Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1975. 7/57. évfolyam
Tanulmányok - Martinkó András: A Tigris és hiéna körbejárása. [Petőfi] 49–69. p.
MARTINKÓ ANDRÁS A TIGRIS ÉS HIÉNA KÖRBEJÁRÁSA Küzdést kívánok, diszharmóniát, Mely új erőt szül, új világot ad, Hol a lélek magában nagy lehet. Madách: Az ember tragédiája. II. szín. Balszerencsés egy mű ez a Tigris és hiéna. Kezdődött a balszerencséje azzal, hogy Petőfi életében nem kerülhetett színpadra, így semmi támpontunk nincs arra nézve, hogy a kor (1846 eleje) talált volna-e benne valami korszerűen neki szólót s a korabeli dramaturgia valamit abból, amit a szovjet A. Gerskovics ma úgy lát, hogy „Petőfi volt a magyar színpad dramaturgiai rendszerének átalakítója". Úgy egy év múlva (1847. jan. 2.) a mű nyomtatásban megjelent ugyan, de a kortársak egy része gyalázkodó, elfogult indulatossággal szólt, a másik része — beleértve Petőfi legbensőbb baráti körét, leglelkesebb vagy leghozzáértőbb kritikusait is — szemérmesen hallgatott róla. Az utókor — egyetlen eset kivételével — több mint száz éven át ugyanígy ajkbiggyesztő, szemlesütő elhárítással beszélt vagy még inkább hallgatott róla. Vagyis nem értette, vagy félreértette. A balszerencse második fordulata akkor kezdődött, amikor — először 1883-ban a kolozsvári Meltzl Hugó irodalomtudós, majd — napjaink irodalomtudománya és színművészete „felfedezte" és (állítólag) megértette. Az még a kisebb baj lenne, hogy a Tigris és hiéna megértése, remekműként vagy majdnem remekműként való méltánylása próbakövévé deklaráltatott a szakmai hozzáértésnek s — ami súlyosabb — a haladó eszmei, ideológiai, politikai magatartásnak. Az idegenkedés vagy netán „hatások" keresése ugyanakkor „a nemesi liberalizmus fölényének anakronisztikus tovább 1 A. GERSKOVICS: A „Tigris és hiéna". A Petőfi Irod. Múz. Évk. 10. 1973- 147 4 Irodalomtörténet