Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1979. 11/61. évfolyam

Műelemzés - Martinkó András: Petőfi-szótár. Szerk. J. Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre 667–673. p.

11* Szemle 667 Mindez természetesen nem perdöntő bizonyíték, e téren további kutatások látszanak szükségesnek, csak így remélhető ismereteink gyarapodása a magyar barokk közköltészet e nevezetes gyűjteményének összeállítájáról. (Magyar Helikon, 1977.) BITSKEY ISTVÁN PETŐFI-SZÓTÁR* Alig van háládatlanabb munka, mint egy szerves egészet alkotó kiadványsorozatnak, egy többkötetes kézikönyvnek, egy lexikonnak, szótárnak stb. a második, a harmadik vagy akár a tizedik kötetéről írni, hiszen bármilyen dicsérettel halmozza is el a recenzens az első kötet megjelenését, avagy bármilyen jogos kritikával illesse, gyakorlati szem­pontból a későbbi kötetek számára mindennek vajmi kevés jelentősége van. Még fokozottabban áll ez a második, harmadik stb. kötetekre. A bíráló semmi okon nem keresheti előző megjegyzéseinek módosító eredményeit, következésképpen vagy - itt-ott megbővítve - elismételi dicséreteit és kifogásait, vagy egyszerűen regisztrálja az éppen aktuális kötet megjelenését. Az igazság az, hogy minden recenzió elkésett, mondjuk, egy lektori véleményhez képest. Legfeljebb olyan művek, kiadványok kritikájától várható gyakorlati eredmény, melyek megjelenési formájukban teljesek, és várható belátható időn belül újrakiadásuk, mely­­ esetleg — tudomásul veszi és hasznosítja az első kiadást követő recenzió megálla­pításait. De hát lehet-e számítani a Petőfi­ Szótárnak 1­­200 éven belüli új kiadására? Aligha. Akkor pedig a bíráló - ha bírálatát nem saját személye és elképzelései előtérbe helyezése, oldalvágások és kioktató allúziók alkalmának tekinti — elkerülhetetlenül szemben találja magát azzal a kínos érzéssel, hogy mindaz, amit mond­ ír, értelmetlen szófecsérlés. Az esetleges ellenvetésekkel ugyanis a szerkesztők úgysem tudnak (még ha akarnának is) mit kezdeni: a sorozat lényeges átprofilírozásáról, átstrukturálásáról nem lehet szó, a korábbi szűkebb­tágabb körű tanácskozásokon, vitákon nem kialakult, nem egységes szerkesztési elveken úgysem lehet változtatni. (Ennek a paradox­s•helyzetnek voltam részben aktív szereplője, részben szenvedő alanya. •Petőfi Sándor életművének szókészlete. Második kötet, G-M. Szerkesztette J. Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre.

Next