Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1970. 2/52. évfolyam
Figyelő - Tarnai Andor: Alszeghy Zsolt, 1888–1970. [Nekrológ.] 758–759. p.
Társasági hírek volt az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Nyolcvanadik életéve körül jár, amikor — úgy vélem — egyik legmaradandóbb könyvét vehetjük kézbe: A tudományos tájékoztatás fejlődése Magyarországon 1945 —1965 címmel, amely alapvető könyvtártudományi munka. Munkásságát államunk Kossuth-díjjal és számos kitüntetéssel is méltányolta. Örömmel fogadta az elismerést, de legnagyobb öröme mindig az volt, ha a magyar művelődésért végzett munkájának hol kisebb, hol nagyobb eredményeit is láthatta. Egy nagy műveltségű, széles látókörű, tudományterületén biztos ítéletű tudóst vesztettünk el benne, akinek tanításaihoz mindig újra és újra vissza kell térnünk. Munkáját folytatnunk kell, mert csak így leszünk méltók emlékéhez. Kiss ISTVÁN ALSZEGHY ZSOLT 1888-1970 Sík Sándor és Brisits Frigyes után benne távozott most az élők sorából a két háború közötti katolikus irodalomtörténetírás harmadik legkiemelkedőbb képviselője. Már Nagyszombatban megjelentetett s az akkori átlagból messze kiemelkedő doktori disszertációjában (1908) megtalálhatók a későbbi tekintélyes tudós-egyéniség jellemző vonásai. A tárgy (Illéi János élete és írói működése) a mindmáig viszonylag elhanyagolt XVIII. századra, a latinból éppen akkoriban magyarra váltó papi, elsősorban jezsuita irodalomra, s ezen belül is a drámára irányította a fiatalember figyelmét; azokra a jelenségekre, melyek élete végéig foglalkoztatták, s amelyeket később legmaradandóbb értékű munkáiban dolgozott fel. A pozitivizmustól örökölt alapos filológiai képzettség, a nagy olvasottság, a német és a francia irodalom alapos ismerete, a később oly lenyűgöző tárgyi tudás már itt értékelendők nála, és későbbi munkásságára gondolva innen eredeztethető a mástól talán alig vagy soha nem olvasott művek, elfelejtett írók, a literatura szorgalmas kismesterei, feledésbe merült ágazatai iránti kegyeletes vonzalom. Egész életét végig kísérő erényei közé tartozik az adatok tisztelő szeretete, mely nem engedte, hogy bámulatos olvasottságát látványos, de üres szellemtörténeti koncepciók szolgálatába állítsa. A korai drámai emlékekre irányuló kutatásai több alapos részlettanulmány, köztük egy Corneille-dráma hazai iskolai adaptációjának kimutatása után, a Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig (1914) c. bevezetéssel kísért, máig használt szövegkiadásában össze-