Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1978. 10/60. évfolyam
Műelemzés - Baróti Dezső: Julow Viktor: Csokonai Vitéz Mihály 562–568. p.
Szemle másfajta terminusokkal is megközelíthetők lennének. Jómagam például sokkal kevésbé tartom rokokó költőnek Csokonait, mint Julow Viktor s vele együtt irodalom-történetírásunk több más képviselője, sőt arról is egyre jobban meg vagyok győződve, Csokonainak a hagyományos elemeket szuverén módon hasznosító és meghaladó „stílusszintézise" a felvilágosodás autonóm stílusának, a csak mostanában felismert styles des Lumières-nek egyik különleges, magyar színekkel és ízekkel változatát képviseli. Ezen belül mindaz jól elfér, amit eddig nálunk felvilágosult klasszicizmusnak, szentimentalizmusnak, vagy akár rousseau-izmusnak neveztek. Csokonai stílusáról még mindig nem mondtunk el mindent, ami elmondható, de bárhonnan közelítjük meg, ez most már aligha történhet Julow eredményeinek felhasználása nélkül. Ugyanezt a kollégiumi évek Csokonaijáról rajzolt kép egészéről is elmondhatjuk. Mindössze azt hiányoljuk, hogy a sokfélét felölelő fejtegetések során csak egy túlságosan rövid utalás történik azokra a jelentős inspirációkra, amelyeket az ifjú Csokonai attól a Kazinczytól kapott, aki valamikor 1773 nyarán saját munkáit, közöttük nyilván Gessner idilljeit, a Bácsmegyei leveleit, továbbá E. Ch. Kleist és Bürger verseit küldte el neki, ana kérve, hogy „ezeknek példájuk szerint ne névnapi köszöntőket, ne török marsokat írjon, hanem dallja a szív szelíd érzékenységeit, szerelmet, barátságot, bort, a természet szépségeit". Ezeknek az inspirációknak legalábbis szerepük van Csokonai szerelmi lírájának épp ez időtől kezdve megfigyelhető gazdagodásában. Barátságuk ekkor még teljesen zavartalan volt s vitathatatlanul nagy szerepet játszott a debreceni inspirációkban gyökerező lehetőségeket lassanként kimerítő Csokonai továbbfejlődésében. Még az sem teljesen valószínűtlen, hogy Az estve teljes szövegének Rousseau-ra vezethető tételeit a Társadalmi Szerződés néhány könyvét épp ekkortájt fordító Kazinczy közvetítésével ismerte meg. De nemcsak a Kazinczytól kapott inspirációk bagatellizálásában fedezhetünk fel egy kevés debreceni lokálpatriotizmusfélét. Ez, úgy látszik, akarva, nem akarva, az egész kötet kompozícióját is befolyásolta. A debreceni éveket bemutató fejezet után ugyanis az addigi részletező előadását Julow vázlatosabbal váltotta fel. És még e vázlatos második rész egyötödét is Csokonai alkalmi verseinek taglalása foglalja el. Némiképp mintha annak a bizonyítására is, hogy Csokonai mihelyt kiszakadt debreceni polgári környezetéből, „bár átmeneti és részleges, de hajmeresztő világnézeti színeváltozás" következett be nála. Irodalomtörténetírásunk nem kis mértékben épp Csokonai róluk mondott szavaira támaszkodva vonakodik attól, hogy ezeket a verseket az életmű teljes értékű alkotásai közé sorolja. Egyébként már eddig is sok fejtörést