Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1981. 13/63. évfolyam
Műelemzés - Kovács Ilona: Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Színművek 1–2. Sajtó alá rend., jegyz. Pukánszkyné Kádár Jolán 821–826. p.
bonyolult összefüggéseinek megvilágítása és a szöveg rekonstruálása. Ridegen filológiai szempontból azonban még ezek a szövegközlések sem hibátlanok. Nehezen érthető például, miért nem hasznosítja Pukánszkyné a főszöveg javításában az általa feltárt összefüggéseket, hogy előbbi példánknál maradjunk, a Gersonban. Itt feltűnőek az elírások a Kovátsféle kéziratban, amely sietve készült, s nyilvánvaló célja az elmondható szöveg rögzítése volt. A hibák primitívek és Pukánszkyné szerint is „könnyen kijavíthatók", pl. a másoló idegen szavakban az u-t л-пек írja (Louisa lesz Louisából, Handours áll Hanswurst helyett, Rouseant emlegetik stb. i. i. m. II./ 33, ill. 223.). A főszövegben azonban mindegyik „baki" benne maradt, holott még parodizáló szándékot sem lehet feltételezni, hiszen az idézett nevek mind Gerson monológjában szerepelnek. Ezek persze csak szépséghibák, de könnyen kiküszöbölhetők lettek volna erősebb filológiai beállítottsággal. Azt sem merem állítani, hogy kizárólag a színpadszerű művek inspirálták a sajtó alá rendezőt, hiszen minden darab jegyzetanyaga hoz komoly tudományos eredményeket, a részrehajlás ténye azonban tagadhatatlan. Időrendi problémák iránt szintén nagyon fogékony Pukánszkyné, s a korábbi kronológiát cáfoló érvelései mindenütt meggyőzőek. Eredményeinek egy része régebbi publikációból már ismert, valódi újdonságokat is tartogat azonban a kritikai kiadás e téren. Tudomásom szerint a Cultura jegyzeteiben közli először az Oratio apokrif voltát egyértelműen bizonyító remek tanulmányát és a Gózon-féle kézirat téves attribúcióját (Vargha Balázs nézete) cáfoló érveit. Az egyes művekkel kapcsolatos szakirodalom ismertetésében, kritikai összefoglalásában is lényegre törő, egyszerre részletes és tömör. Textológiai szempontból azonban vannak gyengéi ennek a kritikai kiadásnak. A kötet beosztása a magyar kritikai kiadások „szokásjoga" alapján érthető, de nem szerencsés. Az helyes, hogy a drámák között nem szerepel több, korábban idesorolt mű, pl. az Amaryllis vagy a Geographia antiqua, a kötet sorrendjét azonban a Bevezetés maga is problematikusnak ismeri el. Egymás mellé kerültek ugyanis az eredeti darabok és a fordítások, a kronológia kedvéért. A különtartás még akkor is indokolt lenne, ha az időrend legalább biztos alapokat nyújtana, de nem ez a helyzet: „A besorolás, amennyiben ez megállapítható, a keletkezés sorrendjében történt. De míg az eredeti drámák keletkezési ideje szinte percnyi pontossággal rögzíthető, más a helyzet a fordításoknál. Ezeket Csokonai ugyanis irodalmi ambícióval készítette és kiadásra szánta, ezért többször elővette, párhuzamosan dolgozott rajtuk." (i. m. I. 252.) Több olyan fordítást is említ Pukánszkyné, amelyeket élete végéig csiszolt Csokonai, így aztán nem állapítható meg, mikortól meddig