Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1997. 28/78. évfolyam

Tanulmányok - Fenyő István: A centralista csoportosulás kezdetei 63–85. p.

A CENTRALISTA CSOPORTOSULÁS KEZDETEI tartására, illetve újak emelésére fordítják. Nagygyűlést azontúl évente egyszer tartanak. Ezen kívül az alapszabályokon nem változtattak. A negyven tagú választmány 12 arisztokratából, 12 nemesből, 12 polgárból, valamint 4 művész­ből tevődött össze. Az összetétel a társadalmi konszenzus megvalósulását tük­rözi, létrejött egy olyan megmozdulás, amelyben különféle társadalmi rétegek tagjai egyenlő feltételekkel működtek együtt. Szalay tudósítása nem szól arról az élénk vitáról, amely a nagygyűlésen ke­rekedett afölött, hogy az alapszabály lehetővé tette külföldi művészek szerep­lését a tervezett tárlaton. Ettől számosan a szereplő magyar művészek sikerét féltették, tartottak attól, hogy a hazaiak nem állják majd a versenyt a jóval fejlettebb tevékenységi lehetőségek közül érkező külföldiekkel. Azt szerették volna, ha a jövendő tárlaton csupán a hazaiak számára engedélyeznék a rész­vételt. Vagyis képzőművészetünk területén megismétlődött az a vita, mely majd másfél évtizeddel korábban gróf Mailáth János és Toldy Ferenc között az iro­dalomkritikában már lezajlott. Mailáth az irodalomban a nemzetiséget fonto­sabbnak tartotta az esztétikai értéknél, magyar költészettörténetében Berzsenyit azért minősítette a legnagyobb magyar költőnek, mivel egészen magyar. Állás­pontját Toldy cáfolta meg: „...a nemzetiség-e legfentebb tulajdona a költőnek, s nem lehet-e a nem-nemzeti nagyobb mindeneknél?" S amikor a feudális na­cionalizmus a hazaiak kritizálása terén „kíméletet" emlegetett, szellemesen riposztozott: „mehet-e addig a patrióta kívánsága, hogy száraz kórót rágjunk, mert e földi, az ananásznál, mert nem e földi?"63 A nagygyűlésen felhangzó egyoldalúan nacionalista aggályokra Lukács Móric lényegretörő és lényeglátó elvi cikkben válaszolt a Társalkodó 1839. november 30-i számában. Néhány szó a pesti művészeti egyesület ügyében címmel mindenek­előtt arra a kérdésre felelt, hogy vajon tanácsos volt-e az intézetet előzetesen csak egy évre megalapítani?6 5 Lukács a polgári öntudatra alapozta válaszát: „...Igenis az volt! Mert ezen egyesület más hazai intézetektől annyiban külön­bözik, hogy tagjaitól nem vár, nem kíván a haza oltárára áldozatot." Ezt az első évet ők próbaévnek szánják, mely alatt a közönség meggyőződhet arról, hogy hozzájárulásával a célt minden anyagi áldozat nélkül, sőt haszon reménye mel­lett fogják elérni. Az alapítók számításaikat nem egyedül hazafiságra akarták építeni, hanem a magános érdekekre is. Még energikusabban utasítja el a cikkíró a külföldi művészek részvételének korlátozására tett javaslatot. Lukácsék a nemzeti eszme szolgálatát nem tartják már elegendőnek a művészet területén, számukra a kvalitás, a teljesítmény ér­téke éppoly fontos. Érvelésében Lukács a hazai realitás tényeiből indul ki akkor, amikor azt a szónoki kérdést teszi fel, hogy hány honi művészünk van, akinek képei érdemesek a kiállításra? „...Három vagy négy képet aggassunk-é fel va­lami kis szobácskában, s ezt pesti művészeti kiállításnak nevezzük? [...] vagy hogy legalább számra több képünk legyen, vegyünk-e fel minden honi festőtől 81

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék