Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1959. 47. évfolyam
Tanulmányok - Pándi Pál: Egy szakasz Petőfi útján 344–370. p.
igazi Petőfi vonásait, akkor ezekből, a mostan vizsgálandó költeményekből, már zavartalanabb életrajzi hűséggel néz felénk a költő, olykor éppen nyomatékosan prózai élethűséggel. Azok a versek, amelyekre a színi pálya otthagyása, illetve a színész-mesterség utáni nosztalgia ihleti; aztán Pest-élményének lírai hordozói; néhány meglepő, heviesen fanyar verse, s egy-két remeke az ifjú költő lírai emlékezőképességének : ez a tíz-tizenöt költemény teszi az esztendő önarckép-lírájának ígéretesebb, bár művészileg egyenetlen felét. Elkeveredve jelennek meg ezek a divatlapokban a korábbi önarcképekkel s a második bordacsoport darabjaival, noha zömüket a Gazdálkodási nézeteim, Javulási szándék és a társversek után írta Petőfi. Vahot, aki a túlzásban is szerette a célszerű mértéktartást, s a korábbi bohémversek közül éppen a tisztesebb javulási szándékot közölte a Pesti Divatlap 1844-es évfolyamába, ezekből a nagyobb személyazonosságú én-versekből elsősorban a színészversekre csapott le, (Színházban, Búcsú a színészettől, Egressy Gáborhoz) és a pesti-vidéki költeményekre (Kedves vendégek, A boldog Pestiek) ; ezek mellett inkább a bordalokat, zsánereket és népdalokat közölte, az év végén pedig a védegyleti költeményeket. De már a Magány, vagy a maga nemében igen jellegzetes Szobámban nem itt jelentek meg, s általában elmondhatjuk, hogy Vahot csak a Versek első kötetének forgalomba hozatala után engedett szabadabb teret Petőfi olyan irányú költeményeinek, amelyek nem mindenben egyeztek az ő elképzeléseivel. Ellenpéldaként megemlíthetjük az újhangú Kedves vendégek közlését 1844 júliusának harmadik hetében, de a Pesti Divatlapban megjelelenő Petőfi-versek tendenciája mégis igazolja a fenti állítást. Vahotnak üzleti érdeke volt, hogy olvasóközönsége minél többet kapjon a peleskeinek öltözött, népdalt és bordalt osztó, bohémes Petőfiből. Csak a Versek I-ben jelentek meg először nyomtatásban —többek között— a következő költemények: L.. .né; Farkaskaland; Élő halott; Megúnt rabság; Keresztúton állok; Elmondanám: Tél végén; A nemes; Ebéd után; Magány; Deákpályám; Levél István öcsémhez; Katona barátomhoz; Első szerelmem. S néhány azok közül az 1844-ben írott költemények közül, amelyek nyomtatásban először a Versek II-ben jelentek meg: Az utánzókhoz; Ha; Szerelem vándorai; Mi lest; Dáridó után; Sovány ősz ; Szívem, te árva rabmadár ! ; Szerelmem zúgó tenger ; Élet, halál ! nekem már mindegy ; Lant és kard ; Rabházának fia. Igaztalan lenne mindebből arra a következtetésre jutni, hogy Petőfi személyes hitelű önarcképeit, szerelmes verseit, sőt politikai érdekű költeményeit nem fogadták szívesen a divatlapok, s ezeket csak az mentette meg az elkallódástól, hogy Petőfi közreadta őket versgyűjteményeiben. Hiszen itt is kínálkoznak ellenpéldáik : jónéhány népdala, bordala vagy zsánere is csak a Versek I és II-ben jelent meg először, s számos más típusú verse a divatlapokban. Ám aligha lehet kétséges — éppen a fenti címlisták bizonyítják ezt — hogy a népdalok, bordalok és zsánerképek Petőfije akadálytalanabbul érvényesülhetett a divatlapokban, főleg a Pesti Divatlapban, mint az önmagát közvetlenebbül megmutató, szerelmi szenvedélyét nyíltan feltáró, érdes hazafias hangját szabadabban kieresztő vagy éppen ironizáló költő. Mindez majd a Versek I. megjelenése után érvényesül gáttalanabbul, Petőfi presztízsének nyomására. A Versek I. Petőfi-képe teljesebb-arányosabb a divatlapok hozta képnél, mondhatnánk azt is, hogy a Versek I. összeállítása a költő részéről való revíziója is a divatlapokból megismerhető saját magának. Amikor Petőfi szót (és verset) emelt Vörösmarty, Szigligeti és Vachott Sándor döntése ellen, mely számos boldalát kihagyásra ítélte a Nemzeti Kör által finanszírozott versgyűjteményből, akkor éppúgy a maga irányát védte, mint amikor helyet adott kötetében azoknak a lírai mutálást jelző költeményeknek, amelyek kevésbé feleltek meg ugyan Vahot Imre ízlésének, mint a népdalok, bordalok és zsánerképek de már egy következő fejlődési stádium előfutárai, a népdal-bordal és zsáner-virágzás közepette. Már csak ezért is jobban kell figyelnünk erre az eddig mostohán kezelt, periférikusnak látott verscsoportra. Amennyire egyetérthetünk Illyés Gyulával abban, hogy a költő fejlődését nem a Gazdálkodási nézeteimben s az ehhez hasonló versekben kell elsősorban keresnünk, annyira túlzottnak érezzük azt az ítéletet, miszerint az 1844 nyarán írott Kedves vendégek, s más, rokon