Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1950. 38. évfolyam
Kisebb közlemények - Nagy Miklós: Harc az 1874-es Petőfi-kiadás körül 3/77–89. p.
NAGY MIKLÓS: HARC AZ 1874-ES PETŐFI-KIADÁS KÖRÜL Havas Adolf Petőfi összes költeményeinek első kötetében (394—95. lap) érdekes összefoglalást ad egy olyan irodalmi eseményről, amelyet a felszabadulás előtti magyar irodalomtörténetírás célzatosan mellőzött. Ez az első szempillantásra csak filológiailag jelentős bekezdés a következőképen hangzik: „A Petőfi-kiadások történetében nevezetes fordulópont az 1874-i ú. n. „teljes díszkiadás", melynek rendezésével az Athenaeum Greguss Ágostot bízta meg. E társulat t. i. 1868-ban idősb Emich Gusztáv irodalmi vállalatait átvévén, Petőfi költeményeinek tulajdonosa lett, s elhatározta, hogy a költőnek a mostoha politikai viszonyok miatt addig kéziratban lappangott, vagy megcsonkítva, illetőleg változtatva kinyomathatott verseit szintén összegyűjti s egy lehető teljes és díszes kiadásban bocsájtja közre. Több évi fáradozás után a kiadás el is készült, de az irodalmi közvélemény oly erősen megtámadta a szerkesztő eljárását — melyről a Beöthy-féle Athenaeumban előre közzétett előszavában számot adott —, hogy az Athenaeum-társulat jónak látta a Greguss által kihagyott költemények, illetve passzusok közül még mielőtt a kiadás forgalomba kerül, igen sokat restituálni. Ezt a restitutiót — mely ha technikai nehézségek nem forogtak volna fenn, talán még teljesebb lett volna — Gyulai Pál végezte, s a kiadás az általa szövegezett és június 25-én kelt előszóval 1874. szeptember 10-én végre megjelent a következő cím alatt: Petőfi Sándor költeményei. Hiteles kéziratok alapján megigazított s hazai művészek rajzaival díszített első teljes kiadás. Budapest. Az Athenaeum r. társulat tulajdona- 1874. (4. г. VI. -1758. lap a költő arcképével s 65 illusztrációval)." Havas a továbbiak során azt is elbeszéli, hogy milyen dinasztia-ellenes és forradalmi verseket hagyott ki, illetőleg csonkított meg Greguss a „törvény nevében", vagyis inkább politikai okokból* Azonban Havas pozitivizmusa és politikai opportunizmusa, következtében meg sem kísérli feltárni azokat a mélyebb társadalmi és irodalompolitikai okokat, amelyek Petőfi „megcenzúrázását" előidézték a sajtószabadságot fennen hirdető álliberális Magyarországon. E tekintetben kétségtelenül előrehaladást jelentett Komlós Aladár cikke, amely nyomatékosan kiemel és a hírlapi terjedelem korlátai között elég jól dokumentál két fontos szempontot az 1874-es díszkiadással kapcsolatban. Komlós helyesen mutat rá arra, hogy Petőfi verseinek otromba megcsonkításában nemcsak egyedül Greguss bűnös, „hiszen az ő eljárását az Athenaeum társulat egész vezetősége, s Greguss barátai, a Kisfaludy társaság és Akadémia író előkelőségei is helyeselték." Másrészt Komlós ismertetése nyomán kiviláglik az is, milyen buzgón igyekezett takargatni a reakciós vagy liberális irodalomtörténetírásunk ezt a szégyenletes irodalmi összeesküvést legnagyobb költőnk hagyatéka ellen. Szinnyey József életrajzi lexikonában hallgat az esetről Greguss címszó alatt, de nem tér ki rá Petőfivel kapcsolatban sem. Ugyanígy „megfeledkezik" a dologról a „nagy Pintér" megfelelő kötete is, akárcsak Bánóczi József, meg Beöthy Zsolt Gregussról írt megemlékezéseikben. Komlós cikkének időszerűségét kiemeli az, hogy irodalomtörténetírásunk a felszabadulás után is csak Havas közlése nyomán vett tudomást a Petőfi-kiadás körüli vitáról. Varjas Béla Havas megállapításait átvéve, a centenáris Petőfi-kiadás első kötetének . A cikk több ízben alkalmazza a kiadás megcsonkítása elleni felszólalók megnevezésére az „ellenzék", „baloldali ellenzék", stb. megjelölést. Ezeket az elnevezéseket a szavak eredeti jelentésében használjuk. Van az „ellenzék"-nek, mely ma már irodalomtörténeti műszóvá vált egyéb értelme is; elsősorban azt az irányt értjük rajta, amelyet Zilahy Károly, Vajda, majd a Petőfi Társaság egyes tagjai s végül Tolnai képviselnek. Természetesen az általunk „ellenzékinek" nevezett írók csak részben tartoznak ehhez a politikailag igen tudatos csoporthoz. Harc egy Petőfi-kiadás körül. Szabad Nép, 1949. július 20.