Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1985. 17/67. évfolyam
Figyelő - Vezér Erzsébet: Markovits Györgyi 1919–1985 771–712. p.
Társasági hírek 771 szemlét, mindig ügyelt rá, hogy fiatal munkatársai publikálási lehetőséget kapjanak a folyóiratban. Utóbb, évek múlva a régi magyar irodalomtörténeti tanszék keretében tért vissza az oktatáshoz. Hallgatóinak azt akarta átadni, amit talán a legfontosabbnak tartott, a körültekintő pontosságot, a szövegek tiszteletét, alapos megértését és a 16. századi kéziratok olvasásának korántsem könnyű mesterségét. Élete utolsó éveiben még képes volt arra, hogy a kéziratolvasás megkönnyítésére jegyzetet állítson össze, és úgy ismertesse meg kedvelt korszakának betűtípusait és ezeknek változatait: akik értették e munka jelentőségét, örömmel vállalkoztak segédkönyvének kiadására. Egykori hallgatói és tanítványai, akik idővel munkatársaivá, barátaivá váltak, s a lehető legszorosabb személyes kapcsolatba kerültek vele, most megrendülten állnak hamvai mellett. Közös veszteségünk érzésének enyhítésére Justus Lipsius egy 1603-ban kelt leveléből idézek: „Ego e philologia philosophiam feci". A nagy humanista valóban ezt tette, és — mutatis mutandis — Varjas Béla is, aki a filológiából kiindulva az állhatatos kitartást és a kitartó cselekvést egyformán magában foglaló constantia filozófiáját tette vezérelvévé: soha egy mondatot nem adott ki keze alól, amelyben akár egyetlen szót is feleslegesnek érzett, soha nem volt felületes, volt türelme és ereje mindent kiérlelni és a lehető legtökéletesebb formában közreadni. Azt hiszem, eme vonások miatt tartoznak majd művei akkor is az élő hagyományba, amikor az újabb kutatás — tárgyunk természeténél fogva — meghaladja eredményeit. Élni fog mondatainak méltósága és a bennük kifejeződő emberi magatartás: ez az, ami valóban „monumentum aere perennius" a tudományok általa is céltudatosan elősegített fejlődésében. TARNAI ANDOR MARKOVITS GYÖRGYI 1919-1985 Hosszú évekig volt egy ellenszenves intézmény rendkívül rokonszenves vezetője. A Széchényi Könyvtár zárt anyag osztályáról van szó. De Markovits Györgyi olyan szerényen és minden bürokratikus nagyképűség nélkül volt a titkok őrzője, hogy vezetése alatt ez a barátságtalan intézmény is barátságossá vált. Igazi érdeme azonban az volt, hogy munkahelyének inspirációjára olyan hasznos és fontos kutatásokat végzett, melyeket talán ma már el sem végezhetne senki. A két világháború között tilosnak minőstt-