Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1982. 14/64. évfolyam
Műelemzés - Rónay László: Nyugati magyar líra – két nézetből 744–751. p.
746 Szemle ban Sík Sándor és Harsányi Lajos nevével jelölhetünk. A nyugati válogatásban csak Tűz Tamás verseit olvashatjuk, Béládi Miklós azonban helyes érzékkel beválogatta Békés Gellértet és Rezek Sándort (Rezek Román a szerzetesi neve, Brazíliában él, Teilhard de Chardin életművének világszerte ismert kutatója) is, így ugyanis világosabban láthatjuk e hajdan egységes lírai kifejezésmód fejlődésének különféle változatait. Békés Gellért a misztikus hagyomány felé tágította líráját, Rezek Sándor a Sík Sándor által is kedvelt helyzetdalokat műveli (pontosabban: művelte, hisz lírikusként egy igaztalannak érzett bírálat után elhallgatott), Tűz Tamás pedig jelentős költővé érett, elszakadva a hagyománytól, legalábbis annak hitbuzgalmi rétegétől, közeledve ahhoz a lírai formáláshoz, melynek Pilinszky János költészete a legjellemzőbb példája. Az 1920 előtt születettek közül mindkét antológiában olvashatjuk még Csiky Ágnes Mária kevéssé jelentékeny költeményeit, a Vándorénekben pedig Béky-Halász Iván pannon hagyományokból megtermékenyülő lírájából is szemelvényeket kapunk, s felvillan a tragikus sorsú, hajdan rendkívül ígéretként indult Gyarmaty Erzsébet portréja is. A hazai gyűjteményből hiányzik Tollas Tibor, őt viszont annál bőkezűbben mutatja be Kemenes Géfin László, s ez érthető is, hiszen Tollas Tibor jellegzetesen politikus költő, s versei elsősorban ennek köszönhetik a megkülönböztetett kinti kritikai méltánylást (legalábbis némely körökben). A honi irodalomban sem teljesen ismeretlen jelenség a „botcsinálta költő". A dolgok természeténél fogva jóval több van belőlük az emigrációban. Tiszteletre méltó, olykor igen jelentős műfordítói életművek alkotói az ihlet fellobbanásának egy-egy csalóka pillanatában verseket kezdenek írni, s a versíróból hamar lesz költő az emigrációban. Hangsúlyoznunk kell, hogy e „költők" olykor igen sokat tettek és tesznek a magyar irodalom befogadásáért. Bibliográfiákat készítenek különféle könyvtárak hungarikáiról, nálunk számon sem tartott kis kötetekben mutatják be a hazai magyar líra legkiválóbbjait (nemrégiben jelent meg például Béky-Halász Iván Csoóri Sándor válogatása Wings of knives and nails címmel Torontóban egy eddig még ismeretlen „Modern magyar költők" sorozat első darabjaként), komoly és alapos tanulmányokban tárják fel történelmünk legnagyobbjainak nyugati kapcsolatait, olykor a hazai irodalom- és történettudomány munkáját is segítő forráskiadványokat tesznek közzé, tehát a nyugati országban is megmaradnak a magyar kultúra elismerést és méltánylást érdemlő munkásainak. E munkának előbb mintegy mellékterméke a vers, s talán maguk sem tudnak számot adni, hogyan, milyen körülmények között lépnek ki a nagyobb nyilvánosság elé, amely már költőkként fogadja el őket.