Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1991. 22/72. évfolyam

Figyelő - Poszler György: Töprengés Király István emlékére 250–252. p.

252 Emlékezés musz könyvében. De másképpen és más bázison. Végig egyéni dal­lammal, nemcsak zengésben, de jelentésben is. Ám az elején úgy, ahogy a korai ötvenes évek megengedték, nemcsak adminisztratíve, hanem horizontban is. A végén úgy, ahogy a kései nyolcvanas évek kényszerítették; már nem adminisztratíve, hanem gondolatilag is. Az értékek, értékei védelmében nem voltak ideologikus­ módszer­tani kötöttségei. Hamar felismerte: a hagyományos történetfilozófiai nézőpont közettt irodalomtörténeti tendenciákat, de csak félig magya­ráz irodalmi műveket. El- és megismerte a formális iskolákat. Ady­monográfiáiban megjelent a strukturális elemzés. A versszerkezettől a ritmikáig, a stílusjegyektől a hangszínig terjedő skálán. Nem gya­nakodott a metodika esetleges ideológiájára. Az elméletet maga csi­nálta — kérlelhetetlen biztonságérzettel. Végrehajtotta a módszer egyéni recepcióját. Nem önmagában, de szintetizáltan. A történet­filozófiát struktúraelemzésben konkretizálta; a struktúralemzést törté­netfilozófiává absztrahálta. Egyébként is erős volt elméleti hajlama. A magyar irodalomtörténetírás nem régen törte át a filozófiátlanság korlátait. Nagy része volt benne. Igaza hitéből fakadt tanári vonzereje is. Elhitetett, mert hitt; elra­gadott, mert elragadtatott volt; vonzott, mert vonzódott. Nagyerejű vitatkozó volt. Szóban még erősebb, mint írásban. Jobban érződött személyisége. Tűzzel érvelt és fantáziával. Érvei értelemre hatottak, indulatai érzelemre. Az utóbbi nemegyszer legyőzte az előbbit. Ha igaza volt, nagyon meggyőzött; ha nem volt igaza, akkor is sodort. Kegyetlen is volt, gyakran bántott, utólag bánkódott, mert bántott. Erős volt az érzelmi hangoltsága. Akit szeretett, nagyon szerette; akit nem, nagyon nem. Ám erős volt intellektuális kontrollja is. Ellenő­rizte vonzásait és taszításait. Méghozzá a minőség szempontjából. Az ellentétes minőséggel vitatkozott, de megszólaltatta. Némi túlzással, körülvéve magát ellenfeleivel, legalábbis vitapartnereivel. Tanszékén órát kapott, akit kvalitásnak érzett. Legfeljebb a tanszéki értekezleten lobogott a polémia. Régebben erős volt kirekesztő hajlama, később dominált befogadó hajlama. Egyre keményebb hitvallása volt a minőség. Németh Lászlótól is tanulta, az Eötvös-kollégiumban is tapasztalta. A nemzeti kultúrát őrző-építő kvalitás. Művelődéspolitikai ábécéje is. Nem volt vezető művelődéspolitikus — gyakorlatban nem művelhette. De tanár volt és teoretikus — elméletben művelhette. Következetes volt magához, eszményeihez. Hátrált, de nem enge­dett. Módszert változtatott, elvet nem. Érvet módosított, kiinduló­pontot nem. Változó korban élt, csak módjával egyezkedett. Saját axiómái szélesítésében igen, „fele-fele alapon" nem, így volt tisz­ta, saját értékei normáiban. Ahogy Miller mondja drámahőséről: „emlékét némi. . . nyugtalansággal gyászolom." POSZLER GYÖRGY

Next