Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1951. 39. évfolyam
Tanulmányok - Belia György: Tolnai Lajos 275–289. p.
lisan tolmácsolt intenciói és stílus-szabályai, amelyen Oroszország paraszti tömegeinek milliói gondolkodtak és beszéltek? Milyen hatalmas alkotási terület, nyílik hát meg a szovjet írók előtt, a népi demokratikus országok írói előtt, akiknek most lehetőségük van arra hogy a néppel vállvetve haladjanak és vele együtt a történelemben példátlanul ott álló szociaista kultúrát építsenek! Csak a szovjet társadalomban, amely felszámolta a kizsákmányoló osztályokat, amely megsemmisítette az antagonisztikus osztálykülönbségeket tápláló talajt, — csak ebben a társadalomban válik a marxista-leninista világszemlélettel felvértezett író a szó szoros értelmében népi íróvá. A szovjet irodalom közvetlen formában juttatja kifejezésre a nép érdekeit, amelyek nálunk állami érdekké lettek. Ha íróink a nép szemével vizsgálják a valóságot, ez azt jelenti, hogy forradalmi fejlődésében, a kommunizmus felé való haladásában látják. Mindebben megmutatkozik az a mélyenszántó minőségi különbség, amely a szocialista realizmus irodalma — magának a népnek az irodalma — a népnek szóló irodalom — és az eddigi irodalom, az emberiség osztály-előtörténetének irodalma között fennáll. „Oktyabr" 7. sz. 1951 július. BELIA GYÖRGY: TOLNAI LAJOS A bukott forradalom után a kiegyezés történelmi szükségszerűségként telepedett a magyar nép nyakára. 1848 két kérdést hagyott megoldatlanul: az agrárkérdést és a nemzeti kérdést. Ez a két kérdés együtt a polgári fejlődés középponti problémáját jelentette. 1867 előtt a nemzeti probléma volt hangsúlyozottabb, 1867 után pedig az agrárkérdés lett a polgári demokratikus átalakulás fő problémája. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a „kiegyezés gazdasági alapját a magyar mezőgazdaság és az osztrák finánctőke érdekeinek azonossága képezte." (Mód A.) Magyarország kitűnő vadászterület volt a külföldi tőkés csoportok számára. A tőkeszegény Magyarország magas profitlehetőségeket biztosított az idegen tőkének, és az bátran élt is az alkalommal: a politikai feltételek biztosítottak voltak. A Magyarországra irányított tőkekivitel természetesen más jelleget adott a kapitalizmusnak nálunk, mint amilyen az Nyugaton volt, ahol az eredeti tőkefelhalmozás feltételei már régóta megvoltak, s nemzeti jellegű kapitalizmus alakulhatott ki. 1848 bukása szükségszerűen a magyar nép kettős kizsákmányolásához vezetett: az ország kapitalizálásáért nagy árat fizetett a magyar nép. A beáramló tőke alaposan átalakította az ország politikai és kulturális arculatát. Tolnai a tőkének ezt a tevékenységét gúnyos „misszió"-nak nevezi. „... Missziónknak a legszebb jövője van, ez a föld feltétlenül alkalmas és kiválóan kínálkozó a legszebb műveletekre. Igen. Gyárakat, szesz-, cukor- és szövőgyárakat kell teremtenünk, kultúrmunkákkal foglalni el a népet, dolgoztatni, jól fizetni, hogy ne maradjon ideje a haszontalan aspirációkra; nem ütni, verni, botoztatni, vadítani, hanem leszállni közéjük, gyermekeiket, altisztekké tenni hamar, hogy azok vezessék, tanítsák társaikat." — mondatja Schwindler-Hunyadival. (A báróné ténsasszony.) A külföldi tőke persze nem a nép közé „szállt le" közvetlenül, bár — Tolnai szavaival — „erős acélkapcsai" később éppen a népet, éppen annak legsze-