Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1951. 39. évfolyam
Tanulmányok - Belia György: Tolnai Lajos 275–289. p.
„Johann Clemens levette rongyos, fakó kalapját és apró, villogó szemével megmérte, hogy mennyi búza, rozs teremhet azon a messze, messze benyúló, végéremehetetlen dombos, halmos, szelid szép tartományon." (Eladó birtokok.) Milyen egyszerű és mégis milyen patetikus ez a líra! A lankás tolnai dombokon végigtekintő gyarmatosító gondolatait ilyen magasrendű költőiességgel fogalmazza meg: „ahol ekkora a csöndesség, ott egy egészséges, törekvő morva-cseh polgár lármája messze elhallatszik" — vagyis itt lehet vagyont gyűjteni s fel lehet mászni a társadalmi létrán az égig. Schwindler is úgy jött ide, mint az Ígéret földjére. .....ő itt, mint a muzulmán, megtalálta Mekkáját" (A báróné ténsasszony.) Schwindler társadalmi missziója ugyanaz, mint Clemensé, de ő már reffináltabban, nagyvonalúbban misszionáriuskodik: neki már leplező programmja is van — valóságos gyarmatosító ideológiája: „Óhajtana itt birtokot venni a lehető közelben, mert szeretné megmutatni a derék kunoknak, hogy mi a valódi porosz mintagazdaság." Persze a „programmadással" ő sem elégszik meg, a kapitalista igényeinek nem itt van a határa. Igazi életeleme a spekuláció. Apósát, a nemesi birtokost is belevonja a spekulációkba. Ilyenformán: „Jó lenne — vevé fel a szót a báró —, ha apám összevásárolna egy csomó földet a nagykakasdi határban, a vasut mentén. A kisajátítások nagyszerűen jövedelmeznek." A Hunyadi báróvá vedlett Schwindler és a nemesi birtokos gazdasági násza, melyet házassági kapcsolattal is megerősítenek, a századvég legjellemzőbb társadalmi folyamata, a feudálkapitalizmus legszembetűnőbb jelensége és alapja is egyben. Tolnai ezt jól látta,és nem is hallgatott róla. A tőkésvilág spekulációja, féktelen harácsolása Tolnait vad dühre gerjeszti. Engesztelhetetlen haragjában az erkölcsbíró Tolnai gyakran a szépíró Tolnai fölé nő — művészetének nem kis kárára. Ilyenkor a költői nyelvről átvált a profetikus nyelvre, és gyilkos gúnnyal ostorozza a „jó modorú orgazdákat, áhítatos tettetőket", mindazokat, akiknek „társadalmi missziójuk van" és mindazokat, akiket a „társadalom véd". Ez az indulat mondatja vele Clemensről: „Mindent fel akart falni... csekélytette eddigi birtokait, úgy benne volt huszonöt-harminc esztendő óta a szerencsés szerzésben, a nyomorultak kizsákmányolásában, a rontásban, bontásban, törésben, építésben, hogy az eget se tudta már nyugodtan nézni." (Eladó birtokok.) Ez a mérhetelen harácsoló szenvedély ilyen szatirikus sorok írására készteti: „A téglagyári Szendeffy Clemens János megyebizottsági tag, iskolaszéki elnök, takarékpénztári elnök, vadászati elnök, központi művelődési igazgató, egyházi gondnok, téglagyári főigazgató, kisbirtokosok pénztárnoka, Gergely lovag, Jézus szíve kötözője, az új Minerva irodalmi, művészeti és erény egylet alapító tagja, a főispán, alispán, a nemesség virágja, barátja.." (Eladó birtokok.) Ez az elkeseredetten szatirikus dikció nagyon közel hozza Tolnait a naturalizmushoz, és csak nagy tehetségének köszönheti, hogy szubjektív dühe ellenére sem ragadt bele a naturalizmus művészietlenségébe, hanem megtalálta az utat — igaz, sok kitérővel és kilengéssel — a realista ábrázolás felé. De ez a patetikus dikció más szempontból is figyelemreméltó. Ha az előbb idézett sorokat olvassuk, önkéntelenül is Sztruve, az orosz narodnyik asszociálódik bennünk: „Az új hódítók sikerehada mindent eláraszt,és sehol, semilyen tekintetbenem ütközik ellenállásba. A földesurak pártfogolják és örömmel fogadják ezeket a bandákat, a zemsztvo-hivatalnokok hatalmas biztosítási prémiumokat folyósítanak számukra, a néptanítók lebonyolítják szennyes levelezésüket, a papság látogatásokat tesz náluk, a járási írnokok pedig segítségükre vannak az áldozat behálózásában." Ezeket a mondatokat akár Tolnai is írhatta volna-A narodnyikokkal sok közös vonást fedezhetünk fel Tolnaiban, romantikus antikapitalizmusa pedig egészen közeli rokonságba hozza velük. Hogy úgy mondjam: a tőkésvilágot azonos erkölcsi plattformról utasítják el. De nem az egész kapitalizmust, hanem csak azt, melyet Tolnaival együtt a „rablás kategóriájába" sorolnak. „Etika nélkül pedig nem élhetünk" — mondja Koroljenko (aki külön-