Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1952. 40. évfolyam
Tanulmányok - Puruczki Béla: Tolnai Lajos a mi szemünkben 365–403. p.
PURUCZKI BÉLA TOLNAI LAJOS A MI SZEMÜNKBEN Egy félévszázaddal ezelőtt, 1902-ben, egy fiatal újságíró — Ady Endre — a Nagyváradi Naplóban cikket írt Tolnai Lajos mesterről. A megemlékezések özönében talán ez volt az egyetlen őszinte, szívből jövő hang. Az irodalmi élet korifeusai kötelességüknek tartották, hogy díszes temetést rendezzenek az elhunyt írónak és a temetésre a Kisfaludy Társaság Beöthy Zsolttal az élen testületileg kivonult. A kortársak emlékezései szerint kevesen kísérték ki a kerepesi temetőbe az eltávozott írót. Akik ott voltak is, mintha valami bűntudatot éreztek volna, hiszen a halottat, amíg élt, nagyon sokszor bántották. A Kisfaludy Társaság nevében Hegedűs István mondott kötelességszerűen szomorú hangú emlékbeszédet a koporsónál, de még itt sem tudta megállni, hogy fel ne hánytorgassa Tolnai Lajos hibáit is. Alig akad lap, amelyik ne írt volna róla valamit. A Képes Családi Lapok közli a fényképét és elbúcsúztatja a lap nevében »ki vezérünk, zászlóvivőnk és mesterünk vala«. Taksonyi József még egy jószándékú, gyenge verset is ír Tolnai halálára : Oh, nem fog a te érdemed hervadni, Mert a tükör vagy, hová nézhetünk, Hogy önmagát megismerhesse végre Eza sokat hányódott nemzetünk. A Képes Családi Lapok mellett a Hét, a Magyarság, Magyar Szó, Hazánk, Erő, Egyetértés, Magyar Állam, Vasárnapi Újság is megemlékezik róla, de ismételjük, hogy Ady az egyetlen, aki igaz szeretettel ír Tolnai Lajos mesterről. Ady gunyoros hangon beszél arról, hogy milyen jó nagy írónak lenni Magyarországon. Életében nem becsülik semmire, de halála után a magyar írónak díszsírhelyet adnak a kerepesi temetőben s dísztemetést rendeznek a számára. Ady ismerte és szerette Tolnai műveit, akinek : »Nem volt semmi bűne, csak különb volt, mint a többi. Éles volt a szeme, tehát keserű volt nagyságos szíve s rombolóan lázas az agyveleje. Mellékesen pedig legelső íróembere volt az országnak és még ezt is megbocsátották neki... De hogy látni és beszélni mert, ezt nem bocsátották meg soha. Kis fűzfapoétákból koszorús lantosok lettek, a szociológia dedósaiból akadémiai tagok, velekezdő, apró zsurnalisztákból miniszterek. Ő, a legnagyobb költő, a legradikálisabb újságíró kiadta páráját agyonhajszolt vadként.« Ady elődjét látta Tolnaiban ; Ady Lajos szerint szorgalmas olvasója volt műveinek s nem kétséges, hogy ezek az olvasmányok hatottak is rá. Hozzájárult Tolnai Ady társadalombíráló, feudalizmus-ellenes szemléletének kialakulásához, a megsemmisítő gúnyos gyűlölet kifejlesztéséhez, hiszen maga is ilyen volt. Érezhető hatása Ady publicisztikai cikkein s egy költeménye, »Strófák Buda halálára« minden bizonnyal Tolnai hatása alatt készült. Földessy Gyula, Ady egykori barátja és költészetének kiváló ismerője így ír erről a hatásról : »De latra vetve minden magyar irodalmi hatást, a XIX. századmásodik felének költői közül Vajda és Tolnai termékenyítették meg leginkább Adyt.« Halála után, bár megérdemelte volna, nem kapta meg az elismerést. Kezdett a feledés homályába merülni s ha Mikszáth Kálmán kiadta két regényét, »Az urak«-at és a »Báróné ténsasszony«-t, akkor az Egyetemes Filológiai Közlöny résen volt és megrótta érte, hogy mire való ennek a jelentéktelen írónak a regényét is bevenni a Magyar Regénytár sorozatba. Ez a magatartás folytatódik a Horthy-korszakban is és ennek a következménye, hogy halálának ötvenedik évfordulóján sem beszélhetünk »Tolnai Lajos összegyűjtött művei«-ről, mert műveit mind a mai napig nem gyűjtötték össze. Művei szétszórva hevernek porosodó folyóiratok lapjain, vagy ha életében kötetben is megjelentek, azok úgy elkallódtak, hogy ma már a kutatónak is nehéz hozzáférni egyik-másik kötetéhez. Pedig megérdemli, hogy műveit olvassák, tőle engesztelhetetlen gyűlöletet, hazaszeretetet tanuljanak a mai dolgozók. Most, hogy halálának ötvenedik évfordulóján Tolnai Lajosról emlékezünk meg, ezt nem azért tesszük, mert ez így illik, hanem hozzá