyulai és Salamon Ferenc tudatában volt a csoport egységének, nem érti tehát, hogy Koczkás mért tekinti ezt a második magyar ellenforradalom, Szabolcsi pedig a Nyugat torzításának Összefoglalta: Koczkás Sándor JÓKAI Hegedűs Géza előadása két kérdés tisztázását tűzi ki célul: Hogyan viszonylott Jókai kora társadalmához? Hogyan tükrözte azt? Az első problémát Hegedűs szerint csak akkor lehet helyesen megoldani, ha Jókait nem polgárosodó nemesnek, hanem polgárnak tekintjük. Ez felel meg a tényeknek, hiszen korának kereskedelme, tranzító forgalma révén stb. valóban erősen polgárosodott a 19. század első felében, s ez ad az eddiginél sokkal termékenyebb szempontot az író életművének megértéséhez. Jókai köznemesi voltához ragaszkodva, pl. művel magyarázzuk azokat a műveket, amelyekben a nagybirtokos arisztokráciához való rokonszenve, hódoló királyhűsége, a munkásmozgalom iránti érdeklődése látszik. Az uralkodó s a nagybirtokosok iránti rajongás aligha egyeztethető össze a köznemes tipikus magatartásával, még kevésbbé a munkásság megfigyelése, hiszen köztudomású, mennyire távol állt Magyarországon a birtokos köznemesség a múlt század második felében a nagyvárosi élet és a proletariátus fejlődésének felismerésétől. Másfelől, ha Jókait polgárnak tekintjük, akkor önálló, eddig izoláltnak látszó jelenségek is nagyobb összefüggésekbe illeszthetők (pl. Jókai viszonya 1848—49-hez). Békepártiságának oka az, hogy osztálya, a polgárság, az 1848 áprilisi törvényekkel megkapta azt, amire kapitalista gazdálkodásához szüksége volt (ősiségi úrbéri terhek, vámok, privilégiumok eltörlése, országgyűlési képviselet, törvény előtti egyenlőség stb.), az 1849-es harc csak veszélyeztethette érdekeit, mert a radikálisok diktatúrájára, esetleg parasztfelkelésekre vezethetett. Természetesen Jókaiban sokkal erősebben éltek a liberális szabadságjogok, hogysem békepárti megtorpanása tartós lehetett volna. Ezért is csatlakozott később a Függetlenségi Nyilatkozathoz. Jókai Bach-korszak alatti optimista és optimizmust hirdető írói magatartása is érthető ily módon. Hiszen a köznemességgel ellentétben a gyérszámú polgárság nem szenvedett különösebben az abszolutizmus alatt, sőt bizonyos gazdasági lehetőségek is nyíltak számára az Összbirodalomban, sőt bizonyos közelgésével pedig hatalmas anyagi perspektívák nyíltak előtte. A 48-as hagyományok ápolása Jókai szemléletében jól megfért a kiegyezés ürnne.-