Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1969. 1/51. évfolyam
Tanulmányok - Keresztury Dezső: A költő fia. Arany László születésének 125. évfordulójára 693–702. p.
/, Szeresztury Dezső tartozott. Ő emelte fel, festette meg újra s tette közzé Arany János hátrahagyott iratainak egyik kötetében a család nemes címerét. Ez is érthető. Akkor, amikor részt kellett vennie az önállósuló Magyarországon a hatalom gyakorlásában, egy időre szükségképpen hozzáidomult a nemesi kiváltságaira, történelmi jogaira támaszkodó, s a magyar hegemónia igényéről le nem mondó magyar dzsentri-világ politikai és társadalmi eszményeihez. De csak ezekhez s csak egy időre. Élete vége felé, amikor a köréje dermedő magányosságban, s az egész érzésvilágát sivatagossá szárító elfojtódásban újra az irodalom felé fordult, egyre több lett megnyilatkozásaiban az esztelen hatalmat bíráló, a züllött közéleti erkölcsiség ellen forduló indulat. Költőként, íróként pedig soha nem hasonult a körülötte kibontakozó világhoz. Az a műve, amelyet nemcsak legfőbb költői remekének, hanem a kor egyik reprezentatív alkotásának tartunk — A délibábok hőse — nemcsak szorosabban vett költői értékei: kitűnő alakrajza, zárt, hézagtalan kompozíciója, mesteri, apjának legjobb eredményeit, a nagy oroszok hangulatteremtő eszközeit egyéni módon továbbfejlesztő, értékesítő előadásmódja, ritmikája, nyelvi épsége, minden különcködést kerülő költői realizmusa miatt friss, a maga nemében és korában igazán klasszikus alkotás, hanem azért is, mert ritka erkölcsi és társadalompolitikai tudatossággal ábrázolta a kiegyezés korának néhány igen fontos magyar típusát, teljes személyi hitellel bírálta a végzetes hatású hibákat, és az igazi költészet erejével mutatta meg a jó változás lehetőségeit. Pályája igen szerencsésen indult, magasra ívelt; minden ok megvolt rá, hogy irigyeljék vagyonáért, pozíciójáért, szép otthonáért, kiegyensúlyozott életéért. S pályája mégis meghasonlásba, keserű vívódással, elégületlenséggel telt magányba, a kor oly jellemző szavával: elfojtódásba torkollt. Forró közéleti érdeklődésű, magát nemzetének szolgálatára rendelő moralista volt; természetes, hogy a maga korában s körülményei közt boldogtalanul és reménytelenül szállt sírba.