Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1956. 44. évfolyam
Vita - Vita egy Jókai-regényről. K. Deme László: Jókai Mór: És mégis mozog a föld; Barta János: Különvélemény az Eppur si muove ügyében 76–84. p.
lenség, hogy az író »megfogantatja ennek a Bethlennek agyában a török kiűzés gondolatát«, igaza van, de ez a nyíltan politikai, világnézeti neheztelés, amivel ezt Alszeghy megállapítja, azt is jelzi, hogy ez a »jellemtörés« már a 30-as évek Móriczának, a népi forradalom felé tájékozódó Móricz hangváltásának tükre, jele is. Nem a »jellemtörés«-re,hanem az e mögött rejlő politikai jelentésre szisszen fel Alszeghy : »Mi lett itt a történelem művelt Bethlenéből?« — Móricz valóban »saját hitfeleit szeretné megbékéltetni a maga Bethlenével« — sőt : a saját maga Bethlenét önmaga előtt is korrigálja. A trilógia úgy zárul, hogy Bethlen ugyanarra az útra, a nagyálmú harcok útjára lép, amelyen Báthory elbukott, de amelynek távlatába már akkor is csodálattal tekintett. VITA EGY JÓKAI-REGÉNYRŐL I. Jókai Mór: És mégis mozog a föld 1870. december 14-én a Hon című lapban Jókai új regénybe kezdett. Ez a regény az Eppur si mouve, És mégis mozog a föld. Az író a reformkort előkészítő időszak nagyjainak a magyar nemzeti kultúra megteremtéséért vívott hősi harcát mutatja be ebben a művében, a nagyszerű és megvalósult kísérlet »az álló föld«, Magyarország megmozdítására. Természetesen nem véletlen, hogy Jókai a nemzeti kapitalizmus kialakulásának problémakörét nagy művészettel megszólaltató regényei, A Fekete gyémántok és az Aranyember között írta meg az Eppur sí muove-t. Ha az okot vizsgáljuk, amely vele 1871-ben ezt a regényt megíratta, akkor írónk életművének egyik legvitatottabb kérdéséhez, Jókainak a valósággal való kapcsolatához érkezünk el. A regény témaválasztása ugyanis szoros kapcsolatban van a múlt század 70-es éveinek társadalmi viszonyaival, amint ezt Margócsy József írja (Gimnáziumi osztályos tankönyv). Jókai látja a kibontakozó kapitalizmus silányságát, a velejáró élet színtelenségét, korruptságát, azt, hogy a nagy vállalkozások utáni hajszában elvész az érdeklődés a nemzeti kultúra ügye iránt. Szembe is száll ennek a világnak a sivárságával. Igyekszik valami jobbat propagálni helyette a Fekete gyémántokban, és tagadja, ha romantikus módon is, de vitathatatlanul szembeszállva, ennek az életformának létjogosultságát az Aranyemberben. És ugyanakkor követendő példaképet is tud adni korának. Az igazi hazafiság, a nemzet ügye iránti odaadás igazi szép példáját főhőse, Jeney Kálmán alakjában. Egy minden nagyért és szépért, a nemzet felemelésének ügyéért önzetlenül lelkesedő, dolgozó, sőt lényegében életét is áldozó hős odaállítása az egészen másfajta célokkal, a vagyonszerzéssel, mint legfőbb életcéllal áthatott publikum elé, az író tiltakozását jelzi kora viszonyai ellen. A regény témaválasztását, Jeney Kálmán alakjának megformálását ebben a viszonylatában, mint Jókai romanticizmusának egyik legpozitívebb megnyilvánulását kell számon tartanunk. De érdekes ez az alak abból a szempontból is, mint Jókai kísérlete a típusalkotásra. A regény elején Toldyhoz szóló ajánlásában írja : »Te tudni fogod... Hogy regényem hősének alakja nem egy ember volt ugyan , de tíz. Hogy e szenvedések, e lemondások Katona, Kisfaludy Károly, Kazinczy emléklapjai, s a kitartás, a hűség, a katasztrófa megannyi dicső és. Tudatos törekvés tehát, hogy a reformkort megelőző időszak kulturális életének nagy alakjaiból egy mindnyájukra jellemző, mindnyájukat magában foglaló alakot teremtsen. Ez sokban előnyére, de éppen a mű második felében a megvalósítás tökéletlensége miatt hátrányára is vált Jeney Kálmán alakjának. Jókai főhőse rajzában a regény legnagyobb részében igen szerencsésen egyesíti a romantika pátoszát a realista szemléletmóddal. Jeneyt nagy célokért küzdő ifjúnak mutatja be, aki barátaival egy nemzetet akar felrázni évezredes álmából, aki szakít egész életformájával, szakít osztályával, karrierjét, vagyonát, sőt szerelmét is feláldozza nagy céljának, a nemzeti irodalom megteremtésének szolgálatában. S ez az alak mégsem egy félisten! Jókai érzékelhetővé tudja tenni, emberi közelségbe tudja hozni egyéniségét. Ebben a regényben elhihető fejlődésrajzát tudja adni egy emberi élet alakulásának. Mert Jeney Kálmán a regény elején még egyáltalán nem az a hős, aki már képes lenne vállalni a hivatást, amit maga elé tűzött. Nem több ő, mint egy szimpatikus, jellemes fiú, aki inkább kicsapatja magát a Debreceni Kollégiumból, minthogy kiadja a generációk során át az ifjúság által őrzött, és a nemzet valóban forradalmi hagyományait magában foglaló Csittvári Krónikát. De ugyanakkor félve megy haza nagyanyjához a kicsapatás után.