Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1953. 41. évfolyam
Tanulmányok - Pándi Pál: Megjegyzések Petőfi „Felhők” ciklusához 124–135. p.
hasonlítja, Cupido pedig Berdót kiált— és melyekről kiderült, hogy Balassi velük az általa ismert egykorú olasz hetrarchista költők divatját 363 és azt az akkoriban Páduából kiindult új retorikai elvet követi, mely szerint az irodalmi stílust a beszélt nyelvtől a szokatlan képek és metaforák kell, hogy megkülönböztessék.364 Ez a stílustörekvés, amely majd Rimay János Balassi előszavában tetőzik, de amely nálunk marinizmussá legföljebb a XVII. századi katolikus egyházi szónoklatokban fejlődött, eszerint már Balassi tanítójával, Bornemiszával kezdődik. Itáliában az aristotelesi poétika eme elvének elfogadása,366 a humanizmus végső vulgarizálódását jelzi. Azonban Bornemisza, aki a humanizmustól kapta érdeklődését az emberi lélek, az élet megnyilatkozásai és a pogány íróknál már megtalálható világi erkölcs iránt, azt csak egész mellékesen és inkább csak első prózaköteteiben követi. Az Elektra bécsi korától fogva ugyanis le tudta magába szűrni a XVI. századi magyarrá váló humanizmusnak a reformációval egybehangzó legmélyebb értelmeként azt, hogy az irodalomnak a néphez kell szólnia , azt kell tanítania és felemelnie. »Latuan az nagy iszonyú, vadoc, fertelmes ördögi karhoztato erkölcsöket a mi nemzetünk közt is — mondja Bornemisza — konszeritetemen is nem czak számmal, hanem irasommal is ... az ö nepenec szolgálnom«.366 PÁNDI PÁL MEGJEGYZÉSEK PETŐFI »FELHŐK« CIKLUSÁHOZ* I. Az irodalmi vitán elhangzott zárószavában Révai József rámutatott a dekadens polgári fájdalom-líra és a kapitalista társadalommal való szembenállást kifejező világfájdalom-líra mély különbözőségére. Élő irodalmunkban a vitát megelőző hónapok során elharapódzott a »belső vívódás« követelése a költővel szemben, ami egyrészt leszűkíti a líra terét a költő privatizálására, másrészt esztétikai kényszerré teszi a kétkedést, ingadozást, habozást. A vívódás programmá tételét ma egyáltalán nem támogatja az a tény, hogy a nemzet nagy írói, haladó hagyományaink kimagasló költő-egyéniségei, Ady Endre és József Attila is vívódtak, sőt »lírájuk tartalmának is egyik jellegzetessége volt a vívódás«. Ez a vívódás elszigeteltségükből fakadt, az ország sorsa fölött érzett, a haladó erők gyengesége miatt támadt gond volt a forrása. Petőfi isvívódott — és ez érthető is egy népi, plebejus forradalmárnál egy olyan polgári forradalomban, amelyet a nemesség vezet. Ennek a lírai vívódásnak társadalmi gyökere a nép féltése, a haza, az ország sorsa felett érzett aggodalom és a haladó költők elszigeteltsége. Lenin mondotta Csernisevszkijről, hogy ő annak az orosz hazaszeretetnek adott kifejezést, amelyet áthatott a bú. Petőfinél teljesen világos ez. Egy kevésbbé idézett versben — amelyet angolból fordított Moore után — így ír : Óh, ne bántsd a költőt, ha magányba fut, hol Fekszik a gyönyör, a hírrel nem törődve ; Nagyra született ő, S' lelke lángolási Szentebbek volnának boldogabb időkbe'. A húr, mely most lantján tágan lankad, tudna Harci dárda ellen írt feszíteni, És ajkán, amely most vágyakat lehel csak, a Honfiszívek árja ömledezne ki. De jaj hazájának!... • ф 363 Waldapfel József id. cikk. 364 Koltay-Kastner Jenő, Az irodalmi barokk. Bp. Szl. 1944. és Rimay János Balassi előszava (E.Ph.K. 1948. 87-90 II.) 365 Aristoteles Ars, Poetica-ja, magyar ford.: Geréb László, Aristoteles Poétikája. Olcsó Kvt. 1821-24. sz. Bpest 1891. 68.1. »Nemes és válogatott lesz a kifejezés, ha a közönséges szavakat szokatlanul vegyíti. Szokatlannak nevezem pedig az idegenszerű szót, metaphorát, meghosszabbítást és mindent, a mi a közönségestől eltér.« 366 P. II. 3 is. •Részletek egy készülő dolgozatból.