Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1957. 45. évfolyam

Tanulmányok - Nemeskürty István: A XVI. Század utolsó három évtizedének postillairodalmából 453–466. p.

NEMESKÜRTY ISTVÁN A XVI. SZÁZAD UTOLSÓ HÁROM ÉVTIZEDÉNEK POSTILLAIRODALMÁBÓL A rohamosan terjedő könyvnyomtatás a XVI. század második felében Magyarországon is meghozta gyümölcsét : széleskörű olvasóközönséget nevelt, ebben a közönségben igényeket támasztott és ennek folytán a közönséggel a középkorinál jóval közvetlenebb kapcsolatot tartó literátus-réteget hozott létre. Ezek az írók, költők tudtak egymásról, érintkeztek egymás­sal, felhasználták egymás műveit, számontartották a sikereket, tekintélyeket ismertek el maguk között, leveleztek egymással. A magyar írók közül sokan, sikerrel művelték a prózát, különösen a vallásos prózát. Nagy érdeklődés volt a prédikációs gyűjtemények iránt. Egyre-másra jelennek meg az ilyen gyűjtemények, postillák : ezek szerzői ismerik egymás műveit. A prédikációskönyv kiadása kínálkozott a naptárcsinálás mellett a legjobb üzletek egyikének is : már csak terjedelme révén is viszonylag jó pénzért lehetett eladni és mint műfaj, úgyszólván korlátozás nélkül mindent elbírt : elbeszélést, anekdotát, pletykát, elmélkedést, személyes sérelmek felhánytorgatását, a nagyurak bűneinek kiteregetését, és így tovább. Az új közönséget, mely a század végére már kialakult — írni-olvasni tudó „gazdákat", városi polgárokat, kereskedőket — érdekelte a prédikációskönyv, mert vallásos igényeit is kielégítette és megfelelő színvonalon a világ ese­ményeiről is, az általános műveltség alapjairól is tájékoztatta. A postillák afféle miniatűr enciklopédiák is voltak egyben : hasznos ismeretek és érdekes történetek tára. A postilla szó rövidítés. A post : „után" és illa : „az" szavakból tevődik össze és arra utal, hogy a szentbeszédet az evangélium felolvasása után mondták el. Mivel az evangélium Krisztus szavait tartalmazta, a prédikáció e szavak magyarázatából állt. S mivel a biblia szavai, Krisztus tanítása az emberi élet csaknem minden területét felölelik, a kommentátor is beszél­het lényegében mindenről, amiről csak akar a szöveg magyarázásának ürügyén. A postilla tehát szónoklatok gyűjteménye. Igen gyakran azonban olvasmány-prózává válik. A postilla érdekes olvasmány volt. Maga az elmondott szentbeszéd is érdekes volt,­­­­illetve kellett hogy legyen, hiszen abban a korban a prédikációra való járás társadalmi eseményszámba ment. A hívek e beszédekből értesülhettek a világ folyásáról. Szokás volt, hogy a szónok vagy a szerző az érdeklődés ébrentartása céljából nem szigorúan a tárgyhoz szólt, hanem azzal kapcsolatba hozható tanulságos történeteket, anekdotákat adott elő. Erre a hivatalos egyházi gyakorlat is bátorította a papokat. Ezek a történetek sokszor az európai mesekincs önállóan is élvezhető, értékes alkotásai. Már a XV. században Temesvári Pelbárt is közölt több érdekes mesét. Ma is szokás, hogy a pap ilyen történetekkel fűszerezi szónoklatát. Ennek folytán egy-egy postilla mind irodalmi, mind művelődéstörténeti szempontból becses adatokat őriz meg az utókor számára. Többet kellene foglalkoznunk a postillákkal , minden utólagos kommentálásnál világosabban, érthetőbben bontakozik ki előttünk a kor képe a prédikációs könyvek olvasásakor. Megismerjük belőlük a XVI. századi ember igazi hétköz­napjait.

Next