Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1983. 15/65. évfolyam
Műelemzés - Acél Zsuzsanna: Jókai-kódex XIV–XV. Század. Bev., jegyz.: P. Balázs János 821–825. p.
Szemle 823 indul (J. k. 147.1. 25. s.), Pál Efez. 6-ra; a madárprédikációnak (J. k. 140. 1. 34. s.) pedig még szavai is azonosak Mt 6, 26 kifejezésével. Ezért helyesebb lett volna, ha a címben csak A bibliai idézetek lelőhelyei szerepel. A Névmutató a kódexben előforduló személy- és földrajzi neveket tartalmazza: elsőként a szövegbeli alakot, ezután a latin formát, majd a mai olasz nevet és a magyarázatot. Csaknem egy emberöltő munkája van ebben a kötetben, amelyet már régen vártunk. A belőle eredő konzekvenciák pedig újabb kötetet tennének ki. P. Balázs János a nyelvész szemével nézte a Jókai-kódexet, és bevezetőjében szigorúan a kiadás használatával kapcsolatos ismeretekre szorítkozott, jóllehet kutatásai során kétségkívül számos irodalomtörténeti, kultúrtörténeti problémára is megoldást talált. Ha rendkívül korrekt és elvégzett munkájához képest túl szerény - eligazítóbevezetőjét tanulmánnyá bővítette volna, az olvasó könnyebben el tudná helyezni a Jókai-kódexet a középkor eszmeáramlataiban, többet tudna meg keletkezésének miértjéről (ha nem is keletkezésének mikéntjéről), jobban érezné a kódex, s ezáltal a kiadás súlyát és jelentőségét. Kár, hogy P. Balázs János a feladata oroszlánrészét elvégezve ezt átengedte másnak. A szövegkiadásból ugyanis közvetlenül adódnak bizonyos következtetések, s közülük is igen fontosak azok, amelyek a fordító személyére, iskolázottságára, gondolkodásmódjára vonatkoznak. A Jókai-kódex magyar szövegének keletkezésekor a magyar nyelvű írásbeliség még nem támaszkodhatott hagyományokra, fordító írója olyan nehézségekkel küszködött, amelyek a mostani olvasó számára felfoghatatlannak, olykor talán még nevetségesnek is tűnnek. Pedig az ismeretlen fordító (valószínűleg szerény műveltségű ferences barát) roppant feladatot vállalt. Szűkös latin tudásával meg kellett értenie az előtte fekvő — sok esetben romlott latinságú - kéziratot, amely sűrűn meg volt tűzdelve az akkor általánosan használatos, és a kompilátor egyéni alkotású szórövidítéseivel, amelyek feloldása még a mai kutatót is próbára teszi. Miután a fordító ezt jól-rosszul elvégezte, szövegét magyarrá is kellett formálnia, úgy, hogy az mások számára érthetővé váljék. Sok esetben új kifejezéseket, szókapcsolatokat alkotott olyan fogalmak megnevezésére, amelyek latin megfelelőjét az egyházi nyelvben századok óta használták, így keletkezett például a "kontempláció' megjelölésére az isteni édesség nézése" formula. A feltételezést, mely szerint apáca fordította volna a kódexet, kevéssé látszik alátámasztani az a tény, hogy két Szent Klára-történet található benne. A magyar szöveg itt az Actus fejezeteit követi, s az Actusban több Szent Klára-fejezet is van. Még ha el is fogadjuk, hogy a fordító szövegéből az utóbbiak hiányoztak, a „fratres Minores" for-