Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1951. 39. évfolyam
Műelemzés - Szauder József: Csokonai Vitéz Mihály válogatott művei I–II. Sajtó alá rend., bev., jegyz.: Vargha Balázs 125–128. p.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VÁLOGATOTT MŰVEI I-H. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Magyar Klasszikusok c. sorozatában. Szépiodalmi Könyvkiadó, 1950. — Sajtó alá rendezte, a bevezetést s a jegyzeteket írta Vargha Balázs. A Magyar Klasszikusok kétkötetes Csokonaija nagy lépés haladó hagyományaink mind teljesebb feltárása és népszerűsítése felé. A két kötet Csokonai összes műveinek csaknem a felét tartalmazza, helyes válogatásban, pedagógiailag igen hasznos jegyzet-apparátussal. Az eddigi Csokonai-kiadásoktól nemcsak az különbözteti meg, hogy válogatása elvi szempontból következetesnek mondható, hanem az is, hogy kezelhető, könnyen használható Csokonaikiadvány került az olvasó elé. Mindezek olyan erények, amelyek mellett a hibák nem tűnnek föl azonnal s később sem másítják meg azt az ítéletünket, hogy a könyv pozitív, egészében véve jó munka eredménye, nyeresége a magyar irodalomnak. Az, ami egészében áll a kiadványra, nem mondható el a bevezető tanulmányról. Ennek bírálata természetesen — minthogy bevezetésnek és szerkesztésnek szoros egységbe kell illeszkednie — a válogatást magát is érinti. A bevezető tanulmány mondanivalójával lényegében véve egyetértünk. Életrajzi keretben adja elő — könnyen olvasható, élvezetes stílusban — a Csokonaival kapcsolatos irodalomtörténeti problémákat. Az életrajzi keret azonban eléggé terjengős, az irodalomtörténeti problémák vizsgálata pedig ehhez képest szűk térre szorul. Emellett számos tévedést, pontatlanságból is eredő hibát kell a szerzőnek felrónunk, azon kívül, hogy néhány alapvető kérdést egyáltalán nem tárgyalt. Az életrajz első felében a szerző jól népszerűsíti Waldapfel József elvi jelentőségű Csokonai-tanulmányának eredményeit. Waldapfel a Bagoly és a kócsag, a Tempefői s a felvilágosodást dicsőítő materialista és forradalmi kritikájú versek alapján mutatta meg az igazi Csokonai képét s jelölte meg a kiindulópontot a további kutatás számára. Vargha Balázs mindaddig, amíg a Waldapfel által előkészített síton mozog, biztosan halad előre, a politikai s társadalmi összefüggések közé helyesen építi be részletmegfigyeléseit is. Mihelyt Csokonai fejlődésének III., a nép felé forduló szakaszáról ír, biztonsága mind az összefüggések, mind a részletek kidolgozása tekintetében cserbenhagyja. Ezt írja: „Ahhoz, hogy Csokonai a művészeti és politikai programmját megvalósulás útjára tudja terelni, mindenekelőtt közönségre lett volna szüksége". (XXVI. 1.) Vargha Balázs logikusan gondolkozik ugyan, amikor a programmal jelentkező költőnek legfőbb támaszát a közönségben jelöli meg, téved azonban, amikor Csokonainak határozott művészeti és politikai programmot tulajdonít. Olyassmit erőltet rá Csokonaira, ami bizonyíthatatlan: a magyar felvilágosodás legnagyobb költője, a korszak ízlésbeli tarkaságának haladó, költészetileg is az iskolák fölé emelkedő zseniális képviselője sokkal inkább egy megtorpanó, ellenmondásos polgári alakuláshoz volt kötve, hogysem határozott irodalmi s politikai programmig juthatott volna el onnan, amiben ténylegesen állott az ő műve: egy forradalmi s forrongó korszak minden ízlésváltozatának éppen haladó világnézete révén pozitív költői összefoglalásából. Vargha Balázs csak a társadalmi feltételek figyelembe nem vételével írhatja azt, hogy Csokonai a népet (értsd: jobbágyságot) akarta olvasóközönséggé nevelni. Jellemző, hogy ezt a tetszetős, de teljesen hibás felfogását Vargha Balázs olyan idézetekre építi, amelyek összefüggéseikből kiszakítva némileg segítik ugyan a konstrukciót, a maguk helyén vizsgálva azonban sokkal kevesebbet mondanak s főleg — mást. A Koháryhoz intézett levélben („Még mostanság, literatúránknak ezen csecsemő állapotjában... XXVI. 1.) ugyan tényleg van szó a nemzet „számosabb és együgyűebb" részéről, amit vehetünk