Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1961. 49. évfolyam
Kisebb közlemények - Sándor József: Ott, ahol a kis Túr siet… [Petőfi Sándor, Szabadhegyi Mihály.] 455–457. p.
« SÁNDOR JÓZSEF OTT, AHOL A KIS TÚR SIET... így is folytathatnám: a Tiszába, de felesleges, hisz ki ne tanulta vagy olvasta volna Petőfi Sándornak A Tisza című költeményét. Petőfi Sándor.. . a milliók költője. . . lángész volt, költészete a tanúbizonyság, hogy a szellemek eldorádójából érkezett. Más, hasonló tehetséggel megáldottak általában idős korban értek el a halhatatlanság útján oly magasra, ahova csak a legkivételesebb tehetséggel megáldottakat emeli fel a kifinomult emberi kultúra; ő már 27 éves korára jutott el — a göröngyöktől fel a csillagokig — arra a helyre, az eszményi ember magasságába. A minapában félévszázaddal ezelőtti ifjúkori képzeletem álomképe valóságban tárult elém: egy régi perhez szakmérnöki pontossággal készült térkép, melynek rajzolója még csak nem is sejtette, hogy ez a térkép egyszer, tollamon keresztül, mint egy fényképezőgép fogja rögzíteni az irodalomtörténetet kedvelők és az irodalomtörténeti archívum számára azt a költői szemnek oly érdekes Tisza menti tájat, melyet Petőfi Sándor A Tisza című költeményében oly varázslatosan örökül hagyott ránk. Irodalomtörténeti-topográfiai szempontból nagy érték ez a több mint másfél évszázada poros polc sötétségében elkevert térrajz, ami Lakatos Ernőnek, a Pest és Nógrád megye Állami Levéltára tudós vezetőjének levéltári rendezgetés közben került a kezébe, amikor is azon a „rekettyés" többszöri jelzésére lett figyelmes. Emlékezvén a költőnek a Tisza című költeményére, hívta fel figyelmemet: nézném meg, valóban a nevezett költeménybe sűrített tereprajzot tárja-e elénk a rajz. Igen, a térkép tereprajza teljesen fedi a költemény szövegét! * 1846. szeptember 9-ére egybehívták Kolozsvárra az erdélyi országgyűlést. Petőfi Sándort már jóval előbb invitálták Pap Endre és Riskó Ignác egy kis kirándulásszerű körülnézésre Pestről Szatmárba, s így elhatározta barátjával, Obernyikkel, hogy leutaznak, majd innen tovább Mármarost nézi meg, s így kerül Erdélybe, melyet „csodás színben rajzolt elébe képzelete". Új benyomásokért vágyó lelke tehát 1846. augusztus második felében vitte útjára, s mint tudjuk, november második felében tért vissza Pestre, Szendrey Júlia iránti örök szerelmével. * A költő szeptember 7-én pillantotta meg Júliát, akit Pap és Riskó mutattak be a költőnek az örökké emlékezetes nagykárolyi bálon, s szenvedélyes szerelemre dobbant szíve nem tudta elhagyni, míg legalább szóban nem bírta annak szerelmét. A bál után többször megfordult Erdődön Júliánál, tisztába óhajtott jönni a leánnyal, aki ugyan érzett „valami furcsát" szívében a költő iránt, de félt azt bevallani a már akkor nagyhírű költőnek. A költő tehát várt, s Pap Endre társaságában, aki Szatmár megye számos előkelő udvarházához volt járatos, több kirándulást tett.